B.U.É.K.
Boldog Új Évet!
Boldog Új Évet!
Kicsit elmaradtam a családi krónikával. Év eleje óta viszem a project 365 könnyített, saját magamra szabott verzióját. Minden hónapról készítek egy képes-szöveges összefoglalást.
Szeptemberben és októberben nem sokat fényképeztem, ezért egy közös oldalon foglal helyet a két hónap:
Novemberben viszont annyi minden történt, hogy két oldalt is megtöltöttem fotókkal. (szöveg már nem fért rá, ezt utólag fogom megírni)
Novemberben végre megrendeltem a 2009-es családi fotókönyvünket, ezzel (a babanapló után) az első olyan könyvet, amit magunknak, magamnak készítettem. Szép lett és nagyon jó volt visszatekinteni az előző évre:
A 2010-es év kivételesen nem fotókönyvbe kerül majd, hanem egy tasakos albumba néhány hagyományos scrapbook oldallal kiegészítve.
A project 365 egy fotós célkitűzés, amelynek lényege, hogy napi 1 fényképet kell készíteni (kiválasztani, publikálni) és ezen a módon dokumentálni egy évet.
A fotók témája tetszőleges, akár véletlenszerűen akár tematikusan is fotózhatunk (pld. minden nap egy tájképet, ételt) de van, aki nem is fényképez, hanem rajzol valamit.
A fényképeknek létrehozhatunk saját fotós blogokat vagy csatlakozhatunk a flickr project 365 csoportjához.
Mire jó ez?
Mi szokott gondot okozni?
2011-re is az idén már sikeresen elkészített havi összefoglalókat terveztem be. Szerintem ez abszolút tartható. Csak néhány óra havonta.
Téma ötletek. Mit fotózzunk:
2010-nek létrehoztam egy külön albumot facebookon is 🙂
A bokeh japán eredetű szó (bo-ke), jelentése „köd” vagy „homály”. A fotózásban pedig a szépen elmosódott hátteret jelenti, pontosabban a kép életlen területein (pld háttérben) megjelenő, szabálytalanul elhelyezkedő „fényköröket”.
Ez a jelenség fokozhatja a kép hangulatát, érzelmeket fejezhet ki, ami szerintem a karácsonyhoz, szilveszterhez, az ünnepi fényekhez különösképp illik.
A Pioneer Woman Photography weboldalon ezen a linken nagyon sok csodás, hangulatos felvétel van összegyűjtve.
Nem egyszerű ezt „szándékosan” produkálni fényképezőgéppel. Az én karácsonyi üdvözlőlapom sem így készült, hanem utólag, texturával és keverési módokkal kísérleteztem 🙂
Összeválogattam pár textúrát. (a fájlok eléréséhez kattints a képre)
Végezetül pedig egy bokeh textura tutorial.

Most hogy végre átadásra került, megmutathatom 🙂
Szüleimnek készítettem ajándékba karácsonyra egy vászonfotót. Pontosabban egy scrapbook oldalt, amelyben Janka szintén vászon és szintén ajándék képe inspirált erőteljesen.
Ilyen digitálisan:
és az elkészült, rámázott vászonkép:
Vinnie Pearce, NewlifeDreamsdesigns, Katie Pertiet és Anna Aspnes készleteit használtam, a sajátjaimon kívül. A színeket a szoba (textilek, bútorok) színeihez igazítottam.
A Poszterfotó Kft-től rendeltem meg a képet, mert jól működik és könnyen kezelhető a rendelőszoftverük, rengeteg forma és méret közül lehet választani, ezen kívül rámázásnál a ráma szélessége kétféle is lehet, oldalra nem feltétlenül kell kifutót hagyni (én pld nem hagytam és eléggé hiányzott volna a széle, ha azt behajtják), hanem ki lehet tölteni tetszőleges színnel is.
Nyomtatnak így fotókat, portrékat és tájképeket, különösen jól mutat, ha festményszerűvé tesszük a fényképet előzőleg valamilyen festőprogrammal. Sok festőművész is igénybe veszi saját festményei reprodukciójához.
Különleges lakásdekoráció, nagyon szép és értékes ajándék bármilyen alkalomra.
Ha scrapbook, akkor festmény stílusút tudok elképzelni, sok maszkolással, ecsetek és szűrők használatával. Fantasy és art journal szintén tökéletes ehhez az anyaghoz. (ha mesebeli alakokkal egy mesebeli tájon a saját csemeténk a főszereplő, akkor a siker garantált a gyerekszobában is.)
És persze otthon is lehet nyomtatni vászonra, nyomtatóvászon kapható például a webáruház.hu-n. Felhasználásával nem csupán egy-egy digitális kép nyomtatható ki, hanem készíthetünk vele hibrid oldalakat, albumokat is.