Ebéd húsvét után

Maradék sonka felhasználásához egy (nem diétás)  ötlet. Egyszerűen elkészíthető és még finom is. 🙂

Hozzávalók 4 főre

2 csirkemell
4-5 szelet sonka
1 ek liszt
1 ek vaj
1/4 l tej
metélőhagyma, só bors ízlés szerint

A csirkemelleket vékony szeletekre vágjuk és egy tűzálló tálba rakjuk. Felaprítjuk a sonkát és rászórjuk a húsra.Apróra vágjuk a metélőhagymát.

1 evőkanál vajat megolvasztunk, rászórunk 1 evőkanál lisztet és folyamatos kevergetéssel világosra pirítjuk. Beleszórjuk a hagymát, sózzuk, borsozzuk.  Fokozatosan hozzáöntünk 1/4 liter hideg tejet (közben habverővel keverjük). Még mielőtt teljesen besűrüsödne ráöntjük a sonkás húsra.

Az egészet sütőbe tesszük és kb 1 órát sütjük (lehet aláönteni még egy kis tejet)

Bármilyen köret jó hozzá 🙂

Plakát készítés

Janka „Lift egy csavarral” kihívását semmiképp nem szerettem volna kihagyni. A feladat liftelés (=inspiráció, tetszőleges elemek – színek, formák, elrendezések – átvétele másoktól az alkotás során). Ami rendhagyó benne, hogy nem scrapbook oldalakról kellett ihletet merítenünk, hanem plakátokból, cd borítókból, nyomtatott hirdetésekből.

Először valami nagyon ütőset szerettem volna kreálni, Keresgéltem is ehhez különleges plakátokat, tutorialokat, csakhogy sehogyan sem tudtam megfelelő fotót és témát találni ezekhez.

A Smashing  Magazine honlapján van egy gyűjtemény,  rengeteg részletes útmutatóhoz vezet el a témában: hogyan készíthetünk lenyűgöző hirdetéseket és plakátokat Photoshop és Illustrator segítségével: Amazing Poster and Advertisement Tutorials.

Sajnos nem sikerült összehoznom, amit terveztem ezért fordítottam rajta egyet.

Tegnap Bence, miután hazajöttünk az oviból, azt mondta, hogy szeretne sütit sütni. Remek közös délutáni elfoglaltság a sütés, feltéve, ha az ember nem akar valami sosem próbált különlegességet összehozni. Gyorsan kerestem egy egyszerű receptet, kimértem a hozzávalókat, ő pedig boldogan kevergette.

Stahl Judit: Végre otthon szakácskönyvében találtam egy ínycsiklandó képet és leírást görög citromos sütiről, amit én szintén lifteltem, méghozzá csavarral, merthogy citrom nem volt itthon. Citrom helyett narancs került bele.

Íme az én módosított receptem.

Hozzávalók:

20 dkg rétesliszt
10 dkg búzadara
20 kávéskanál szódabikarbóna
35 dkg cukor
1 csipet só
3 tojás
1 narancs

Először a tészta hozzávalóit keverjük össze: lisztet, búzadarát, cukrot, szódabikarbónát, sót az egyik, a folyékony anyagokat – tojást, narancs reszelt héját, narancslét a másik tálban, majd az egészet összedolgozzuk habverővel. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és kb háromnegyed órát sütjük.

Erről az eseményről készült aztán a kép a kihívásra, amely a 2010-es fotókönyvem oldalait is szaporítani fogja, így két legyet ütöttem egy csapásra, sőt hármat mert azért annak ellenére, hogy egy nagyon egyszerű képet választottam, ebben is volt lehetőség a tanulásra.

Kerestem egy ételreklámot, mindjárt a második találat megtetszett.

és ez lett belőle:

A minimál stílusba is beleillettek Arenn tüneményes figurái, amiket már nagyon régóta szerettem volna felhasználni. A fehér háttér előtt minden elem tökéletesen érvényesül és a sok üres felület nem fárasztja a szemet feleslegesen és azonnal megtaláljuk a lényeget és természetesen bármilyen szín illik hozzá.  Az elemek, szövegek középre rendezésével pedig a minél gyorsabb figyelemfelkeltés a cél,  a hirdetéseknél többnyire ezt a rendezési elvet követik.

A precizitást úgy lehet fokozni, hogy amikor a képeket egymás mellé rendezzük, akkor jól kinagyítjuk a nézetet és mozgatáshoz nem az egeret, hanem a kurzor billentyűket használjuk. Nekem például 7 pixel távolság van a fotók közt az eredeti 3600*3600-as oldalon.

Kétféle betűtípust használtam. Nagyon jó, ha egy rövidebb szakasz (a cím) és a hosszabb rész (leírás) közt erős kontraszt van, ezt különféle betűtípusok használatával tudjuk elérni. Címhez megfelelőek a díszbetűk, én például egy bohókás karaktert választottam: „A little pot„, amit a gyerek és étel témához is illőnek találtam. A többi szöveghez pedig egy egyszerű,  jobban olvasható, talp nélküli (groteszk) betűtípust, a Calibrit, illetve annak bold változatát kétféle méretben.