A kávé világnapjára

Ma van a kávé világnapja. A kávé inspiráló és nem csak inni lehet. Mire jó még?

Következzék egy kis összeállítás, mely számomra igen kedves múltbéli élményeket/érzéseket/ízeket is felidéz. Nézd meg Te is! 🙂

Sok évvel ezelőtt a gyerekekkel kipróbáltuk a kávéfestést. Instant kávét használunk hozzá, amit fel kell oldani kevés vízben. Ecsettel először a körvonalakat vázoljuk fel, majd kitöltjük kávészínnel. A sötétebb részekre sűrűbb keverék jutott, a világosra pedig vizesebb. A rétegzéssel is lehet kísérletezni.

Ekkoriban terveztem az első kávés készletemet. Vastag papírt kávéba áztattam, némelyik levegőn száradt, mások a sütő rácsán (ez utóbbi módon keletkeztek a csíkok, amelyeket az első két lapon láthatsz az alábbi előnézeti képen 🙂

 

A kávészemek igaziak, a foltok kávéscsésze lenyomatai.

Az alábbi gyorslap és template itt letölthető:

Egy oldal a sablon alapján:

A lapot dekoráló idézetet pedig itt találod!

Később kis részben a fentiekből „főztem” ezt a nagyon finom készletet, amit a Régi Idők tanfolyamom résztvevői ajándékba kapnak.

Egy villámgyors betűtípus ajánló a készletekhez:

 

Vannak, akik egészen komolyan, magas színvonalon tevékenykednek ezen a művészi területen.

Andrew Saur and Angel Sarkela-Saur egy kávéházban rendezték meg első kiállításukat. Innen jött az ötlet, hogy a kávét használják alapanyagként műveikhez. Több kísérlet után a vízfestés technikája vált be. Az alábbi képre kattintva eljuthatsz weboldalukra, ahol nemcsak megcsodálhatod a kávéfestményeket, hanem egy-két letölthető, nyomtatható kávé receptet, posztert is fogsz találni. A webdizájn miatt is érdemes kattintani, itt minden kávés, még a social ikonok is: Coffeeart.com

Karen gyerekkora óta alkot hagyományos anyagokkal. Kávéval 1998-ban kezdett festeni, majd a kávékészítés művészetét is kitanulta, barista lett:

Michael Aaron Williams százéves főkönyvi kivonatok papírjára fest kávéval gyönyörű portrékat.

Ez is – részben – kávéval készült. Festhettem volna én is, ha tudnék ilyen szépen, mert pont mostanában vettünk egy kotyogós kávéfőzőt és nagyon szeretem. Az art-journal az etsy-n megvásárolható. Flyingshoes alkotása.

És most megyek és iszom egy csésze kávét.

Színes napot kívánok Neked! 🙂

Dupla (vagy multi) expozíció – inspiráció és ajánló

A dupla expozíció az a jelenség, mikor ugyanarra a filmkockára két kép kerül. Az analóg fotózásnál sokszor előfordult, hogy valamilyen hiba miatt nem tekerte tovább a gép a filmet, tehát voltaképp a véletlen műve volt egy-egy ilyen fotó.

Mára viszont igen nagy népszerűségnek örvendő technikává, művészeti stílussá vált. Nem csak a fotózásban, hanem a webdizájn és kiadványszerkesztés területén is egyre gyakrabban találkozunk vele.

1 Ami miatt megfogott ez a téma, az viszont egyáltalán nincs kapcsolatban a fotózással és képszerkesztéssel. Pár héttel ezelőtt csodálatosan szép festményekre bukkantam az interneten, melyek egy 16 éves, fiatal lány Dimitra Milan alkotásai. További inspirációhoz kattints a képre!

