Tag Archive for 'gimp leckék'

Aranymetszés Gimp-pel

Akár hiszed, akár nem, ezzel az ingyenes és remek programmal az aranymetszeti vonalakat és pontokat igen gyorsan és számolgatás nélkül is meg lehet határozni.

Hogy hogyan? Lássuk!

1. Nyissunk meg egy új képet a szokásos méretben (3600*3600 pixel).

2. Válasszuk ki a téglalap kijelölő eszközt, az eszköztár alsó felében a paramétereknél állítsuk be lent az aranymetszést. Így jelöljük ki a teljes képet. A kijelölő eszköz egy olyan hálót láttat most, amelyben aranymetszeti vonalak és pontok vannak. Döntsük el, melyik vonalra ill. pontra van szükségünk és jegyezzük fel egy cédulára a pozícióját. Pld nekem a jobb alsó sarok szimpatikus ami 2225 pixelen van a függőleges és vízszintes vonalon is. A kurzort vigyük az aranymetszeti pontra, így a vonalzón függőlegesen és vízszintesen is leolvashatjuk az értékeket. A két értékhez húzzunk segédvonalalakat. A vonalzóról az egérmutató nyomva tartásával húzzuk a kép megfelelő részére a vízszintes, majd a függőleges segédvonalat.

3. Nyissuk meg a fotót a képen belül: Fájl/megnyitás rétegként

4. Ennek is meghatározzuk az aranymetszeti pontját egy másféle trükkel! A kép fölött hozzunk létre egy új, átlátszó réteget. A téglalap kijelölő eszközzel kerítsük körbe a fotót. A fotó fölött most megjelenik a háló. Jegyezzük fel az értékeket és ez alapján húzzuk meg a segédvonalat. Lépjünk át a felette lévő, átlátszó rétegre és válasszuk ki az ecset eszközt. Tegyünk egy pöttyöt a metszéspontba. Láncoljuk össze a fotó és a pont rétegét, majd húzzuk az oldalhoz meghúzott vonalak metszéspontjába.

5. Ezután adjunk alfa csatornát a fotó rétegéhez. Jobb egérgomb a rétegen, majd alfa csatorna hozzáadása. Szüntessük meg a pont láthatóságát, vagy ki is törölhetjük.

6. Keressünk kiegészítőket, háttereket az oldalhoz és folytassuk az emlékmegőrzést!

Fotómanipuláció

A heti CEWE kihívás feladata: Készíts rossz minőségű fotóból oldalt.

Mivel nekem szinte minden fotómat korrigálnom kell valamilyen szinten, nem okozott gondot, hogy találjak egy megfelelő példányt.  Ám ezúttal mégsem egy megszokott átlagos fényképet választottam, hanem egy eredetileg nagyon is jó papírképet, ami az idők során némiképp megkopott, porosodott, a szkennelés sem épp tökéletes és eredeti mérete alapján maximum 9*13 cm-es nyomtatásra alkalmas. Ezt próbáltam meg átalakítani. Először csak javítgatni szándékoztam, de mivel a kontraszton és a porszemeken kívül más hiba nem volt rajta, és a különbség nem volt elég látványos,  gondoltam ki is színezem. És ha már kiszíneztem, miért ne legyen festményszerű..Ha meg úgyis bevetek mindenféle szűrőt és effektet, akkor akár lehetne már belőle egy kisebb poszter is. Hát így lett egy kis 9*13 cm-es szürkeárnyalatos papírképből egy 30*30 cm-es színes  scrapbook oldal rengeteg manipulációval és nagyon kevés kiegészítő elemmel. Ez utóbbiak a legújabb készletemből valók, amit pénteken láthattok majd egyben.

Ez az eredeti fotó:

Ha fekete-fehér a képem, akkor azt digitálisan is telítetlenné teszem a Kép/Korrekciók/Telítettség csökkentése menüponttal, ezzel az esetleges elszíneződések el is tűnnek.

Első lépés mindig a színkorrekció. Szürkeárnyalatos esetén ez eléggé egyszerű, inkább csak a megfelelő kontraszt elérésére szolgál, hogy a különféle részletek láthatóak legyenek. Ezt a műveletet vagy a szintek (levels) vagy pedig a görbe (curves) eszközökkel, ez a kettő ugyanazt tudja, csak más a megjelenítése, számomra a szintek érthetőbb.

