A GIMP telepítése

gimp telepitese

Szeptember van. Elkezdődött az iskola. Van kedved valami újat tanulni?

Ez a blogbejegyzés Neked szól, ha eddig csak kívülről csodáltad mások digitális scrapbook alkotásait. Hidd el, ha igazán szeretnéd, Te is képes leszel rá!

Segítek Neked megtenni az első lépéseket!

Az ingyenes képeslap szerkesztő tanfolyamon és az összes többi online tanfolyamon a GIMP nevű képszerkesztő programot használjuk. A programot 1995-ben indították először, azóta önkéntesek fejlesztik és tartják karban.

Jómagam 2006-ban találkoztam vele először, és kezdtem használni és tanulni. Nem üzleti célokra, nem webszerkesztéshez, hanem azért, hogy saját fotóimat javítgassam és szöveggel ellátott kollázsokat készítsek, egészen konkrétan egy babanaplót szerettem volna készíteni, ugyanis abban az évben született a kisfiam. Mikor elkezdtem, még nem tudtam, hogy az amit csinálok azt úgy hívják, hogy digitális scrapbook 🙂

Ennek már több mint 10 éve, ami elég sok, de azért nem annyira, hogy ne emlékezzek rá, milyen abszolút kezdőnek lenni. Például nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán le tudok tölteni egy programot. Persze ez egy cseppet sem bonyolult, hiszen az ablakok sorra jelennek meg és minden információt megkapsz a következő lépéshez, tehát egyáltalán nem kell tartani tőle, hogy elronthatsz valamit.

Ennek ellenére megnyugtató lehet, ha előre tudod mi fog történni a program telepítése során, ezért úgy gondoltam, hogy készítek egy ilyen leckét is. Amolyan alapozó alapozót 🙂

A program letölthető számos oldalról közvetlenül, viszont a hivatalos oldal a www.gimp.org azért jó, mert mindig a legújabb frissítés van a címlapon. Ez jelenleg a GIMP 2.8.18, melyet 2016 július 14-én publikáltak. Ha tudsz angolul, az oldalon olvashatod a legújabb híreket és látható, hogy már dolgoznak a 2.9-es verzión is, amit ki is lehet próbálni. Természetesen felhasználóként mindenképp a stabil verziót töltsd le innen:  Válaszd ki az operációs rendszered, kattints a narancssárga gombra! (Én windows 7-et használok, így a legkönnyebben akkor tudsz követni, ha neked is ez van)

1

A következő ablakban a Fájl mentése gombot válaszd. Hogy ezután mi fog történni, az a géped beállításától függ, nekem a Letöltések mappába kerülnek automatikusan az így kibontott fájlok:

2

Keresd meg a gépeden (pld. a Letöltések mappában) a gimp 2.8.18 setup.exe nevű fáljt, amely a GIMP telepítője és kattints rá. Ekkor a következő ablakot jeleníti meg. Itt a Futtatás gombot válaszd:

3

Nagyon jó, hogy a program telepítője felismeri azt a környezetet, ahová kerülni fog, azaz hogy a windows-nak mely változatát használod. Ha magyar az operációs rendszered, akkor automatikusan a magyart fogja telepítési nyelvnek beállítani. Ha mégsem ezt szeretnéd, akkor a kis fekete háromszögre kattintva választhatsz más lehetőséget. Az OK gomb megnyomása után indul a telepítés:

4

Ennél az ablaknál a Telepítést válaszd:

5

A zöld sáv mutatja, hol tart éppen a folyamat:

6

És ha ez az ablak megjelent, akkor minden rendben zajlott.

7

Ha a gépeden fent volt már egy korábbi verzió, akkor ezzel azt felülírtad. A GIMP esetében nem tudsz használni egy számítógépen többféle verziót, viszont ha valami oknál fogva inkább egy korábbi változatot szeretnél telepíteni, akkor itt találod ezeket.

Ha megnyitod a programot, lehetséges, hogy használat közben kiderül, hogy bár magyar nyelvet választottál, egyes menüpontok angolul jelennek meg. Nem kell megijedni ettől, semmit nem rontottál el. Mivel a programon teljes mértékben önkéntesek dolgoznak, előfordulhat, hogy a fordítás nem 100%-os. Ez a használatot nem befolyásolja.  A tanfolyamokon, bemutató videókon én még egy korábbi verziót használok, tehát előfordulhat, hogy nálad egy-egy menüpont más néven szerepel, de mivel pontosan ugyanott található, ez nem fog problémát okozni.

Letöltötted a GIMP-et? Akkor kezdj bele bátran és jelentkezz az ingyenes képeslap szerkesztő online tanfolyamra!

Dupla (vagy multi) expozíció – inspiráció és ajánló

A dupla expozíció az a jelenség, mikor ugyanarra a filmkockára két kép kerül. Az analóg fotózásnál sokszor előfordult, hogy valamilyen hiba miatt nem tekerte tovább a gép a filmet, tehát voltaképp a véletlen műve volt egy-egy ilyen fotó.