2. Digitális technikával fotókból is lehet hasonló hangulatú képeket készíteni. HALTENHOFF Graphic Style Double Exposure című tábláját nyisd meg a Pinteresten és máris rengeteg példát találsz rá:

3. A dupla expozíció eredetileg analóg fényképezőgépekkel történt véletlenül, illetve fotográfusok szándékosan, művészi céllal is alkalmazták. Mostanában reneszánszát éli, a legújabb fényképezőgépek rendelkeznek ilyen funkcióval.  A következő videó tutorial-ban Sara K Byrne mutatja be, hogyan lehet ezt a lehetőséget kihasználni:

4. A dupla expozíció utólag is kivitelezhető. Akkor is ha csak mobiltelefonnal fotózol. Mobil applikációk serege áll rendelkezésünkre. Kipróbáltam az egyik legnépszerűbbet. Nagyon gyors, meglepően egyszerű használni. Először mindig feldob két fotót véletlenszerűen, elfogadhatod azt is, illetve ha nem tetszik választhatsz másikat helyettük. A két fotó sorrendje felcserélhető és számos effekt közül válogathatsz. A vízjel az ingyenes verzióból nem törölhető ki.

Diana mobil alkalmazás itt letölthető.

5. A fenti mobil alkalmazáshoz hasonlóan egyszerű, asztali számítógépen használható a PicMonkey online képszerkesztő program double exposure menüpontja. Az oldalon egy video tutorial segít eligazodni, ha saját képeidből szeretnél egyedi, művészi alkotást létrehozni.

6. A filmművészetben is találkozhatunk ezzel a stílussal. Az HBO egyik sorozata a True Detective (A törvény nevében) intrója igencsak látványos példa erre.

7. Komolyabb képszerkesztő programokkal, pld Photshop-pal számtalan módszer létezik, amit kipróbálhatsz.  Chris Spooner (Spoon Graphics) videó leckéjében megnézheted az egyiket.

A legtöbb dupla expozíciós kép egy portré és egy tájkép felhasználásával készül.

+1. Összeállítottam egy GIMP tutorialt én is a témához, nagyon egyszerű és látványos technika. Próbáld ki itt!

Színes hetet kívánok! 🙂

Absztrakt digitális akvarell portré

wvizfestes_portre

Hozzávalók: Vinnie Pearce készleteiből

A vízfestékes témához kapcsolódóan készítettem ezt az önarcképet. Alapanyagként egy igen gyenge minőségű mobilos selfie-t használtam. Ez a technika tehát kiválóan alkalmas arra, hogy rosszul sikerült, vagy gyenge minőségű, kidobásra ítélt képeket megmentsünk.

Pénteken megmutatom azt is, hogyan lehet a GIMP segítségével hasonlót készíteni.

Előzetesként szeretnék megosztani néhány trükköt ezzel kapcsolatban:

  • A folyamat meghatározó lépése a threshold, azaz küszöbszint beállítása amely következtében a kép fekete-fehér lesz, tehát a fotón összesen két szín marad: fekete az árnyékos, sötét részekből, fehér pedig a világosakból.
  • A fekete színű területeket megtartjuk, a fehéret átlátszóvá tesszük.
  • A fekete részt maszkoláshoz használjuk. Bármilyen színes vízfestékes textúrát vagy vízfesték jellegű ecseteket használhatunk a felület befedéséhez.
  • Az akvarellpapír felülete akkor tud érvényesülni a festett részeken, ha a fedési módot átállítjuk (GIMP esetén szorzás, Photoshop-nál a multiply vagy linear burn is jó lehet)

Nagyon szerettem ezt a képet készíteni digitálisan, kíváncsi lettem, hogy milyen érzés igazi papírral, festékkel kísérletezni. A végeredmény persze – elegendő gyakorlat híján – a fentinél jóval tökéletlenebb lett, de ez nem jelenti azt, hogy ne okozott volna legalább akkora örömöt.