A grafikonon a bal oldali fekete csúszkát oda állítom ahol a “hegy kezdődik” ez állítja a legsötétebb színek tartományát (minél inkább balra húzom annál nagyobb felület lesz sötét), a jobb szélső fehér a világos színeket jelzi, ezt előnézet ellenőrzése közben  kb. a “hegy túlsó lábához” állítom, a középső közepes árnyalatokat jelző szürke háromszöget pedig az előnézeti kép alapján mozdítom a megfelelő irányba, amíg nem lesz jó a végeredmény.
Színes képeknél színcsatornánként is be lehet ezeket állítani külön-külön.

Retusáláshoz első körben mindig a helyi javító ecset eszközt használom, ahol az alt billentyű benyomása nélkül egy kattintásra korrigálhatok kevésbé részletes területeket, pld ott ahol csak egy porszem van ez többnyire elegendő. Kissé bonyolultabb korrekcióhoz a klónozó eszköz a megfelelőbb.

Ezzel maga a javítás el is készült.

A színezést úgy csináltam,  hogy az eredeti fotóból készítettem több rétegmásolatot (annyit ahány színt szerettem volna a képre vinni) ezeket a rétegmásolatokat átszíneztem a Kép/Korrekciók/Színezet/Telítettség menüponttal, amit még módosítottam a Színegyensúly menüponttal is.  A képemen a kék (tó) zöld (fák és domb) barna színeket választottam ki. Az összes réteget maszkoltam és a megfelelő helyeken átsatíroztam. (a tó kék lett, a háttérben lévő hegy zöld és barna stb.) A végeredmény eléggé ijesztő lesz, de itt még nem szabad abbahagyni. Így nézett ki:

Összeolvasztottam a “kilyukasztott színes rétegeket” és az eredeti (javított) fekete-fehér alá tettem. A felső színes réteg fedési módját szendvicspozitívra tettem (gimp-nél ez a szorzás) és az alsó fekete-fehér rétegen erőteljes gauss elmosást alkalmaztam. (az előnézeti kép alapján határoztam meg az értékét. Majd összeolvasztottam a két réteget és az egészen egy finomabb (1 pixeles) elmosást csináltam. Ezzel nagyon egyszerűen el lehet érni festményhatást.

Felnagyítottam az egészet 3600 pixel szélesre és egy vászonra helyeztem. No innen már magam sem tudtam igazán követni mit csinálok, de volt mindenféle kísérlet a rétegmódokkal, további színezések,  maszkolás, satírozás, maszatolás, a szűrők közül a száraz ecset és homokkő textúra, de bevetettem Krisssz “Fényözön” leckéjét is.

A címfelirathoz Retro Rock Poster a szöveghez Rough Typewriter betűtípusokat használtam, mindkettő grunge díszbetű, az első nagyon szép és látványos, de csak rövid feliratok készítésére alkalmas, de a második folyó szövegekhez is kiváló és még magyar ékezetes karaktereket is tartalmaz.

Íme a végeredmény:

Élethű hatások Gimp-pel – domborított felirat a szalagra

Elérkeztünk a legszebb részhez, amikor befejezzük a szalagunkat, habár szerintem az első lecke alapján akár ki is lehetett találni a technikát.

1. Nyissuk meg a tegnap elkészített árnyékolt szalagot
2. Válasszunk ki egy plasztikus hatású betűtípust, pld Plastique, és a szalag színétől eltérő, világos színt (fehéret). Növeljük meg a betűméretet kb. 16 pontra vagy 67 pixelre.


3. Az áthelyezési eszközzel helyezzük a szalag közepére
Láthatjuk, hogy a betű jellegéből adódóan már most domború hatása van, de ezt a hatást teljes mértékben élethűvé tehetjük a következő trükkel:
4. Készítsünk egy rétegmásolatot a szövegről.
Az alsó rétegen alkalmazzunk gauss elmosást, melynek értéke kb. 4 pixel legyen.

5. A rétegek párbeszédablakban válasszuk ki az a szövegréteget, ahol nem alkalmaztuk az elmosást.
A menüből válasszuk ki a Szűrők/Leképezés/Buckaleképzés menüpontot. A megjelenő ablakban az elmosott szöveg rétegét jelöljük ki és a preview bekapcsolása mellett kísérletezzük ki a három felső csúszkán, hogy melyik érték a felel meg legjobban a célunknak. Ha tetszik, fogadjuk el.

