Nyár elején kaptam egy megbízást születésnapi fotókönyv összeállítására sok-sok régi fotóval.

Mivel pont akkor készültem el a Régi Idők Online tanfolyam teljes anyagával, pont a lehető legjobbkor érkezett a felkérés, teljes mértékben a múltra és régi fotók rendszerezésére, javítására voltam hangolódva.

A könyv 70 év történetét meséli el, születéstől kezdve. A fotók mellett hozzájuk illő dalszövegek, versek, idézetek szerepelnek. Minden oldal egy-egy gyöngyszem egy szép hosszú láncon. Az utolsó két oldalra pedig a gyerekek és unokák által megfogalmazott gondolatok. Tetszett a terv.

Az egyértelmű volt, hogy a gyorslapok egy ilyen teljesen egyedi és kötött koncepciónál nem használhatók, új – fotók fekvéséhez, számához és méretéhez igazodó elrendezéseket hoztam létre.

Az, hogy mely fotók kerüljenek egy csoportba és milyen szövegek kerüljenek az adott kollázshoz, mindig a megrendelő dönti el, hiszen ő ismeri a történetet. Ehhez szoktam adni ötleteket, táblázatokat, hogy minél biztosabb legyen az alap, amire építeni lehet.

Készítek néhány próba oldalt, ami alapján ki lehet választani a betűk, képkivágások, elrendezések stílusát és a háttérpapírt. (Ez utóbbinál szinte mindig egy semleges, világos árnyalat mellett szoktunk dönteni)

Mindig igyekszem igazodni az egyedi kívánságokhoz, s ez sok esetben olyan szempontból is hasznomra válik, hogy új, hatékonyabb munkához és egyre jobb minőséghez vezet.

Most például – megvalósítás előtt – egy nyers, digitális vázlatot készítettem, amiből jól láthatóvá válik, mely fotók kerülnek egymás melletti oldalakra, melyiken milyen szöveg fog szerepelni, tud-e érvényesülni minden fénykép, s főképp, hogy a fotó minősége és mérete megfelelő lesz-e nyomtatáshoz.

Ez segít eldönteni a fotókönyv méretét is. Például ha kevés fotó van egy oldalon, s azok nem elég jó felbontásúak egy nagy méretű fotókönyvhöz, akkor inkább a kisebbet választjuk ki. Sok-sok jó minőségű esetében, lehet 30 cm-es is.

Ha minden rendben van, akkor megkezdődik az oldalak tényleges kialakítása. Mindig egyesével, méghozzá úgy, hogy valamennyi oldal harmonizáljon egymással, így lehetőség van utólagos cserére is.

Ez azt jelenti hogy mindenhol pontosan ugyanolyan a margó, illetve minden oldalon ugyanazok a stílusok (pld fotó kerekítés, árnyékok, belső fények stb.), a betűméretek és típusok, ugyanaz a háttér és a kiegészítő elemek, dekorációként szolgáló mintás és egyszínű papírok is összhangban vannak.

Egy könyv – nem csak fotókönyvre gondolok – szerkesztésénél  az ismétlődő elemek biztosítják a kiadvány egységét.

A fotókat még beillesztés előtt szoktam retusálni, korrigálni, vágni, kiegyenesíteni, beillesztést követően jön a színezés, egymáshoz igazítás.

Mindig megőrzöm rétegesen is, hogy lehessen a hibákon javítani.

Az  oldalakat egyesével, ahogy elkészülnek, küldöm ellenőrzésre, persze előtte én is át szoktam nézni.

Legjobban a borítótervezést szeretem. Ehhez általában át szoktam nézni egy nagy adag inspirációt, most azonban nem tettem, egyszerűen nem volt rá szükség, mert az adott fotók és versek szinte maguk köré varázsolták a többit: két vintage stílusú scrapbook oldalt készítettem hozzá a készletből. (Ez az a pillanat, mikor a képszerkesztés átmegy flow-élménybe, amikor nem gondolkodom azon, hogy mit és hová helyezzek el.)

A végén pedig a CEWE fotókönyvszerkesztő program segítségével elkészítem a könyvet.

Mindig a várt minőségben, időben meg szokott érkezni.

Készítek néhány hangulatképet a kész műről, majd egy (fotókat, oldalakat, fotókönyv nyomtatásához szükséges fájl-t tartalmazó) dvd kíséretében átadom.