Twitter

A twittert már jónéhány hónapja használom és nagyon megkedveltem.
Közösségi hálózat (social network) és mikroblog szolgáltatás, lehet privát és publikus célokra is használni.

Sokan csetelnek a segítségével, nálam viszont ez egyfajta blogpótlék, ami azt jelenti, hogy igyekszem hasznos információkat megosztani rajta keresztül.

A blogomnál is, ennél az új honlapnál pedig még annál inkább megszoktam, hogy minden bejegyzésnél a teljességre törekszem.  Ha más ötletét ajánlom például, akkor előbb elkészítem a saját verziómat, elmondom a tapasztalataimat és úgy utalok rá. Ez pedig sok időbe telik.

Az idő viszont mintha egyre gyorsabban pörögne (ugye nem csak én érzem így?), rettentő nehéz lépést tartani.

No ezért jó a twitter. Csak beírok egy tömör üzenetet, mellé a linket és ha valakit érdekel és éppen ráér, akkor megnézi, ha még jobban ráér, akkor meg is valósítja. (saját magam számára is tárolom így az ötleteket, még egy hely, ahol vissza lehet keresni. ) Nem kell szépen fogalmazni, formázni, képeket szerkeszteni órákon keresztül. Fejleszti is az embert, főleg aki sokat szeret beszélni, itt muszáj csak a lényeget megragadni, ami 140 karakberbe belefér.

Ha saját oldaladra szeretnél ilyet, akkor

1. Regisztrálj a twitteren

2. Alakítsd ki a profilodat

3. Tegyél ki a honlapodra egy twitter követő-gombot!

4. De kitehetsz widget-et is, ami még többet mutat.

Ehhez az oldalhoz is hozzákapcsoltam a csicsergéseimet, a szélső oldalsáv alján látható. Követhetsz, ha tag vagy, de innen is belenézhetsz.

Follow rainbow7203 on Twitter

Batthyány Strattmann László

Január 22 Batthyány Strattman László emléknapja.

Őrségi nyaralásunk során jártunk az emlékmúzeumban, erről akkor készítettem is egy oldalt:

A Batthyány család egyházias szellemű öröksége a boldoggá avatott Lászlóval tetőzik. Életét, tudását és vagyonát orvosként, majd európai hírű szemsebészként a legszegényebbek gyógyítására, szolgálatára szentelte köpcsényi és körmendi magánkórházában, ahol ingyen gyógyította a betegeket. Példás házasságban élt Coreth Mária Terézia grófnővel, aki tizennégy gyermekkel ajándékozta meg.

Már életében szentként tisztelték, a szegények orvosát, aki több évtizedes előkészítő munka után II. János Pál pápa 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatott.  Batthyány Boldog László testereklyéje a németújvári ferences templomban látható, tiszteletére Körmenden emléktemplomot emelte, intézmények viselik nevét.

Részletes életrajz.

batthyany490

CU papírkészlet

Az előző bejegyzésben már adtam egy darabkát mutatóba a legújabb csomagomból. Ezek most olyan papírok, amelyek kereskedelmi használatra is engedélyezettek, tehát lehet belőlük létrehozni saját készleteket (freebie-t vagy eladásra) átalakítással (színezés, vágás, blending stb.) 7 db textúrázott, szürkeárnyalatos papírt tartalmaz, 3600*3600 pixel, 300 dpi, 17 MB.

A CU téli papírkészlet kapható a Scrap it Sassy-nál.

Holnaptól minden akciós a polcomon, 50% árengedménnyel csak 4 napig!

Hiba az én készülékemben van…

Sikeresen frissítettem a wordpresst és a K2 dizájnt- is. A frissítés javította azt a hibát, amit a hozzászólásoknál tapasztalhattatok, (láthatatlan halványszürke írás fehér alapon), de örömöm nem tartott sokáig, mert kiderült, hogy a teljes sávszélességre beállított oldalaim (galéria, készletek stb) összeugrottak. Sajnos – eléggé felelőtlen módon – nem készítettem mentést az előző állapotról, ezért, amíg nem sikerül helyrehoznom (ez, mivel nem vagyok szakértő, hosszabb időt is igénybe vehet) addig a szélesített oldalaim nem lesznek láthatóak: A hiba tehát nem az ön készülékében van. 🙂 Elképzelhető, hogy új sablont kell hogy válasszak, így némi változékonyság várható az oldalamon.