December napjai

wdecembernapjai

„Szép tündérország támad fel szívemben, ilyenkor decemberben…”

Felfedezni, megélni és megőrizni a pillanatot, a várakozást, az apró hétköznapi csodákat – ez a karácsonyváró, vagy scrapbookos körökben ismert nevén a december napjai album célja.

Van még egy kis idő, hogy elhatározd: idén Te sem hagyod ki. Ha már régóta rendszeresen scrapbookozol, kiváltképp, ha project life albumot töltesz meg, akkor ez nem okoz számodra különösebb nehézséget. Kezdőként vagy ha nagyon elfoglalt vagy, akkor viszont jól jöhet egy kis biztatás és segítség.

Ideális esetben szép, kifejezetten e célra tervezett hozzávalókból előre elkészíted az albumot. De ha nem tudsz, vagy nem akarsz így tenni, az nem azt jelenti, hogy Számodra megvalósíthatatlan ez az ötlet.

Mindenki úgy készíti, ahogy neki leginkább megfelel. Van aki szeret minden fontos élményt megörökíteni, nekik nem biztos, hogy jó egy előre elkészített, fix helyekkel ellátott album, hiszen nem lehet előre tudni, mennyi jó kép sikerül. Mások sok idővel és művészi gyakorlattal, igényekkel, kelléktárral rendelkeznek és csodaszép emlékkönyvet készítenek. Van aki inkább minden nap szakít rá húsz percet, akkor amikor az emlékek még elevenek, míg mások inkább összegyűjtik az élményeket, képeket és néhány órát, vagy egy teljes napot egyhuzamban rászánnak az összeállításra. De ha egyáltalán nincs időd, tapasztalatod, megteheted azt is, hogy minden nap fotózol egyet és a végén készítesz belőle egy 26 oldalas fotófüzetet vagy mini fotókönyvet. Vagy egyetlen oldalt az éves fotókönyvedbe. (Ezekhez még csak képszerkesztő programot sem feltétlenül kell ismerned)

Nem kell külső elvárásoknak megfelelned, ezt csakis önmagadnak készíted a fent kiemelt céllal. Nem a forma számít, hanem a tartalom.

Pár éve én is belevágtam, méghozzá itthon talált, nem kifejezetten scrapbookos kellékekből napról-napra gyarapítottam az oldalakat. Az alap egy használaton kívül helyezett régi telefonregiszter, amihez fehér festéket és mindenféle felragasztható anyagot használtam és persze fotókat. Az események történetei pedig a saját (rendetlen) kézírásommal kerültek bele. Nekem a napi rendszer vált be, minden este, de legalább kétnaponta foglalkoztam vele egy keveset. A fotókat letöltöttem, azonnal megszerkesztettem, nyomtattam és a túlzott igényeket félretéve be is ragasztottam az aktuális oldalon. Nem voltak előre oldaltervek, csak a fotók stílusa volt hasonló, ez adott egységet neki.

Nagyon jó visszatekinteni erre az időszakra három évvel ezelőttről. És ahogy nézem, pontosan fel tudom idézni az egyes napok hangulatát, az átélt érzéseket a kapcsolódó történéseket is. Ezek nem mindig csillogó emlékek, van köztük kétség, fáradtság, betegség is. Bár a cél a szépségek és jó dolgok meglátása, az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak ilyen napok is. Nem baj.

wdecemberdaily1

De többségében szépek és jók ezek a megőrzött pillanatok. És ebből is látszik, hogy ha erre fókuszálunk, akkor észrevesszük, hogy az életünkben valójában több az öröm, mint a bánat.

wdecemberdaily2

Szerintem ez a lényege a december napjai albumoknak. Lehet szép, kreatív, akár művészi szintre is emelhető, de ha nem tudsz ilyet (én sem tudok), attól még nem kell róla lemondanod.

