Szerző: Thurzó Katalin | szept 25, 2013 | Színek
A bogyós színpaletta sorozat harmadik része egy feketebodzás fotóból készült. Ez a gyógynövény sok mindenre jó, de aki nem annyira biztosan ismeri, érdemes elolvasni az alábbi cikket, mivel szinte minden gyógynövénynek (ahogy az ehető gombáknak) van egy mérgező párja is, amivel össze lehet téveszteni.
A bodzát (sok más növényhez hasonlóan) azonban nem csak megehetjük, hanem kreatív célokra is fel lehet használni. Lilás, kékes vagy rózsaszín festéket készíthetsz belőle (a szín függ attól, meddig áztatod és hogy milyen anyagot festesz vele) Forrald 10 percig kevés vízben, hagyd kihűlni, majd préseld át a egy szitán, hogy a növény leve is kijöjjön. Ezzel már önmagában is lehet festeni, főleg természetes anyagokat, pld. vásznat, kenderzsinórt.
Szerző: Thurzó Katalin | aug 17, 2013 | Gimp leckék
Az elmúlt néhány hétben sok napot, vagy inkább éjszakát töltöttem a fenti meglepetés előkészítésével. Készítettem képkereteket, kiegészítőket, sablonokat. Írtam hét digitális scrapbook leckét, majd videóra is vettem a lépéseket. Mindez felkerült egy-egy zárt oldalra.
Most pedig elhoztam Neked! Fogadd szeretettel!
Célom ezzel, hogy egy kis ízelítőt adjak a hamarosan induló kezdő és haladó online digitális scrapbook tanfolyamokból és hogy Te is meggyőződj arról, hogy egyáltalán nem lehetetlen a fenti képek elkészítése.
Még egy infó búcsúzóul Gmail felhasználók számára:
- A Gmail újítása miatt beérkező leveleid három mappában
fognak landolni: elsődleges, közösségi, promóciók.
- Ha Gmail postafiókkal iratkoztál fel az online tanfolyamra és
hírlevélre, valószínűleg először a promóciók mappába fog kerülni
a levelem, ahol elkerülheti figyelmed.
- A listában keresd ki a Képeslap készítése GIMP-pel c. levél
sorát és a Promóciók fülről húzd át az Elsődleges fülre.
Szerző: Thurzó Katalin | aug 12, 2013 | Inspiráció
A mai kincskeresésem során mindenféle nyomtatható dolgokat sikerült összegyűjtenem. Ezek használhatók Project Life-hoz, amihez a múlt héten is szó volt és ezen a héten minden nap a facebookon. További felhasználási lehetőségek: minialbumok, scrapbook oldalak, smashbook, lakásdekor.
Szerző: Thurzó Katalin | aug 5, 2013 | Gyerekjáték, Inspiráció
Már rég volt ilyen kincsvadász bejegyzés. A Pinteresten megváltoztak a megosztással kapcsolatos lehetőségek (ez az oka, hogy a régi hétfői gyűjteményeimből hiányoznak a képek) és nincs időm átkódolni mindent, így visszatérek a régi formulához.
Ma – még van a nyári szünetből egy hónap – gyerekekkel megvalósítható ötleteket hoztam.
- Világítótorony virágcserepekből
- Hajóhad parafadugóból
- Halacskák papírtányérból
- Színes képek karcolással
- Szivárványfestés sóval
- Tollak spagettiből
- Papírtányér hattyú
- Szél játék
Mindhez van részletes leírás, érdemes meglátogatni a linkelt webhelyeket ezért is és egyéb kreatívságokért.
Még nyár elején elkezdtem – napi szinten – a facebookon megosztani képeket, linkeket. A facebook keresőbe a #kreativgyerek hashtag-et másold be, így tudod listázni a bejegyzéseket.
Ha tetszett a gyűjtemény és szeretnél látni még hasonlókat, jelezd egy like-kal. Köszönöm 🙂
Szerző: Thurzó Katalin | ápr 22, 2013 | Inspiráció, scrapbook
Ma van a Föld napja. Ezen a napon eseményeket rendeznek, hogy felhívják a figyelmet a természetvédelemre és arra, hogyan óvjuk meg ezt a gyönyörű bolygót ahol élünk.
Szokásomhoz híven a kreatív újrahasznosítás felől közelítem meg a dolgot, kifejezetten scrapbookos témában. Kedvenc blogjaimon, a Pinterest-en és az Etsy-n nagyon szép megoldásokra bukkantam.
Első hagyományos scrabook oldalaimat és minialbumomat magam is hulladékokból állítottam össze.
Mivel a scapbook technikában és anyagokban sem szab határokat, magától értetődő, hogy bármit fel lehet használni. Néhány példa: kartondoboz, újságpapír, régi, rossz könyv lapjai, borítója, borítékok, színes magazinok, söröskupak, rossz cd-k, cd tok, elszakadt térkép, kisebb dobozok (pld gyufásskatulya, szappan csomagolása), tortacsipke, szalagok az elhervadt virágcsokorról, textilhulladékok és még sorolhatnánk.
További bejegyzéseket is olvashatsz nálam újrahasznosítás témában