6. Íme a végeredmény:

Ha tetszett, akkor ezzel az eljárással bármilyen felirattal készíthetsz címkéket, amelyeket felhasználhatsz scrapbook oldalaidon.

Élethű hatás Gimp-pel – árnyék

A mai leckében árnyékot adunk a tegnap létrehozott szalagra.

Árnyékot többféle módszerrel hozzáadhatunk. S bár nem tudunk olyan könnyen és finoman módosítgatni rajta, mint a Photoshop-pal, mégis, ha sikerült kitapasztalni a számunkra megfelelőt, tökéletesen szép eredményt lehet elérni.

1. Legegyszerűbb a következő árnyékolás:

Szűrők/Fény és árnyék/vetett árnyék.
Az árnyék ne legyen túl nagy, különben lebegős hatást kapunk. Matricánk esetében az X és Y eltolás ideális mérete 3 pixel, az elmosás sugarát megnöveltem 15-re. Az árnyék színe sokkal inkább függ a háttértől, mint attól az objektumtól, amelyhez tartozik. Mivel az enyém fehér, ezért a fekete túl erőteljes lenne, ezért egy szép sötétszürke árnyalatot választottam.  Az átlátszósággal tovább lehet kísérletezni.

Az árnyék, új, külön rétegen jelenik meg, ami további módosításokra ad lehetőséget, áthelyezhetjük, átméretezhetjük vagy gauss elmosással tovább halványíthatjuk a széleket.

2. Íme az eredmény:

Holnap tesszük fel a koronát! Várlak ugyanekkor ugyanitt! :)

Élethű hatás Gimppel-domborítás

Ezen a héten megkísérlem a Gimp segítségével elkészíteni ugyanazt a szalagot, amit előző alkalommal a Photoshop-pal.
Ezúttal is három napra felosztva – kisebb részletekben – hogy követhető legyen.

1. Hozzunk létre egy új képet 1000*1000 pixeles, 300 ppi méretben

2. Egy új, átlátszó rétegen rajzoljunk egy téglalapot, amelyet töltsünk ki egy sötétebb színnel. A példában a blogom színei közül a kéket választottam.

3. Készítsünk egy másolatot erről az új rétegről, amelyen a téglalap van. Az alsó téglalapon alkalmazzunk gauss elmosás. Szűrők/elmosás/gauss elmosás. (kb 10-es értékkel)

4. Alkalmazzunk buckaleképzést úgy hogy a rétegek párbeszédablakon a felső téglalapot (ami nincs elmosva) válasszuk ki. A menüből a Szűrők/Leképezés/Buckaleképzés menüpontra kattintsunk. Itt válasszuk ki azt a réteget, amelyiken az elmosást alkalmaztuk. A preview legyen bekapcsolva és figyeljük, miközben a csúszkát változtatjuk: az irányszög, a megemelés és a mélység értékeivel tudunk kísérletezni. Ha tetszik az eredmény, fogadjuk el.

5. Töröljük ki az elmosott réteget, erre már nincs szükségünk.

6. Mentsük el xcf formátumban, mely megtartja a rétegeket.

Mi is az a buckaleképzés?

A buckaleképzés – angolul bump map – használatával a képünket domború hatásúvá tehetjük. Ehhez a képünkön kívül szükség van egy másik képre is, amely eltér az előzőtől. Ez a második kép a leképezési térkép (azaz bump map). Ez alapján történik az eredeti kép módosítása.  A mélyebben lévő részek sötétebbnek, a magasabbak világosabbnak fognak látszani. Ahol tehát a leképezési kép sötét, ott az eredeti képünk is sötétebbnek fog látszódni, ezáltal optikailag úgy hat, mintha mélyebben lenne.

Holnap árnyékot fogunk hozzáadni!

Babaalbum készlet 3

Íme az utolsó adag a Babanapló Albumkészletből! Ez színesebb mint az előzőek, fiú és lánybabák részére egyaránt megfelelő.

Megvásárolható a Scrap it Sassy webáruházában.

Az egyik oldal a készletből ingyenesen letölthető itt!

