Gimp lecke: képek átméretezése közösségi oldalakra

Az internet folyamatos változásban van. Grafikus megjelenése óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben. Ahogy a monitorok egyre nagyobb felbontásúak lesznek úgy a webre szánt képek méretét is nagyobbra kell vennünk. Mikor blogolni kezdtem, 450 pixeles képeket használtam, ami akkoriban ideális volt, ma már túl kicsinek számít 🙂

Továbbra sem szükséges, sőt felesleges nyomtatható méretű képeket használni az interneten, mert ezek egyrészt lassabban töltődnek be, másrészt túl sok helyet foglalnak.

Mivel manapság szinte mindenki tölt fel fotókat az internetre, a mai leckém – ami most nem elsősorban GIMP, de az is van persze benne – bloggereken, scrapbookoson kívül másoknak is hasznos lehet, akik használnak közösségi médiát, mint a facebook vagy instagram.

A képek átméretezéséről szól ez a blogbejegyzés, ezért először is tisztázzuk az ezzel kapcsolatos fogalmakat.

  • Képméret: a kép szélességét és magasságát jelöli. Mértékegysége a pixel. Pld 1200×2000 pixeles méretű kép az 1200 pixel széles és 2000 pixel magas. Ebből meg lehet állapítani, hogy milyen méretben fog megjelenni a képernyőn, kitölti azt vagy csak egy apró négyzetet fogunk látni.
  • Felbontás: megmutatja, hogy egy adott területen, hány képpont található, tehát a képek részletgazdagsága becsülhető meg ezzel az értékkel. Mértékegysége a dpi (dot per inch) vagy ppi (pixel per inch). Elsősorban nyomtatásnál van jelentősége, amikor is általában 300 dpi-t szoktunk használni (pld digitális scrapbook oldalnál) – ez azt jelenti, hogy 1 hüvelyknyi területen egy sorban 300 képpont található. Webre elegendő a 120 vagy akár a 72 dpi, ezzel is csökkenthetjük a fájlméretet.
  • Fájlméret: azt jelzi, hogy a képfájl mennyi helyet foglal el a merevlemezen/tárhelyen. Mértékegysége kilobyte, megabyte, gigabyte. Befolyásolja a képméret, a felbontás, de a kép formátuma is attól függően, hogy mennyi a veszteség tömörítésnél. Pld. a jpg fájmérete kisebb, mint a tömörítésmentes png képé. A fájlméret tovább csökkenthető, méghozzá látható minőségromlás nélkül a Tinypng.com alkalmazásával.

kepmeret

Ha a Windows ablakában a mappában levő kép fölé visszük az egérmutatót egy szövegbuborékban megmutatja a képméretet és fájlméretet. Így látjuk, hogy ebből a fotóból jó minőségű képet tudunk majd előhívatni viszont webre ennél kisebb is elég lenne.

Közösségi oldalakra milyen méretű képek az ideálisak?

A Facebookot és az Instagramot használjuk a legtöbben magáncélokra is, ezért ezt a kettőt fogom részletezni.

Instagram: Tavaly nyáron hirtelen csaknem a duplájára növekedett az Instagram monitoron megjelenített képmérete: 640×640 után 1080×1080 pixel. Ide általában mobilfotókat szoktunk feltölteni, így nem jelentett problémát a változás, de ha például az előzőleg 700 pixelesre méretezett, online galériába feltöltött digitális scrapbook oldaladat szeretnéd megosztani, az már kevésbé mutat jól.

Facebook: Ez is változik időnként, ráadásul még bonyolultabb, mert sokféle képméret van. A program automatikusan átméretezi a képet.
– Borító (fejléc) 828×315 pixel – amit ekkora méretben kell feltölteni és figyelni arra, hogy a fájlméret ne haladja meg a 100 kB-ot.
– Profilkép: 180×180 pixeles méretben jeleníti meg az oldal, de nyugodtan lehet nagyobb méretben (pld 600×600 pixel) feltölteni, így kattintás után jobban szemügyre vehető.
– Megosztott kép: A hírfolyamban 470 pixel, az oldalon 504 pixel széles képek jelennek meg, de megnyithatók a képek eredeti méretben is, akár az egész monitort betölthetik így. Fekvő (landscape) vagy négyzet alakú (1:1) oldalarányú képeket érdemes választani, mert a magas, keskeny képeknél üres, szürke sáv lesz látható. A facebook súgója különféle támogatott méretek használatát és a kiváló minőség választását ajánlja feltöltés során (720, 960, 2048 pixel szélességekről van szó) – ha nem akarunk minőségromlást, de png formátummal is lehet próbálkozni a jpg helyett.

Hogy ne bonyolítsuk túl, ezen méretek helyett érdemes a képek szélességét 1200 pixelre méretezni (1200×630 vagy 1200×1200) ami legtöbb esetben elegendő, nem sok és nem kevés. Ez jó az Instagramra és blogba is akár. 🙂

A sproutsocial.com oldalán tájékozódhatsz az egyes social media oldalakhoz kapcsolódó aktuális méretekről, ha megjelenése után hónapokkal olvasod ezt a cikket, ellenőrizd, hogy továbbra is helytállóak-e az adatok! Vagy ha más közösségi oldalakra is kíváncsi vagy, kattints ide! 🙂

Képek átméretezése és png-be mentése GIMP-pel

Nyisd meg a megosztásra szánt képet. Fájl/Megnyitás

w1

Méretezd át! Kép/Kép átméretezése. A megjelenő ablakban írd át a szélességet 1200 pixelre úgy hogy az értékek melletti láncszem legyen bekapcsolva. Ezáltal a magasság értéke is arányosan változik:

w2

Mentsd el. Fájl/exportálás másként. A megjelenő ablakba írd be a kép nevét png kiterjesztéssel (érdemes a méretet is jelezni), pld kep1200.png. Kattints az exportálás gombra, majd a következő ablakban a képen látható beállításokkal újból az exportálás gombra:

w3

Tipp:

További optimalizálás érdekében igénybe veheted a Tinypng.com online alkalmazását és ezután töltsd fel a képet az oldalra.

A png formátum ideális lehet weboldalra akkor is, ha ilyen megjelenést szeretnél a blogbejegyzésednek: egy nem teljesen fehér blogháttérre árnyék vetődik. ilyenkor a fotókereten kívül eső részek átlátszóságot tartalmaznak:

frame04

This entry was posted in Gimp leckék and tagged , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.