„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Április 22. A Föld napja. A címben szereplő idézet pedig annak egyik jelmondata.

Pontosan 40 évvel ezelőtt Denis Hayes egyetemi hallgató kezdeményezésére sok millió amerikai emelte fel szavát a környezetszennyezés ellen. Magyarország 1990-ben csatlakozott.

Tavaly a környezetvédelmi világnapon (június 5-én) mutatták be Luc Besson és Yann Arthus Bertrand HOME című filmjét, amelyet mindenütt ingyen vetítettek és ma is megnézhető a You Tube-on.

Ezt a képet akkor készítettem.  Másfél órán át lesben álltam a képlopómmal és a legszebb képkockákat megpróbáltam “lelőni” :)

Sajnos még mindig van aki csak legyint erre a problémára: “Ugyan mit számít egy ember?” vagy nem is veszik a fáradtságot, hogy elgondolkodjanak rajta. Pedig nagyon  sokat tehet egyetlen ember is.

Például itt van a szelektív hulladékgyűjtés. Nálunk kéthetente házhoz jönnek és elszállítják a műanyagokat, de ahol ilyen nincs, ott is vannak konténerek, ahova el lehet ezeket vinni.  A szelektiv.hu oldalon pedig minden információt meg lehet tudni a témáról.  Január óta nagyon komolyan válogatunk és bár a műanyag palackokat, papírokat, üvegeket előtte sem dobtuk a szemétbe, most már a joghurtos doboztól kezdve a felvágott csomagolásáig minden szétszedünk. A szerves hulladék pedig megy a komposztálóba.  Ennek eredményeként a szemét mennyisége a negyedére csökkent. Ez igen jelentős különbség, ami nem is jár annyi plusz idővel és még valahogy jó érzéssel is tölt el, mert így arra a kérdésre, hogy “megtettem-e mindent, amit megtehettem” legalább ebben a vonatkozásban igennel felelhetek.

További apróságok, amit bárki megtehet
- Ne szemeteljünk az utcán, erdőben!
- Vásároljunk tudatosan! Gondolkodjunk el azon, hogy biztos hogy szükségünk van arra a bizonyos termékre, lesz-e időnk használni stb.
- Nylontáska helyett lehet textiltáskát is használni. Erősebb és jobban is néz ki :)
- Fogmosáskor pohárból öblögessünk
- Mosogatógéppel nemcsak a vízzel, de az időnkkel is spórolhatunk.
- Villanyok ne égjenek feleslegesen, húzzuk ki a telefontöltőt, kapcsoljuk ki teljesen a tv-t, számítógépet, ha épp nem használjuk, cseréljük ki az égőket energiatakarékosra
- Nézzünk mindenre más szemmel! A hulladék újrahasznosítás maga a kreativitás :) Húsvétkor ez volt az egyik dekoráció az asztalon:

Konzervdoboz, szalvéta, olló és szalvétaragasztó kell csak hozzá. Még egy kis kenderzsinórt is tekertem rá.

És persze a scrapbookban is számtalan lehetőség rejlik.
Az alábbi oldal  különféle otthon kallódó kacatokból áll, mint például hullámkarton doboz , anyagmaradékok, hajpántról lepotyogott virágok, gomb, tojáshéj stb.

És ha egyszer alkotni kezdünk, vonjuk be a gyerekeket is feltétlenül, imádni fogják :)

Egy rögtönzött mini link gyűjtemény (angol)

32 újrahasznosítási ötlet gyerekekkel

papírdoboz kastély

fotókeret CD dobozból

egyszerű újrahasznosítási ötletek gyerekeknek

Martha Stewart – Earth-friendly crafts

Böngészgettem magyarul is a témakörben, ezeket találtam:

Pet palackból, papírból, fém dobozokból, textilből és fonalból előállított hasznos tárgyakat találunk itt:
Hulladékokból kreatívan

Végül egy régebbi oldalam: A brazil Gaudi.

A környezetvédelemhez kapcsolódik a Scrapbook.hu aktuális kihívása is.

Egy külön galériában gyűlnek az ötletadó oldalak. Gyere, nézd meg! :)

És Te hogyan változtatsz a világon?

This entry was posted in Gondolatok, scrapbook, Scrapbook gyerekekkel and tagged , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

5 Responses to „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

  1. Franci says:

    Szuper bejegyzés!!! Egy egészen hasonlón dolgozom éppen. :) A Home csodálatos film, én sajnos csak nemrég fedeztem fel.

  2. Merika says:

    Nagyon jó cikk, jó volt olvasni! Szeretnék Neked gratulálni az első helyhez amit ma (vagy tegnap?) nyertél, biztos hasznos tanfolyam lesz!

  3. Krisz says:

    NAgyon szuper a cikk! Örülök, te is hasonlóképpen gondolkodsz mint én! Remélem egyre többen, leszünk és akkor már mondhatjuk hogy egy ember is sokat számít!
    Mindkét oldalad nagyon tetszik, de nekem Gaudi a kedvenc. Egyik kedvenc építészem, a diploma munkámat is az ő munkásságából készítettem! Szép napot! :)

  4. Kolibri says:

    Jajj, imádtam olvasni a bejegyzésed!!! Még FB-omra is kitettelek :)

  5. Janka says:

    Egyetértek veled, Kata! Nem kell sokat tenni az egyes embernek ahhoz, hogy változtasson a tágabb környezetén is. Gondolj csak bele, ha a gyerekeid látják pl. a szelektív szemétgyűjtést, abba nőnek bele, nem jelent majd nekik gondot ugyanezt megcsinálni. Később majd ő is továbbadja a tudását, esetleg az osztálytársainak, ők meg tovább… így terjed a lánc.
    Nem vagyok fanatikus, biztos lehetne jobban is csinálni, de amit tudok, megteszek azért, hogy óvjam egy kicsit a Földet, és megőrizzem a gyermekeimnek. ;)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>