A Scrapbook.hu-n  Icka kihívásra készült oldalam az álmokkal kapcsolatos.

Augusztusban láttam az Inception (Eredet) c. filmet, ami nagy hatással volt rám. Nemcsak a különleges és újszerű történet,  és a mai filmeknél már-már megszokottá váló fantasztikus látványvilág fogott meg, hanem a mélysége, amitől magányosan gondolkodós hangulat tört rám…és attól tartok azóta sem ért véget.

Talán saját álmaimmal kapcsolatos igen kettős érzéseim egy töredékét sikerült most feldolgoznom. Az oldalam képi része nagyon hamar összeállt. Az Art of Nature készletem elemei segítségével. Ami nehezebb volt: szavakba önteni mindezt. Persze a filmből vett fotó ebbe a háttérbe applikálva már önmagában megállja a helyét, de önterápia szempontjából muszáj volt írnom is hozzá. Végül pedig azzal kellett megküzdenem, hogy ezt vajon nem lenne-e jobb elrejteni a világ elől…Esetleg megint legyen Lorem Ipsum? Nem inkább írom fehérrel a halovány alapra… Tudom kiadványszerkesztés szempontjából ez így helytelen, de ha mondjuk inkább úgy tekintjük mint egy festményt, amelyben a szöveg kevésbé elkülönülve és kiemelve része a grafikának akkor talán jobb is. Art-journal.

Mindig vívódok, hogy mi az amit el szabad mondanom magamról, hogy hol van az a határ, ami egészséges és biztonságos…Nem tudom most átléptem-e… Bízom benne, hogy ez még belefér, hiszen pont ez a scrapbook lényege…Képek, történetek, érzések és hangulatok.

Már az oldal elkészítése után találtam egy érdekességet Jean Francois Rauzier fotóművész fantasztikus képeit. Ezeket a hihetetlen álomszerű panorámaképeket többszáz (vagy több ezer!) fotóból építi fel.

Nézd meg! Érdemes 🙂