Kedvenc karácsonyi scrapbook oldalaim

Ez egy múltidéző bejegyzés, két számomra kedves karácsonyi scrapbook oldal szerepel benne. Mindkettő a Scrapbookozz Velünk Magazinba készült annak idején. Most újra aktuális.

Az első mézeskalács sütésről szól.

A második pedig nagyobbik unokaöcsémről, aki már kisgyerekként is igen kitartó, szorgalmas és ügyes volt.

Jobb agyféltekés rajztanfolyam

Timi idén lett 13 éves. Születésnapjára egy különleges ajándékot kapott, ami – remélem – egész életére pozitív hatással lesz.

Tina (Tündérliget) három napos jobb agyféltekés rajztanfolyamot tartott gyerekeknek az őszi szünetben. Az oldalon ennek a három napnak a története szerepel, képekkel és üzenetekkel. Bár ő régebben elég jól rajzolt, de azért korántsem így. Hazatérve ő maga is csodaként élte meg. Ránézett a rajzokra és azt mondta, nem hiszi, hogy ezt ő rajzolta, tudja, de valahogy hihetetlen számára. Aztán két hétig csend volt a témával kapcsolatban, mikor egy délután boldogan jön ki a szobájából hozzám egy rajzzal: „Nem felejtettem el!”

Amikor megláttam Sabee Bee You nevű készletét, egészen biztos voltam benne, hogy az lesz a létező legjobb díszlet ennek az élménynek megörökítéséhez. Kiegészítettem még Anna Aspnes és Vinnie Pearce elemeivel, akik kedvenc tervezőim.

Ajándékok digitális scrapbook technikával

Gyerekkoromban saját készítésű ajándékokat tettem a karácsonyfa alá. Aztán ahogy felnőttem, úgy csökkent az önbizalmam , úgy gondoltam, hogy nem vagyok sem ügyes sem kreatív, így aztán elmaradtak ezek az egyedi ajándékok.

Sok-sok évvel később, a digitális scrapbookkal való találkozásom következtében teljesen megváltozott a gondolkodásom. Rájöttem, hogy a kreativitás nem egy látványos dolog, nem(csak) azt jelenti, hogy valaki jól rajzol, kézimunkázik vagy barkácsol. Sokkal inkább belső tulajdonság, ami mindenkiben ott van.

A kreativitás szerintem nem más mint igény arra, hogy valami újat, valami jót vagy szépet hozzunk létre. Nem feltétlenül kézzel foghatót. Kreatívnak kell lenned például a gyerekekkel való együttélés során. Soha nem felejtem el azt a történetet, mikor unokaöcsémnek nem volt elég az egy tábla csoki, kitartóan mondogatta „Tettőt, tettőt”, mire aztán anyukája kettétörte az eredetileg egy darab csokoládét és így már meg is nyugodott, elfogadta.

Az egész alkotási folyamat fejben kezdődik el, azzal hogy megszületik az ötlet, hogy egyből kettőt, vagy semmiből valamit teremtsünk. A következő lépés: kitalálni hogyan. S végül megvalósítani.

Számomra a digitális scrapbok annyit jelent, a kreativitást illetően, hogy a semmiből létrehozok valamit. Az ötletből, amit eleinte csak én látok, mások számára is érzékelhető kép lesz. Sőt, akár kézzel fogható, tapintható, lapozható valami, ami jó érzéseket közvetít, örömet okoz, amivel kifejezhetem önmagam, ami történeteket mesél el, ami egy darabka belőlem.

Az első ilyen saját készítésű ajándékom, a szüleimnek szánt mesélős, képes színes fotókönyv, (a Cewe galériájában az egész végiglapozható) amely a család történetének körülbelül 100 évét foglalja össze.

Magunknak is készítek minden évben egy családi krónikát, amely az előző évről szól. Szívesen lapozgatják kicsik és nagyok.

http://7szindizajn.hu/wp-content/uploads/2012/04/csaladi_fotokonyv2.jpg

Egyik legnagyobb élmény volt számomra saját alkotásomat ilyen igényes kivitelezésben, vásznon viszontlátni:

Ezt az apró ajándékot nagyon rövid idő alatt el lehet készíteni és mindenki örülni fog.

Digitális scrapbook oldalakat nyomtattam mágnes papírra, máris kész a hűtőmágnes, olyan, amilyen senki másnak nincs 🙂

Képeslapot, vagy kisebb méretben kinyomtatva ajándékkísérőt.

folder

A gyerekek kaptak már kirakóst. Egyszerű, feldolgozatlan fotóval is rendelhetsz, de mennyivel érdekesebb egy ilyen képet kirakni. Ráadásul a feliratok sokat segítenek az egyes darabok helyének megtalálásában.

Falinaptárt:

És még sok mást.

Te szoktál készíteni ajándékokat digitális scrapbook technika felhasználásával? Ha szeretnéd megosztani, hogy ötleteket meríthessünk belőle, írd meg, mutasd meg egy bejegyzésben!

 

 

Smaragd színinspiráció

Múlt héten, Mikulás napján, lehullott a lepel a Pantone 2013-mas színéről. Erről akkor még frissen megosztottam egy cikket. Olvastad már? Ha nem, kattints ide!

Most színinspirációval folytatom, nem színpalettával, amit szerdánként szoktam (majd szeretnék azt is), hanem kincsvadászattal a Pinterestről:

 

Source: google.hu via Katalin on Pinterest

Source: houzz.com via Katalin on Pinterest