Honlap és névjegykártya
A sajátjaimon kívül eddig három honlapot üzemeltem be. Legutóbb a Biai-Autó-Doki részére készítettem egy weboldalt. A képre kattintva a működő honlap is elérhető már:
A családi vállalkozás kétféle tevékenységet folytat: gépjármű javítás és könyvelés. A tevékenység különbözősége miatt a webdizájn és arculattervezés során inkább a cég értékrendjét szerettem volna hangsúlyozni elsősorban a színhasználattal valamint az elrendezéssel.
Fő színnek a sötétkéket választottuk. A tengerészkék árnyalat megbízhatóságot, felelősségtudatot, hitelességet, rendszerességet jelképez, amely mindkét szakmánál egyaránt fontos. A fehér háttér még inkább kiemeli pozitív tulajdonságait, ugyanakkor frissebbé, áttekinthetőbbé válik az összhatás. Egy kevés vörössel (a címeknél) adtam hozzá némi változatosságot és dinamikát.
Az elrendezés áttekinthető és egyszerű.
A logó nem az én tervem, ezt még nagyon régen egy grafikus készítette, csak papíron és fólián volt meg, így digitalizáltam. Ez a fejléc egyetlen díszítő eleme. Az egyik gombra negatívként raktam fel. A másik gombra ugyancsak negatívként a könyvelést szimbolizáló számológépet.
Ez a honlap is a wordpress 2010 Weaver sablonjára épült, akárcsak az előző (autósiskolás), mégis az egyedi színek és elemek miatt teljesen más a kettő.
Névjegykártyát is szerkesztettem, szintén a fent leírt elvekhez tartottam magam:
Az általam eddig tervezett wordpress weboldalak galériája itt, a névjegykártyáké itt látható.