Mára viszont igen nagy népszerűségnek örvendő technikává, művészeti stílussá vált. Nem csak a fotózásban, hanem a webdizájn és kiadványszerkesztés területén is egyre gyakrabban találkozunk vele.

1 Ami miatt megfogott ez a téma, az viszont egyáltalán nincs kapcsolatban a fotózással és képszerkesztéssel. Pár héttel ezelőtt csodálatosan szép festményekre bukkantam az interneten, melyek egy 16 éves, fiatal lány Dimitra Milan alkotásai. További inspirációhoz kattints a képre!

2. Digitális technikával fotókból is lehet hasonló hangulatú képeket készíteni. HALTENHOFF Graphic Style Double Exposure című tábláját nyisd meg a Pinteresten és máris rengeteg példát találsz rá:

3. A dupla expozíció eredetileg analóg fényképezőgépekkel történt véletlenül, illetve fotográfusok szándékosan, művészi céllal is alkalmazták. Mostanában reneszánszát éli, a legújabb fényképezőgépek rendelkeznek ilyen funkcióval.  A következő videó tutorial-ban Sara K Byrne mutatja be, hogyan lehet ezt a lehetőséget kihasználni:

4. A dupla expozíció utólag is kivitelezhető. Akkor is ha csak mobiltelefonnal fotózol. Mobil applikációk serege áll rendelkezésünkre. Kipróbáltam az egyik legnépszerűbbet. Nagyon gyors, meglepően egyszerű használni. Először mindig feldob két fotót véletlenszerűen, elfogadhatod azt is, illetve ha nem tetszik választhatsz másikat helyettük. A két fotó sorrendje felcserélhető és számos effekt közül válogathatsz. A vízjel az ingyenes verzióból nem törölhető ki.

Diana mobil alkalmazás itt letölthető.

5. A fenti mobil alkalmazáshoz hasonlóan egyszerű, asztali számítógépen használható a PicMonkey online képszerkesztő program double exposure menüpontja. Az oldalon egy video tutorial segít eligazodni, ha saját képeidből szeretnél egyedi, művészi alkotást létrehozni.

6. A filmművészetben is találkozhatunk ezzel a stílussal. Az HBO egyik sorozata a True Detective (A törvény nevében) intrója igencsak látványos példa erre.

7. Komolyabb képszerkesztő programokkal, pld Photshop-pal számtalan módszer létezik, amit kipróbálhatsz.  Chris Spooner (Spoon Graphics) videó leckéjében megnézheted az egyiket.

A legtöbb dupla expozíciós kép egy portré és egy tájkép felhasználásával készül.

+1. Összeállítottam egy GIMP tutorialt én is a témához, nagyon egyszerű és látványos technika. Próbáld ki itt!

Színes hetet kívánok! 🙂

Online képszerkesztő – Fotojet

fotojet1

Kipróbáltam a Fotojet online képszerkesztő programot.

Korábban már készítettem egy összefoglalót online képszerkesztőkről, amelyet a Digitális Scrapbook c. e-magazinban is megtalálsz!

A Fotojet online szerkesztővel nagyon egyszerűen elkészíthetők kollázsok, képeslapok facebook borítóképek, bejegyzésfotók különféle stílusokhoz, témákhoz igazítva. Több, mint 320 sablont tartalmaz. A feliratok tetszés szerint szerkeszthetők , a fotókhoz többféle effekt elérhető.
Az elkészült képeket háromféle méretben lehet elmenteni, a (legnagyobb nyomtatásra is alkalmas), de közvetlenül is megosztható a Facebookon.

Nézzük meg, hogy működik!

Indítsuk el!

fotojet2

Készíthetünk kollázst modern, klasszikus, művészi, ünnepi, 3D és kreatív stílusban, tervezhetünk facebookra borítóképet vagy bejegyzés illusztrációt, valamint képeslapot különféle alkalmakra.

fotojet3

Most egy utazáshoz kapcsolódó képeslapot választottam. A sablon kijelölése után a Choose gombra kattintottam.

fotojet4

Az Add Photo gombon lévő nyílra kattintva kiválaszthatjuk, hogy a facebookról vagy számítógépünkről szeretnénk-e hozzáadni a fotót.

fotojet5

A fotó megnyitása után a bal oldali sávban fog megjelenni, amit egyszerűen behúzunk a sablonba. Ekkor a fotószerkesztési lehetőségek is megnyílnak: a fénykép mozgatható, forgatható a sablonon belül és különféle effektek közül választhatunk.

fotojet6

A feliratok is szerkeszthetők! Kattintsunk a szövegre, írjuk át, változtassunk a betűtípuson, méreten, színeken, igazításon.

fotojet7

A sablon feletti ikonokra kattintva elmenthetjük számítógépünkre vagy akár egyből megoszthatjuk a facebookon. A mentés három féle méretben és minőségben lehetséges, legnagyobb méret és minőség esetén nyomtathatjuk is pld 9×13 cm-es méretben.

fotojet8

Néhány kész minta:

képeslap:

FotoJet Collage2

Facebook poszt illusztráció:

FotoJet Collage

Facebook borítókép:

FotoJet Collage-fb

Próbáld ki Te is! 🙂