Avatár (és 5 kedvenc film)

Jankától kaptam  egy kérdést kedvenc filmjeimmel kapcsolatosan, mivel szombaton (hosszú évek után először) moziban voltam, életemben először 3D-s előadáson, amit láttam az nagyon hatásos volt és gondolkodtam rajta, hogy írok róla..így ez a játék, most pont jókor jött 🙂

Szeretem a filmeket, bár mostanság ritkán van alkalmam nézni őket,  de mégis sikerült egy egészen friss kedvencet választanom:

1. Avatár

A története is nagyon tetszik, a látvány pedig  lélegzetelállító.

2. Star Wars trilógia (ami tizenévesként volt rám nagy hatással, de még ma is szívesen megnézem, nem kell senkinek sem bemutatni 🙂 )

3. Gattaca

A film egy nagyon is elképzelhető jövőben játszódik, ahol a gyerekek tervezett genetikával születnek, aki nem, azt alacsonyabb rendűként kezelik élete végéig. A főhős is természetes úton jött világra, ám annyira elszánt és szenvedélyesen küzd a céljáért, amit a származása eleve kizárna, hogy mégis eléri azt.

4. Az Arc

Egy fiúról, aki más mint a többi ember és különleges képességekkel rendelkezik, amit csak kevesek képesek elfogadni. (A legmegrázóbb jelenetet másoltam a linkbe, mindent elmond)

5. Holt költők társasága

Itt a kedvenc részemet másoltam be.  20 éves koromban (már jó rég!) hatott rám erősen és azóta is bármikor,  ha megnézem, vagy eszembe jut. Etalon. Ha egyet kellene választanom, ez a film lenne az.
Személyes érdekességek:
– amikor 2000-ben itthon is lett internetünk, ez volt a második téma, aminek alaposan utánanéztem (gigantikus elemzős oldalakat találtam angolul, sajnos már nem tudom hol)
– egy scrapbookos stafétajáték keretében Gigi készített nekem oldalt róla:

gigi_holtkoltoktarsasaga

Akinek pedig továbbadom, ha szeretné: Sabee, Altalena, Beszteri 🙂

RSS, Google Reader

Régen, mikor még nem ismertem a címben szereplő szolgáltatásokat, az összes blogot és honlapot a böngészőmben tároltam a kedvencek (könyvjelzők) között. Elég sok idő ment el azzal, míg mindet végiglátogattam, sokszor feleslegesen, mert nem kerültek fel új tartalmak.

Esetleemailg, ha a lehetőség adott volt, feliratkoztam hírlevélre.

Itt az oldalon is megteheted ezt. Ez egy egyszerű hírlevél, mely az aktuális bejegyzéseket tartalmazza.

Mióta a Google Readert használom,  lényegesen rövidebb idő alatt nézem át azt a több száz oldalt. Naponta egyszer végiggörgetem (időmtől függően gyorsan vagy lassan) és csak akkor megyek fel az adott oldalra, ha jobban el szeretnék mélyedni benne, vagy pedig hozzászólni a témához.

A Google Reader egy webes felületű RSS szoftver, mellyel korlátlan számú hírcsatornát olvashatunk. Minden olyan honlapot összegyűjthetünk ebbe a programba, amely rendelkezik RSS feed-el.
Ha az oldalon látsz egy ilyen feliratot: RSS feed, vagy egy ilyen jelet: 16px-Feed-icon.svg , akkor ez biztosan így van.
Nálam az első oldalsáv tetején található ez az ikon. Ha rákattintasz a következő ablak fog megjelenni.

googlereader1

a következőből pedig az Add Google Reader-t kell választani:

gr2

Még mielőtt ezt megtennéd,  a Google Reader használatba vételéhez látogasd meg ezt az oldalt. Ha még nincs, nyiss egy google fiókat és már használhatod is.

Első megnyitáskor így fog kinézni a Google Olvasó

gr3

A hírcsatorna hozzáadása gombra kattintva lehetőséget kapunk bármely URL cím megadására. (Ezt a böngésző címsorából másolhatod ki, pld: http://7szindizajn.hu/ )

Innentől kezdve folyamatosan ebbe az egy pontba fognak gyűlni a hírek és nem kell hosszú időt eltölteni a neten való barangolással. (persze néha érdemes szörfölni, mert csak így talál az ember új érdekességeket..de csak ha nincs más dolga..elfoglaltaknak rendkívül hasznos a hírolvasó, ha naprakészek szeretnének maradni.)

Remélem hasznosnak találtad a leírást, sok sikert hozzá!  🙂