A teljes albumcsomag egyedi babanapló készítéséhez dvd-n is megvásárolható.
A dvd extrákat is tartalmaz, nemcsak további kereteket és kiegészítő elemeket, hanem egy útmutatót, mely lépésről-lépésre megmutatja a gyorslapok használatát az ingyenes GIMP program segítségével, nyomtatható pdf dokumentumokban és oktatóvidóban is. Tehát akkor is belevághatsz, ha eddig még nem ismerted a programot és most találkoztál először a scrapbook-kal :)

Részletekért kattints ide!

Babaalbum készlet 1

Több hónappal ezelőtt létrehoztam egy  anyagot babanapló készítéséhez, mely DVD-n megvásárolható nálam. Nemcsak gyorslapokat tartalmaz, hanem azt a készletet is, amiből azok készültek, továbbá egy nagyon alapos útmutatót a quickpage-ek használatához: a fotók átméretezéséről, mentéséről, az oldalon való elhelyezéséről, a szövegek írásáról és formázásáról. Ez az anyag nyomtatható leírásokban és oktatóvideó keretében is (hanggal és képernyőfelvétellel) lépésről lépésre megmutatja ezeket az alapvető funkciókat. Nem haladóknak, hanem teljesen kezdőknek ajánlott.

Tehát ha még soha nem használtál képszerkesztő programot, ám szimpatikus ez a fajta megjelenés, és szeretnél egyedi képekkel és szövegekkel ellátott fotóalbumot, könyvet – babanaplót -  készíteni kisbabád számára akkor kattints ide!

A babanapló használatát az ingyenes GIMP programmal mutatom be és megrendelés esetén további tippeket is adok a felhasználásra és tartalomra.

Az album elkészítését egyelőre nem tudom vállalni, de Neked segítek benne! Hidd el, menni fog! A minap idéztem fel első találkozásomat a GIMP-pel. Letöltöttem és egy fura ablakot láttam az elindításkor, ami cseppet sem hasonlított az általam ismert word és excel programokhoz. Teljesen reménytelennek tűnt, egy évig rá se néztem.

Ma pedig már kiadványszerkesztést tanulok 3 másik programmal és 2 nemzetközi webáruházban kínálom a képszerkesztőkkel készített “portékáimat.”

Ha már ismered akár ezt a programot akár más képszerkesztő alkalmazást, és csak az albumlapokra van szükséged, mától ezek több csomagban megvásárolhatók lesznek a Scrap it Sassy webáruházában.

A mai csomagot lányos – babás oldalak készítésére állítottam össze.

Megvásárolható a Scrap it Sassy-nál.

Az alábbi oldalt Timiről készítettem. Ezek a képek bizony már 10 esztendővel ezelőtt készültek róla.  Igaz más formátumban, de már akkor is gondosan dokumentáltam a történeteket, így nem okozott gondot összeszedni vajon mi történt, mit tudott már élete hatodik hónapjában.

Kapcsolódó cikkek:

Babanapló történelem

Babanapló – teljes készlet oktatóanyaggal

Húsvéti képeslap keretek

Download free!

Töltsd le az ingyenes húsvéti képeslapkereteket!

Húsvétig még elkészül és elő is hívatható :)

A csomag 4 db png képkeretet tartalmaz, amelyek segítségével elkészült fotók 10*15 cm-es méretben nyomtathatók ki

Magyar és angol nyelven is.

Használatáról még karácsonykor írtam egy részletes útmutatót. Akkor is érdemes megpróbálkozni vele, ha nincs képszerkesztési tapasztalatod! ;)

Ezekhez a lapokhoz a Sunshine készletemet használtam fel.

Születésnap és e-magazin

Tegnap éjjel véget értek a Scrapbook.hu szülinapos kihívásai. Fantasztikus mennyiségű kép érkezett. Hihetetlenül jó érzés látni, hogy egyre több ember kapcsolódik be ebbe a csodálatos folyamatba.

Mutatom a galériákat:

Janka vázlatos kihívásán a feladat egy képek készíteni egy elrendezésterv alapján.

Timcsoca kihívására gyönyörűséges muffin formájú képeslapok és tárgyak érkeztek.

A Kreatív csapat freebie kihívására érkező képek közül fogjuk kiválasztani az egy hónapos Vendég Kreatív csapattagot.

Ez utóbbira egy gigantikus ingyenes készletet állítottunk össze egyesült erővel. A készletet hagyományos alkotók is hasznosíthatják. Letölthető a készlet galériából.

