Jön valami…
Holnap találkozunk 🙂
Holnap találkozunk 🙂
…az volt, hogy végül az Art of Nature készletet mindenki, aki készített oldalt a kihívásra, megkapta ajándékba 🙂 Ez nekem nagyon jólesett, mert utána sorra kaptam a leveleket, hogy mennyire örülnek neki, szóval tényleg sikerült meglepetést okoznom. Ettől aztán az én napom is jobb lett. És valahogy aznap több jó dolog is történt velem. De az is lehet, hogy csak ugyanolyanok mint bármikor máskor, csak most jobban nyitva volt a tudatom, hogy befogadjam, elfogadjam ezeket. Elég egy ilyen kis apróság ahhoz hogy elindítsunk egy jó folyamatot…
Kaptam már két oldalt a meglepetés készletből, ezeket most megmutatom:
Rita:
Clara:
Kigondoltam mára is egy meglepetést és lesz egy tipp is, amit én sem olyan régóta tudok, sőt eddig nem is figyeltem rá eléggé oda, de most ezen változtatok.
A meglepetés pedig egy letölthető, formázott idézet. Arról szól, hogyan tegyük színesebbé napjainkat.
Kattints ide és töltsd le! (Az idézeten kívül még két apróságot is találsz benne)
„Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok percét a renkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.”
Márai Sándor: Füveskönyv
A tipp pedig egy tipográfiai és helyesírási szabály, amit kevesen tartanak be gépelt szövegeknél. Scrapbook oldalakon meg főleg. Eddig én sem 🙂
Az idézőjel.
Bizonyára kézírásnál mindenki tudja hogyan kell használni, de gépeléskor mindig a jóval egyszerűbb megoldást választjuk, többnyire a billentyűzetünkön a kettes fölött lévő jelet: „ez így néz ki”, a kirakott jel azonban az inch mértékegység jele.
Az igazi idézőjelet a következő billentyűkombinációval tudjuk elérni: Először az Alt+0132 billentyűkombinációt ütjük be, ezt követi az idézett szöveg, majd bezárjuk az idézetet az Alt+0148 kóddal. Ez valamennyi windows programban így működik, most ahogy szerkesztem ezt a bejegyzést a wordpress-el szintén tapasztalom, fejlettebb magyar nyelvű szövegszerkesztőkben (pld. word), tördelőprogramokban pedig van egy funkció, ami automatikusan felismeri az idézeteket és az előzőleg inch jellel begépelt szöveget automatikusan kijavítja. Tehát a lényeg, hogy az első jel alul, az utolsó pedig felül legyen és mindkettő formája a 9-eshez hasonlítson!
Megoldás:
Alt+0132
Alt+0148
Most már én is ügyeltem erre 🙂
Sajnos a Gimp ezt nem veszi be, de mi mégis kicselezhetjük. Nem is akárhogy! Jövő héten egy olyan trükköt mutatok, amit mindenkinek, aki szeret hosszú szövegeket írni az oldalaira, érdemes kipróbálnia akár GIMP-et, akár Photoshop-ot használ a scrapbookozáshoz, és az idézőjelek is helyesen lesznek írva 😉
Két héttel ezelőtt indítottam egy kis játékot, amiben a mini készletem elemeit kellett használni.
Nagyon kevés elemről van szó, és szinte csak ezeket használták a résztvevők, mégis meglepően változatos oldalak készültek.
Nézzétek csak:
Kisnyul oldala kisfiáról. Nagyon tetszik a maszkolás és fotómanipuláció, szuper vagány, fiús.
Rita006 oldala vallomás élete párjának, remek maszkolós technikával, igazán férfias, csupa kékben.
Evadraga egy nem szokványos váratlan találkozásról remek ízléssel összeállított oldala:

Whetoo, aki férjének készítette az oldalát egy tréning sikeréről.
Secima, aki egy bűbájos macis történetet hozott újra nekünk 🙂
Pertine, aki ugyan eltért a megadott színektől, de nekem nagyon tetszik ezzel a rózsaszínnel és sárgával, amivel egy másik kihívásra is be tudta nevezni, (ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy nagyra értékelem az időbeosztással kapcsolatos kreatív képességeket és mindenkitől igyekszem magam is ellesni ezeket a kis trükköket) így elfogadom és természetesen a meglepetés és a sorsolásban való részvétel neki is jár 🙂
és az egyetlen külföldi résztvevő, Clara.
ééés a nyertes:
Kisnyul! Gratulálok! Hamarosan küldöm a nyerményt, illetve a titkokat 🙂
De a többiek is nézzék meg az email fiókjukat, amivel itt nálam bejelentkeztek, mert mindenkinek jár egy kis meglepetés! 🙂
Köszönöm a játékot!

A képeslapkészítés világnapja.
Idén már Scrapbook.hu-n is ünnepelünk méghozzá egy segítőakció keretében, amellyel az SOS gyermekfalut is támogatjuk.
Most van sok fel nem használt scrapbook papír maradékom, ezért hagyományos technikával készítettem képeslapot, de később szeretnék digit is tervezni, amit kinyomtatok. Remélem, hogy örömet okoz majd annak aki kapja és annak is aki átadja. Ugyanis ezeket a képeslapokat az SOS gyermekfaluban élő gyerekek fogják nevelőszüleiknek ajándékozni.
Ez az első lapom:
Az októberi Color Play keretében ma indul a legújabb készletem akciója. Ezek a színek is nagyon-nagyon tetszenek, megint nem tudtam megállni, hogy ne vegyek benne részt. Sőt épp ma fejeztem be egy másik őszi készletet szintén remek színpalettával, hogy milyennel az még maradjon titok, sőt ezzel kapcsolatban van egy másik titok is.
Úgy döntöttem, hogy a múlt héten meghirdetett freebie-s kihívás játékomat is meghosszabbítom néhány nappal. Hétfőn szeretnék eredményt hirdetni. A nyertes választhat majd két őszi készletem közül, sőt beavatom az előbb említett két titokba is. A többi résztvevő számára tartogatok egy kisebb meglepetést is. Szóval ha szereted a titkokat és meglepetéseket és van egy kis időd akkor még csatlakozhatsz. Kattints ide! 🙂
De akkor következzék az októberi szimfónia, az új készlet, amely remélem hogy sok szép őszi hangulat- és történetmesélős oldallal fogja gyarapítani a scrapbookos galériákat.
Egy hétig féláron, mindössze 1 dollárért kapható az Elemental Scraps-nál.
És fantasztikus oldalak:
Ányitól:
Szabitól:
Beszteritől:
Altalenától:
Krisztől:
És természetesen újra Color Play kihívás. Alkoss egy képet a készlet színeivel és a következő havi teljes color play giga készlet a Tiéd lehet! Nem kötelező ES termékeket felhasználni hozzá. Határidő: Október 10.
Részletek a fórumban. Kattints ide, vagy az alábbi képre!