Képregény

wkepregeny

Ez egy rendhagyó (scrapbook) oldal, amely egy hibrid-hagyományos minialbum záróoldala volt egyébként eredetileg. Szeretem úgy összeállítani az ajándékba szánt fotókönyveket, albumokat, hogy a végére valami csattanó, vicces vagy megható összefoglaló kerüljön. Tehát lehetőség szerint valami, ami kivált valamilyen további hatást is a lapozgatás végén.

Ilyen képregényes formát biztosan soha nem választottam volna, ám az oldalon látható jelenet valóban megtörtént, s így történt, s talán a cica, ha beszélni tudna, tényleg ezt mondaná. S ez a történetben lévő humor adta a képregény formát.

Egyébként nem áll hozzám ez a műfaj, mert gyerekkoromban is szívesebben olvastam hosszú meséket. A kiadányszerkesztő tanfolyamon viszont volt egy ilyen gyakorlat is és akkor megtetszett.

A képet beneveztem a CEWE blogon a „Csinálj amit akarsz” kihívásra is. Az én feladványom ez lesz: „Készíts képregényt, használj hozzá illő stílust, betűkészleteket, alakíts át fotót hozzá.”

Ma került sorra 🙂

Ebben szeretnék most egy kis előzetes segítséget nyújtani

Aki fél a technikai résztől és emiatt nem mer belevágni, egy megnyugtató tény: fotóátalakítást nem én csináltam, nem is action vagy script amit alkalmaztam, hanem egy online fotóátalakító programot használtam, néhány kattintással elérhető ez a drasztikus változás a fotón. Az oldal neve: BeFunky.

Ha nem annyira szeretnél most újat tanulni és gyakorolni, túl sok időt rászánni, vagy kezdőként nem boldogulsz még az összetettebb műveletekkel, próbáld ki a fenti programot, nem fog csalódást okozni.

Ha viszont szívesen szánsz rá időt, íme néhány tutorial Photoshopra:

Photoshop Action-ök

Gimp leírások:

Fontos a stílus a képregények esetében. Az ilyen oldalakra nem illik a virág és egyebek, ez egyértelmű, háttérből is inkább a sima és nem a struktúrált, az árnyékok is elhagyhatók (A szín lehet fehér, vagy bármilyen más akár rikító vidám szín is) Fontos kellék még a szövegfelhő, amit a PS alakzatok használatával Te magad is elkészíthetsz, vagy ha más programot, pld GIMP-et használsz találsz ingyenes kellékeket is a neten:

Ecsetek:

S végül a betűtípus. Jó ha tudod, hogy a komoly szakemberek nagy ívben elkerülik a Comic Sans betűtípust. Kivéve ha képregényről, vagy gyerekeknek szóló, kötetlen, vidám témákról van szó. Ugyanis ehhez lett kitalálva. Szóval most szabad, sőt kifejezetten ajánlott is használni hasonló betűkészleteket.

Fontajánló következik:

comics fonts

Ha szeretnéd őket letölteni, kattints ide!