stones-451329_640

„Alkotói válságban vagyok. ” – hallhatjuk olykor. Magam is sokszor átesek rajta, tehát nem ismeretlen állapot számomra. De mitől van ez? S hogyan lendüljünk túl rajta?

Természetesen alkotói válság kapcsán nem csak a scrapbookról van szó, ami egy hobbi, tehát nem fog összedőlni az életünk, ha olykor szünetet tartunk. Ha munkánk során bármiféle építő vagy kreatív tevékenységet, ötletelést végzünk vagy éppen tanulmányainkhoz lenne szükség ihletre, az már más kérdés: ebben az esetben nem tanácsos hosszú ideig kihagyni.

Saját magam megfigyelése során háromféle okot sikerült felfedeznem kiváltóként. Általában globális jelenségről van szó, tehát nem csak egy területre (pld. scrapbook oldalak készítése – hogy témánál maradjak) hat, hanem minden egyébre (házimunka, pénzügyek tudatos kezelése, egészség, rend)

  1. Ha valami jelentős túlsúlyba kerül és elnyomja a többit. Pld.  erős érzelmi hatás ér, amit hosszú időbe telik feldolgozni. Ilyenkor annyira befelé összpontosítok, megáll a belső idő, míg a külső fénysebességgel rohan körülöttem.
  2. Általános leterheltség, kiégés. Amikor nagyon sokféle dolgot csinálok, nagy lendülettel, intenzíven egyszerre és egyszer csak belefáradok.
  3. A harmadik az, amikor az első kettőn úgy tűnik, már túl vagyok, a fáradtságot kipihentem, a válság megoldódott vagy enyhült, csak egyszerűen félek újrakezdeni, mert mi lesz, ha nem sikerül, mindenfélére hivatkozva halogatok.

Neked is ismerősek ezek a dolgok? Mit tegyünk most?

Először is rakjunk rendet!

Mindenekelőtt egy belső rendrakást végezzünk, s ennek egyik legjobb módja az írás. Egyáltalán nem kell szabatosan, érhetően fogalmazni, csak vessük papírra a gondolatainkat, ahogy jönnek, s tegyük ezt cenzúra nélkül. Mi az ami foglalkoztat, mi bánt, mi nem sikerült, s ezekről mi jut eszünkbe? Efféle írásterápiával még akár a gyökerekig is eljuthatunk, ami persze önmagában nem megoldás, de szerintem ahhoz, hogy úrrá legyünk a káoszon, nagyon jól jöhet efféle tudatosság.

Ha sok elintéznivalónk van, ha párhuzamosan szeretnénk rengeteg célt elérni – szép, tiszta, rendezett lakás, reggeli-ebéd-vacsora saját kezűleg, 20 kiló fogyás, munka, jó kapcsolatok, családi élet, élmények és természetesen azok precíz dokumentálása, érzelmeink kifejezése a scrapbook által – és valamennyiben maximalisták vagyunk, no ilyenkor jön a kiégés és összeomlás (főleg ha az előző pont is bejátszik). Ennek teljesen logikus magyarázata van. Nem lehet száz százalékosnak lenni mindenben. Én 100 százalékos vagyok, mint önmagam, de ezt a 100 százalékot okosan fel kell osztanom az egyes szerepeim közt.  Az a felosztás azonban soha nem egyenlő, mert mindig van valami, ami több erőt, időt igényel. Pld, ha a gyerekemmel foglalkozom egy óra hosszat, akkor, attól függően, hogy miféle tevékenységről van szó, lehetek mondjuk 50 százalékban anya, 50 százalékban kreatív játszótárs, de az összes többi szerepemet le kellene szorítanom nullára, tehát nem kellene agyalnom munkán, háztartáson, lelki válságon. De aztán később egy óra múltán, ha más feladat adódik, újra át kell rendeznünk az arányokat. Nem egyszerű, egyáltalán nem. Nagyfokú tudatosságot és rugalmasságot igényel. A jelenvalóságra való összpontosítás (tudatos jelenlét) mellett, itt az is segíthet, ha leírjuk az egyes feladatokat, külön-külön minden területhez és amikor az egyikkel kell foglalkoznunk, jelképesen félretesszük a többit. Ha van valami ami hosszabb távon lényeges és időigényes (pld új szakmát tanulunk) akkor azzal területtel foglalkozzunk nagyon sokat időben is, de a többit se felejtsük el, minden mással törődjünk egy kicsit, hogy ne essünk ki a rutinból.

Halogatás ellen pedig egyetlen, hihetetlen egyszerű orvosság van. Vegyünk egy mély levegőt és ugorjunk fejest. Nem muszáj hirtelen, nekifutásból is lehet, fokozatosan gyorsítva. Lényeg hogy induljunk el! Az sem baj, ha végül nem sikerül!

