Tejeskávé piros bögrében – színinspiráció

Ezt a szép téli hangulatos képet is a Pixabay-en találtam. Korábban már volt egy hasonló, akkor kakaó és kék bögrében. A piros jellemző téli szín a kék mellett, gondoljunk csak a csupasz ágakon megmaradt piros bogyós gyümölcsökre, a klasszikus karácsonyi dekorációra. Látványa éppúgy megmelenget, mint a forró tejeskávé.


(Ezt a képernyőfotót a google képkeresőjének segítségével „lőttem”)

De most már lassan vége a télnek, nem kell sokat várni új színekre 🙂

Vörös-fekete: egy drámai színpaletta

A mai színpalettával a múlt héten megkezdett fekete tábla vonalat folytatom, ezúttal a feketét (tábla nélkül) a vörös dominánsabb árnyalataival kötöttem csokorba 🙂

A fekete komoly és határozott eleganciája a szenvedélyes, izzó vörössel együtt igazán drámai, erőteljes és dinamikus . A semleges szürke egy kicsit tompít ezen a hatáson.

 

Mentés

Mentés

Adventi színinspiráció

A hétfőn mutatott adventi oldalamból ragadtam ki egy részletet a mai palettához.

Ami érdekesség, hogy a ez a template nem csak a formára vágásban illetve az elrendezés kialakításában segít, hanem hozzá is tesz egy lilás árnyalatú réteget is, amivel egy új színhatás – és hangulat – érhető el.