A saját szeletem a készletből:

Elkészült és letölthető a legújabb e-magazin is:

Egy cikket írtam bele Noémival közösen Egyedi ékezetek címmel. A letölthető scrapbookos díszbetű készletekben általában nincs magyar ékezetes betű, a cikk arról szól, hogyan pótolhatjuk mi ezt saját magunk Photoshop illetve az ingyenes Gimp segítségével:

Ez pedig a télről (és Bencéről) készített oldalam a Teljes nagyságban rovatból.

A magazin tartalma:

  • Varrott háttér készítése Dobos Tímeával
  • Egyedi ékezet Photoshopban és Gimpben Mounier Noémi és Thurzó Kata digileckéi
  • Alkotás közben: Téli élmények Varga Franciska és Budaházi Brigitta elemzi saját oldalát
  • Fotóiskola: Téli fotózás Imre Krisztinával
  • Mollee’s first choices Jancsik Bea az amerikai scrapbook piac újdonságairól
  • Olvass és alkoss: Állítsunk emléket a kezdeteknek Budaházi Brigitta minialbumja
  • Tippek-trükkök: Hajtogatott papírszélek Hámos Beától
  • 3 Valentin napi képeslap lépésről lépésre Varga Franciska, Hámos Beáta és Budaházi Brigitta írásában
  • Négyen négyféleképpen alkottak ugyanazokból az alapanyagokból – Jóné Fürj Andrea, Varga Franciska, Hámos Beáta és Dobos Tímea
  • Teljes nagyságban 7 kiváló alkotás
  • A betűk típusai Somogyi Janka fontajánlója
  • Könyvajánló – Budaházi Brigitta: Különleges albumok
  • Kreatív próbatétel – Hajrá az ajándékutalványért!
  • 3 Freebie

Crafty – új scrapbook készlet

Ez a készlet a crafty nevet kapta. Ezt most úgy fordítanám, hogy “míves”. A hagyományos scrapbookban nagyon szeretem az ilyen stílusú oldalakat, gyakran látogatom kézművesek és iparművészek blogjait is inspirációért.  Ehhez a készlethez is ilyen képekből merítettem ihletet. No meg az előző bejegyzésben szereplő türkiz színből.

Lássuk akkor:

Képek a készletről:

folder

craftypapers1preview5

papers

Tartalma:

- 23 háttérpapír (12 mintás és 9 egyszínű 3 féle anyagból)

- 37 kiegészítő elem (virág, paca, újságpapír  és hullámkarton kivágások, pecsét, varrások, tépett papírok, címke, háló, csipke, gombok, kövek, keret stb)

Mérete: 82,8 MB

És a csodás oldalak belőle

Altalena-tól:

NewyearbyAltalena

Ányitól:

rainbow_craft1_ányi_mini

rainbow_craft2_ányi_mini

Beszteritől:

100105_RainbowCraf01 beszteri

100108_RainbowCraf02 copy

Sabee-tól:

scrapbook_sabee_rainbow_craf1t

és az enyém:
2009pillanatai500

A készlet kapható a Scrap it Sassynál!

Ízelítőnek egy ingyenesen letölthető gyorslap:

craftqppreview

Letölhető itt!
Download!

Egy kis útbaigazítás kezdő scrapbookosok számára (infóért kattints a linket tartalmazó szövegrészre!) :

A 4 shared letöltésről  itt található egy részletes leírás.

A gyorslapok használatáról pedig a következő cikkeket ajánlom szintén kezdőknek:

Gimp bevezető (Scrapbook.hu)

Húsvéti képeslap egyszerűen (Scrapbook.hu)

Fényképes karácsonyi képeslapok -(Saját oldalamról  letölthető, kinyomtatható lecke kellékekkel együtt)

Gyorslap használata GIMP-pel

További kereteket találsz ezen az oldalon a quickpage címkére kattintva, illetve az ingyenes készletek menüpontban.

Egyéb érdekességek a srapbookról a jelszavas részlegben, egyelőre ez is főképp kezdőknek szól! Itt tudsz jelentkezni név és emailcím megadásával, vagy kattints itt az oldalsávban a regisztráció gombra majd a megadott címre érkező jelszó segítségével beléphetsz ide is a belépés gombra kattintva.

Lesz majd még a készlethez kapcsolódóan további ingyenes kiegészítő és játék is :)