Instagram/február

Családi történetmesélés instagram fotókkal.

Korábban is törekedtem a rendszeres – project life típusú – oldalak készítésére. Ezt idáig egyetlen évben sikerült végigvinnem havi beszámolók formájában. Persze nyaralások, kirándulások, különféle hangulatok, hétköznapok mindig megörökítésre kerültek, de ezek az összefoglalók mégiscsak hiányoztak az eddigi fotókönyveimből.

Idén úgy tűnik, végre sikerült megtalálnom a számomra legegyszerűbb és legidőtakarékosabb megoldást, remélem így már nem lesz semmi akadálya ennek sem.

A következő részekből áll:

1. Az Instagram alkalmazás, amelybe feltöltöm a jobban sikerült és fontos mobilfotóimat. Lehet írni hozzájuk megjegyzést is, hogy később is tudjam miről szól, mit gondoltam akkor. Nem azonnal, hanem inkább esténként, naponta egyszer szoktam ezeket megosztani.

0001instagram

2. Egy sablon, melynek mérete 3600×3600 pixel (30×30 cm-es oldalakhoz ideális). A benne lévő piros négyzetek jelzik a fotók pozícióját. Az Instagramról töltöm le a képeket a képszerkesztő programba új ablakban nyitom meg, majd egyszerűen áthúzom/átmásolom a sablonba. Méretük pontosan megegyezik, így az átméretezéssel sem kell tölteni az időt, sőt vágómaszkot sem feltétlenül szükséges alkalmaznom, mert egyszerűen az árnyékkal már ellátott piros négyzet fölé helyezem a bemásolt fotót és kész. Az alap sablont letöltheted egy korábbi bejegyzésből, ahol egyéb felhasználási ötleteket is találsz. Hamarosan megosztom a szöveges verziót is, de ebből is könnyen ki tudod alakítani.

instagram template

3. Ez a napló, amelyben címszavakban feljegyzem a legfontosabb eseményeket.

Februári összefoglalóm:

w02Instagram

 

Próbáld ki Te is! 🙂

Ha még nem értesz képszerkesztő programokhoz, de szeretnéd Te is ily módon megörökíteni, színesebbé tenni az életedet, ajánlom szeretettel az újrainduló online digitális scrapbook tanfolyamokat, amelyekre március 15-ig jelentkezhetsz.

 

Instagram + project life

 

w01Instagram

Néhány éve elhatároztam, hogy én is elindítok magamnak egy leegyszerűsített project life jellegű rendszeres scrapbookozást havi összefoglalók formájában, mert nagyon értékesnek és fontosnak gondolom ezt a fajta megközelítését az emlékmegőrzésnek. Sajnos csak egyszer sikerült rendesen befejeznem.

Most azonban kitaláltam egy hiperkönnyű kivitelezést. Mivel rászoktam az instagram-ra és a mobilfotózásra, ez szinte rutin már nálam és mindig kéznél van, ebből adódóan instagram fotókból állítom össze az oldalakat. Az eseményeket jegyzeteimből, naptárbejegyzésekből illetve a fotókból – listaként rögzítem az oldalon (így fogalmazni sem nagyon kell)

Készítettem egy sablont,  pontosan instagram méretű fotókkal, így még vágómaszkot sem szükséges alkalmazni, egyszerűen behúzom a gépre másolt fotókat a megfelelő helyekre. Ha üres négyzet maradna, azt ki lehet tölteni szöveggel vagy mintás papírral. Persze megfelelőre méretezve vágómaszkkal rásegítve rendes digitális fotókat is fel tudok használni.

Ezen a héten az instagram a téma a facebook oldalon, de itt a blogban is várható felbukkanása, pénteken a szokásos ajándék formájában.

Ha nem akarsz lemaradni róla iratkozz fel hírlevélre, kérj napi vagy heti értesítést a blogbejegyzésekről. Az oldalsávban jobbra fent találod a lehetőséget.

Az én instagram profilomat pedig itt találod.

 

Élményoldal az állatkertből

w_állatkert

A múlt héten közkinccsé tett gyerekeknek való élménymegőrző, nyomtatható, kitöltős lapot (itt töltsd le, ha lemaradtál) mi így használtuk.