Elkészítése egyáltalán nem bonyolult, ajánlom kipróbálásra, akár gyerekekkel is a nyári szünetben. 🙂

festes

  1. Kinyomtattam a digitálisan elkészített absztrakt akvarell portét. Ennek elkészítése bonyolult lehet, de a bejegyzésem végén ajánlok egy olyan módszert, ami mindenkinek sikerülni fog*
  2. Megfordítottam és a hátulját besatíroztam puha (8B) grafitceruzával
  3. A digitális portrét egy akvarellpapírra helyeztem, majd kemény (HB) ceruzával átrajzoltam a körvonalakat.
  4. A vonalak a papírra kerülnek a besatírozott hátoldalról. Jobb mint az indigó, hiszen radírozható. Nekem túl erősek voltak a vonalak, így radírral halványítottam rajta
  5. Vízfestékkel kitöltöttem a vonalak által határolt részeket. Elsőként tiszta vízzel átkentem a festendő területet, utána került rá az akvarellfesték. Ez azért jó, mert egyenetlenül szétfolyik a felületen, és nem fedi le teljesen a papírt.
  6. Különféle technikákkal vízfestékkel, tintával pacáztam, majd nyomdáztam a portré körül.

* Az absztakt portré elkészíthető a PicMonkey online képszerkesztő posterize menüpontja segítségével is. A színek számát (Number of colors) le kell húzni a minimálisra

+1 ötlet, ami art-journalhoz, hagyományos scrapbookhoz jól jöhet

A BeFunky online fotószerkesztő pop-art szűrőjével is készíthetünk különféle absztrakt képeket portéfotókból

befunky-popart

Orchideák…

Az egész úgy kezdődött, hogy véletlenül letörtem a legszebb orchideám egyik ágát, amitől nagyon rosszul éreztem magam. Visszaragasztani nem lehet, beletettem hát egy vázába. Már nagyon rég alkottam, amitől erős hiányérzetem volt kétségbeejtő elbizonytalanodással vegyítve. A negatív érzéseket szerintem csakis transzformációval lehet megszüntetni, olyan nincs, hogy elengedem, legalábbis tudatosan nem lehet: át kell alakítani valami mássá.

Elővettem hát a maradék akvarelltömbömet és megörökítettem a letört virágszálat a vázájával együtt.  Így egy picit unalmasnak tűnt ezért mixed-mediára váltottam. A mixed-media a különbőző anyagok vegyítését jelenti, tehát bármi rákerülhet egy-egy ilyen műre. Ezen van tinta, bélyegzőlenyomatok, akvarell és akrilfesték, struktúrpaszta, pasztellkréta, amit otthon találtam:

orchidea

Hogy szép vagy nem szép, az mellékes. Ennél a műfajnál különösen igaz, hogy magának, saját kedvére alkot az ember, nincsenek szabályok sem. A lényeg az érzelmek átformálása, az hogy a belső zűrzavar kitisztuljon. Asaf Hanuka karikatúrája, amely egy humoros önarckép is egyben, nagyon jól ábrázolja ezt a folyamatot:

art

Következő hétvégén megragadtam az alkalmat, hogy Vinnie Pearce szépséges készletmintáit kipróbáljam. Ezeket hírlevélben kaptam és mind egy-egy csodás kollekció egy-egy darabja.

Az idézetválasztás a készlet egyik darabjából, a “love is” feliratból adódott. A google erre villámgyors segítséget tud adni, egyszerűen be kell írni love is, és elsőként egy idézetgyűjteményt ad ki.

Ezt választottam, közben magyarul is megtaláltam:

„Hiszem, hogy a képzelet erősebb a tudásnál, hogy a mítosz igazabb a történelemnél, hogy az álmok hatalmasabbak a tényeknél, hogy a remény mindig győzedelmeskedik a tapasztalat felett, hogy a nevetés az egyetlen gyógyír a bánatra. És hiszem, hogy a szeretet erősebb a halálnál.”
Robert Fulghum

w20150215_loveisHozzávalók: Vinnie Pearce – Love is, Textured Bits, Textured Neutrals.

Színes, alkotós hétvégét kívánok Neked! 🙂