“A kudarc nem a vég. A kudarc csak a kezdet.”
(Andrew Matthews)

office-620817_640

E hosszúra nyúlt lelkiző bevezető után pedig következzék egy vidám lista arról honnan szerezhetsz inspirációt digitális scrapbookhoz, hogyan legyél kreatív. Néhányhoz beillesztettem egy-egy külső hivatkozást, ide is érdemes kattintani, garantáltan jobb kedved lesz!

3×7 inspiráció csalogató tipp

  1. Rakjunk rendet! A lelki nagytakarítás már megvolt, de ha mégsem akkor kezdhetünk a környezettel. Depressziósoknak szoktak javasolni efféle rendrakós-takarítós munkaterápiát a pszichológusok, tehát az alkotói válság ellen is biztosan hat. Rendezzük el íróasztalunkat, a dolgozószobát, vagy akár az egész lakást (ha amúgy is aktuális)
  2. Írjunk! Listákat, terveket, emlékeket, álmokat, bármit!
  3. Gyűjtsünk élményeket! Nem is kell ehhez túl sok! Menjünk ki, sétáljunk egyet! Most ősz van, ha süt a nap, minden gyönyörű színekben ragyog odakint! Alkonyatkor figyeljünk a fény és árnyék játékát, a finom átmeneteket szürke és fekete közt.
  4. Fotózzunk (mindent!) Telefonnal vagy fényképezőgéppel.
  5. Használjuk az Instagramot! Őrizzük itt, osszuk meg saját életünk egy-egy pillanatát, és inspirálódjunk másoktól. Ez nem olyan személyes közösségi oldal, mint a facebook, bárkit követhetünk aki érdekel.
  6. Vezessünk naplót! Nem hagyományos regényírós naplóra gondolok (bár az igazán szuper), hanem egy emléktárra, ahová rövid mondatokkal, címszavakkal rendszeresen feljegyezzük mi történt velünk, akkor is, ha kevés az időnk. Erre egy határidőnapló is megfelel.
  7. Nézzünk meg egy jó filmet! (Ezt már láttad? Én nagyon szeretem 🙂 )
  8. Halgassunk zenét!
  9. Használjuk a Pinterestet! Gyűjtögessünk! Gyűjtögetésben lehetünk hörcsögök, de szabjunk határt vágyainkat, nem szabad felfalni mind, csak módjával csipegessünk és valósítsunk belőle meg egyet-egyet. Különben veszélyes lehet. Ebből a videóból kiderül miért!
  10. Legyünk nyitottak! Az ihlet néha a legváratlanabb helyről tör ránk, mint például Freddy Fabris fotográfus esetében, mikor alkotói válsága közepette egy autószerelő műhelybe tévedt, ilyen képek születtek belőle.
  11. Gyűjtögethetünk ötleteket saját számítógépünkön is. Nyissunk mappát különféle témákhoz, mondjuk a karácsonyhoz (hamarosan aktuális), ha jártunkban-keltünkben látunk hozzá kapcsolódóan bármit (színek, tárgyak, dekoráció) fotózzuk le, mentsük el ide az interneten talált képeket (részletfotók, színpaletták, textúrák, scrapbook készletek, tájképek, csendéletek stb), cikkeket, beszerzési helyeket.
  12. Nézegessünk digitális scrapbook galériákat!
  13. Keressünk, gyűjtsünk különféle kiadványokat. Mint magazinoldalak, poszterek, szórólapok, könyvborítók, prospektusok, cd-dvd borítók.
  14. Gyűjtsük műalkotások (festmények, grafikák, kollázsok) képeit
  15. Csináljunk valami mást, ami nem digitális scrapbook. Pld kollázs, festés, rajzolás, mixed media. Ezeket aztán digitális scrapbook oldalon is felhasználhatjuk.
  16. Legyünk újra gyerekek! Például, ha megijedünk az előző pont feladatától, képzeljük azt, hogy még gyerekek vagyunk, így elvárások nélkül, pusztán a tevékenység öröme miatt és ne az eredmény végett alkossunk, játsszunk mindenféle aggodalmat magunk mögött hagyva.
  17. Készítsünk moodboard-ot, azaz inspirációs táblát, kollázst.
  18. Kölcsönözzünk ötleteket! Scrapbooknál ezt nevezzük liftelésnek. Tehát nézzünk megy egy scrapbook oldalt és másoljunk le belőle valamit, például ha az elrendezéssel szokott problémánk lenni, akkor azt. A többi pedig jön majd magától!
  19. Mozogjunk. Egy fél órás séta vagy torna csodákat tesz. Ilyenkor ne gondoljunk semmilyen feladatra!
  20. Tanuljunk meg valami újat. Lehet ez bármilyen online vagy offline tanfolyam vagy ha valamilyen takarékos alternatívát választanánk inkább, előadások, útmutató leírások milliót találjuk ingyenesen az interneten.
  21. Süssünk-főzzünk valami finom újdonságot, rendezzük el a tányéron és fotózzuk le, mielőtt megesszük. Ha jól sikerült, később ez is jó téma lehet! 🙂

Te miből merítesz insiprációt?