Készítettem egy kollázst a legemlékezetesebb pillanatokból, majd egy interjút Bencével az élményéről. A képet ő ragasztotta be. Neki a tengerimalacok városa tetszett legjobban az Állatkertben, egész végig azt várta, mikor érünk oda. Rövid élménybeszámolónkat elolvasóknak megnyugtatásul mondom még el, hogy a kecskék nem agresszív állatok, csak azért kergették meg a kislányt, mert Zoo csemegével ment be közéjük (és senki másnál nem volt ilyen).

Nyitottam egy A4-es lefűzős mappát, ahol helyt kapott az állatkerti prospektus is.

És azóta már egy új élményt is sikerült konzerválnunk ily módon, de az majd egy másik bejegyzés tárgya lesz!

Holnap egy ehhez kapcsolódó meglepetéssel jövök! És még egy klassz dologgal, aminek remélem, hogy sokan fognak örülni.

Nyomtatható kincsek scrapbookosoknak

A mai kincskeresésem során mindenféle nyomtatható dolgokat sikerült összegyűjtenem. Ezek használhatók Project Life-hoz, amihez a múlt héten is szó volt és ezen a héten minden nap a facebookon. További felhasználási lehetőségek: minialbumok, scrapbook oldalak, smashbook, lakásdekor.

inspiracio_nyomtathatok

Élménygyűjtemény gyerekeknek

Aki már scrapbookozik egy ideje biztosan ismeri a Project Life kifejezést. Ha még nem találkoztál vele, röviden bemutatom:

A Project Life egy olyan megoldás illetve termékcsoport, amely segítségével mindenféle előzetes gyakorlottság és különleges eszközök nélkül teljes élményt nyújtó scrapbook oldalakat készíthetsz. Mivel időt takarít meg számodra – nem kell különféle technikákkal ügyeskedni, elrendezésterveket kitalálni – hosszú távon, rendszeresen is kivitelezhető mindennapjaid megörökítésére.  Igen vonzó lehet, ha a scrapbookozásban  leginkább a dokumentálás, ahogy én szoktam emlegetni a történetmesélés fogott meg leginkább.

Egy lefűzős albumból, különféle elrendezésterveket tartalmazó tasakokból és a tasak zsebeihez méretezett kártyákból áll. Ezek kívül saját fotóidra és egy tollra van szükséged még, hogy leírd élményeidet. Itt olvashatsz róla még többet: Becky Higgins – Project Life

Természetesen a Project Life több, mint az a scrapbookos szett, amiről írtam fent, ez egyfajta filozófia is. Naplóírás fotókkal kiegészítve. Lehet digitálisan is, vagy kombinálva a digitális és hagyományos technikát.

A neten böngészve rengeteg alternatívát találhatunk, letölthető, nyomtatható kártyákat, lapokat, ötleteket.

Mivel nálunk nem igazán elterjedtek ezek a négyzet alakú albumok, arra gondoltam, hogy praktikus lehet A4-es oldalakra készíteni ezeket az elrendezéseket. Ezekbe az A4-es mappákba a gyerekrajzok is elhelyezhetők.

Júliusban Állatkertben jártunk és ezt az élményt megörökítettük a gyerekekkel is. Készítettem egy lapot a feladathoz. Bencének én töltöttem ki a válaszai alapján. A felső részbe került egy kollázs, amihez jövő héten fogok megosztani egy sablont a fotók elrendezéséhez,  ezt fel lehet ragasztani, de rajzolhatnak is bele a gyerekek. Az állatkertesen kívül van a csomagban egy biankó is, amit bármiféle élményhez hozzá lehet igazítani, de további ötleteket is szívesen fogadok a témákhoz.

élménynapló

Óvodában, iskolában, nyári táborokban is felhasználhatod!

Töltsd le itt!

Ha tetszik és szeretnéd, ha még lennének hasonlók itt nálam, akkor írj egy hozzászólást, vagy jelezd egy like-kal!

Ha érdekel a project life téma vagy Te magad is készítesz, vagy szeretnél készíteni ilyen megközelítésben scrapbook albumokat, akkor jövő héten feltétlenül figyeld a Facebook oldalamat esténként!