…az volt, hogy végül az Art of Nature készletet mindenki, aki készített oldalt a kihívásra, megkapta ajándékba 🙂 Ez nekem nagyon jólesett, mert utána sorra kaptam a leveleket, hogy mennyire örülnek neki, szóval tényleg sikerült meglepetést okoznom. Ettől aztán az én napom is jobb lett. És valahogy aznap több jó dolog is történt velem. De az is lehet, hogy csak ugyanolyanok mint bármikor máskor, csak most jobban nyitva volt a tudatom, hogy befogadjam, elfogadjam ezeket. Elég egy ilyen kis apróság ahhoz hogy elindítsunk egy jó folyamatot…

Kaptam már két oldalt a meglepetés készletből, ezeket most megmutatom:

Rita:

Clara:

Kigondoltam mára is egy meglepetést és lesz egy tipp is, amit én sem olyan régóta tudok, sőt eddig nem is figyeltem rá eléggé oda, de most ezen változtatok.

A meglepetés pedig egy letölthető, formázott idézet. Arról szól, hogyan tegyük színesebbé napjainkat.

Kattints ide és töltsd le! (Az idézeten kívül még két apróságot is találsz benne)

„Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok percét a renkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.”
Márai Sándor: Füveskönyv

A tipp pedig egy tipográfiai és helyesírási szabály, amit  kevesen tartanak be gépelt szövegeknél. Scrapbook oldalakon meg főleg. Eddig én sem 🙂

Az idézőjel.

Bizonyára kézírásnál mindenki tudja hogyan kell használni, de gépeléskor mindig a jóval egyszerűbb megoldást választjuk, többnyire a billentyűzetünkön a kettes fölött lévő jelet: „ez így néz ki”, a kirakott jel azonban az inch mértékegység jele.

Az igazi idézőjelet a következő billentyűkombinációval tudjuk elérni: Először az Alt+0132 billentyűkombinációt ütjük be, ezt követi az idézett szöveg, majd bezárjuk az idézetet az Alt+0148 kóddal. Ez valamennyi windows programban így működik, most ahogy szerkesztem ezt a bejegyzést a wordpress-el szintén tapasztalom, fejlettebb  magyar nyelvű szövegszerkesztőkben (pld. word), tördelőprogramokban pedig van egy funkció, ami automatikusan felismeri az idézeteket és az előzőleg inch jellel begépelt szöveget automatikusan kijavítja. Tehát a lényeg, hogy az első jel alul, az utolsó pedig felül legyen és mindkettő formája a 9-eshez hasonlítson!

„Ilyen egy helyesen írt idézet.”

Megoldás:
Alt+0132
Alt+0148

Most már én is ügyeltem erre 🙂

Sajnos a Gimp ezt  nem veszi be, de mi mégis kicselezhetjük. Nem is akárhogy! Jövő héten egy olyan trükköt mutatok, amit mindenkinek, aki szeret hosszú szövegeket írni az oldalaira, érdemes kipróbálnia akár GIMP-et, akár Photoshop-ot használ a scrapbookozáshoz, és az idézőjelek is helyesen lesznek írva 😉