Ha most nem sikerül kitalálni, milyen formában készítsd el a saját albumodat, akkor is kezdj el fotózni. Ötletadónak nézd meg ezt a listát, ki is nyomtathatod:

70_decemberi_fototema

És vegyél egy műanyag tasakot és néhány papírlapot. Minden nap jegyezz fel valamit, egy idézetet, bármit ami aznap megfogott, egy eseményt, egy érzést, egy illatot. Kinyomtathatsz receptet, egy karácsonyi dal kottáját, de tedd el a mozijegyet, színházjegyet és ehhez hasonlókat, mert mind belekerülhetnek az albumodba. Nyiss a számítógépeden is egy mappát ahova külön gyűjtögetsz ideillő dolgokat.

Menet közben is kitalálhatod, hogyan lesz ezekből emlékkönyv.

Nekem a smashbook (azaz ragasztott, kézzel írt, kötetlen) jellegű album vált be leginkább, méghozzá nem a füzet, hanem a lefűzhetős verzió. Erre a célra pedig tökéletesen megfelel egy A5-ös méretű lefűzős mappa és megfelelő mennyiségű vastagabb papír (két oldalán színes, vagy fehér karton, akvarellpapír – ez utóbbi főleg akkor jó, ha festeni is szeretnél bele). Ezen kívül ollóra, ragasztóra és nyomtatóra van szükséged. Ha nincs nyomtatód, utólag is beleteheted a képeket, csak hagyj nekik helyet.

Ne gondolkozz sokat, csak kezdd el.

Rutinos vagy a digitális scrapbookban, képszerkesztében? Használhatod a sablonjaimat. Pld ezt:

polaroid sablon

vagy ezt:

folder

Le is töltheted ezeket a képekre kattintva. 9×13 cm-es méretben nyomtatható a kép és nyomtatás után vághatod, ha szeretnéd, így a polaroid sablonnál apró képeket kapsz.

Ha még nem használtál képszerkesztő programot, itt elkezdheted tanulni. Iratkozz fel itt, vagy csatlakozz a zárt facebook csoportomhoz! (Ha most nincs erre időd, későbbre is halaszthatod a kezdést, mert a tananyagot összegyűjtve is megtalálod ezen a két helyen. Ez a hét részes e-mail tanfolyam és a hozzáadott kiegészítő anyag ingyenesen elérhető és az is marad)

Iratkozz fel itt!

[mc4wp_form id=”15101″]

Adataidat bizalmasan kezelem, harmadik félnek nem adom ki. Spam-et nem küldök. A levelezőlistáról bármikor leiratkozhatsz az email végén lévő „leiratkozás” linkre kattintással. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-74971/2014

 

A december napjai album témakörben inspirációként nézd meg ezeket is:

Ha közösségben jobban megy (szerintem mindenképp), minden évben van magyar csoportja a témának a facebookon. Itt lehet ötleteket gyűjteni, tanácsot kérni és adni.
December napjai 2016

Ebben a pinterest mappában pedig én gyűjtögetem folyamatosan az ötletadó képeket, blogbejegyzéseket.

Színes napot kívánok Neked! 🙂

Tavaszi nyomtathatók – ajánló

A tavasz az újjászületés ideje. Minden évszakban – de tavasszal különösképp – szeretem ha közvetlen környezetemben, a lakásban is a természetben tapasztalható látvány vesz körül, mint a friss és vidám pasztell színek, virágok.

Mára egy kis csokrot hoztam különféle internetről szabadon letölthető, nyomtatható, lakásdekorációs céllal használható kincsekből.

A képre vagy a kép alatti hivatkozásra kattintva eljutsz az alkotó weboldalára.

1.

clicktodownCraftberry Brush – nárcisz akvarell festmény (a blogbejegyzésben további ajánlót is találsz!)

2.
Spring-Printable-3
Town and Country Living: vintage stílusú képek madarakról

3.
rev21-5

Jen Woodhouse: akvarell festésű virágkoszorú bibliai idézettel

4.
Spring-Mantel-plus-2-free-Spring-Printables
Nest of Posiest: 2 db nyomtatható akvarellfestésű kép

5.
The-Earth-Laughs-in-Flowers-Watercolor-print
Yellow Bliss Road: Tavaszi virágos idézet

6.
Nest-791x1024
Darling Doodle Design: Fészek (+szótár – tipográfia)

7.
w_0322_tavaszidekor
Tavaszi zászlófüzér nálam 🙂

További szép húsvéti ünnepet mára és színes napokat kívánok erre a hétre is! 🙂