Szerző: Thurzó Katalin | jan 25, 2016 | Digitális scrapbook, Digitális scrapbook készletek, freebie, Kezdő online tanfolyam, Quickpage, Scrapbook oldal
Ha facebookozol, biztos hogy Te is találkoztál már azzal a játékkal, hogy 5 napon keresztül ki kell tenni 1-1 15 évnél régebbi fotót és persze minden nap ki kell hívni valakit 🙂
Soha nem szoktam beszállni ilyen körjátékokba, de ezzel most kivételt tettem, mert nagyon szeretem a régi fotókat. A 15 évnél régebbieket pedig még akkor is, ha én vagyok a képen 🙂
Ez az első választottam. Van benne egy szöveges példa matematikából alsó tagozatosoknak.

Megszállott scrapbookosként persze nem hagyhattam ennyiben. Amíg a digitalizált fotó kontrasztján emeltem kicsit és eltüntettem a porszemcséket, annyi minden jutott eszembe róla. Mert mindenkinek megvan a saját története, amelyből egy-egy epizódot előhív egy ilyen régi kép. Talán azért is annyira népszerű ez a játék, kevés embert hagynak hidegen az emlékei, szeretünk mesélni is róluk másoknak.
Előkerestem a babanaplómat. Akkoriban minden újszülött kapott egy naplót az Állami Biztosítótól, amelyben gondozási tanácsokon kívül különféle kitölthető lapok is voltak. Személyes történelmem őskori lelete 🙂
Gyorsan beszkenneltem. (Digitalizálásról már írtam régebben, katt ide!)
Mivel mostanság a rendetlen-művészi korszakomat élem a belső világomban és nagyon szeretem az ilyen stílusú scrapbook oldalakat, annyira hogy a CEWE kihívásos nyereményemből is ehhez illő készleteket vásároltam, rövid idő elteltével ez lett belőle:

Hozzávalók: Studio Basic Designs: Messy Scraps Paper Pack, Little Butterfly Wings: Mess it Up, Now and Then, Captivated Visions: Collect Moments, Creme Caramel, Chelle’s Creations: Conqueror/Stiches.
A fenti oldalon, bár egyetlen betűt nem írtam (a szavak, mind a készletek alkotórészei), mégis rengeteg információ olvasható a digitalizált babanapló által, ami abszolút illeszkedik a kompozícióba a rajta lévő eredeti gyűrődésekkel és foltokkal együtt. Igazi emlékmegőrző oldal. Szeretem 🙂
Gondoltam azokra is, akiknek a fenti látvány már túl sok(k), és elővettem a minimalista énemet is:

Hozzávalók: Susie Griffith: Frames, Vinnie Pearce: JB Artpapers. Font: Rough Typewriter, Sonsie One
Ez is közel áll hozzám a letisztultsága miatt. Scrapbook oldalnál különösen akkor előnyös a klasszikus, előzőnél „szögletesebb” elrendezést választani, ha a fotó mellé történeteket is szeretnénk írni. Az íráshoz fontkészleteket használunk: ami működik pld a Wordben, az megjelenik a képszerkesztő programban is.
Ha sok a szöveges mondanivalónk, a háttér maradhat üresen és mellőzhetünk minden dekorációt, lehet minimalista – az is teljes értékű emlékmegőrzés és scrapbook. De lágyíthatunk is rajta egy árnyékos képkeret, néhány festékpaca és egy finoman díszített háttérpapír hozzáadásával: ilyen lett végül az enyém is.
A fenti példákból talán látszik, hogy ugyanarról a képről rengeteg módon lehet mesélni, tudtam volna még folytatni. 🙂
A Régi Idők online tanfolyam sablonjainak tesztelésekor is használtam már ezt a fotót:

A mintaoldal bekerült a tavaly rendelt fotókönyvembe:

Ezt a gyorslapot pedig Neked ajánlom kipróbálásra 15 évnél régebbi fotódhoz. Ha előhívatod, adhatod ajándékba is:)

Itt töltsd le!
Még sosem próbáltál képszerkesztő programot, nem tudod mi az a gyorslap?
Akkor iratkozz fel – ingyenesen – a képeslap szerkesztő e-mail sorozatra és ha egy kicsit gyakorolsz, legkésőbb egy hét múlva ki tudod próbálni.
Jól vigyázz! Ha beleszeretsz, többé nem tudsz leállni. Én szóltam! 😉
Színes napot kívánok! 🙂
Szerző: Thurzó Katalin | dec 16, 2015 | freebie, Quickpage, scrapbook

Töltsd le itt!
Freebie download here!
Ezeket a képeslapkereteket az aktuális hírleveles készlet elemeiből állítottam össze. Ehhez a hírlevél Exclusive tartalmak listájára kell feliratkoznod.
- Méret: 9×13 cm
- Felbontás: 300 dpi
- Formátum: png
Ezekkel a keretekkel (quickpage, gyorslap) néhány perc alatt készíthetsz saját fotós képeslapot, remek ajándékkísérő lehet családtagoknak, barátoknak.
Nyomtasd ki otthon, vagy hívasd elő fotós szolgáltatónál!
Karácsony előtt érdemes tájékozódni a rendelési határidőkről, hisz ilyenkor nagyon sok megrendelést kell teljesíteni. Például ha a CEWE szolgáltatását veszed igénybe december 19-ig kell leadnod, hogy karácsonyig elkészüljön. Én sokszor szoktam a Fotomarket-től rendelni, innen általában két napon belül meg szokott érkezni a csomag.
Ha nem tudod használni ezeket a kereteket és kíváncsi vagy hogyan kell (meg fogsz lepődni, mert nagyon egyszerű), ajánlom az alábbi egy hetes e-mail tanfolyamomat. Pipáld a scrapbook leckék kategóriát és már megy is az első bemutató.
Színes napot! Kellemes karácsonyi készülődést kívánok!
[wysija_form id=”1″]
Szerző: Thurzó Katalin | márc 22, 2012 | Digitális scrapbook, freebie, Quickpage, scrapbook, Scrapbook oldal

Unokaöcséim születésnapját ünnepeltük márciusban.
Készlet: Retro Birthday
Font: Ostrich Sans és Impact Label
Készítettem belőle egy quickpage freebie-t:

Töltsd le itt!
Freebie Download here!
Szerző: Thurzó Katalin | jan 20, 2012 | Digitális scrapbook, Digitális scrapbook készletek, freebie, Quickpage, scrapbook

Letisztult és egyszerű készlet a tél gyönyörű színeivel, amelybe a Tangerine Tangó nagyon jól beleillik.
12 papírt és 36 díszítő elemet tartalmaz.
Kapható a Digiridoo-nál!
Annyira sok gyönyörű oldal készült belőle, hogy inkább egy slide-ban mutatom be, különben rettentő sokáig kellene görgetni. Kattintással is lehet léptetni. Ugye milyen szépek?
[slideshow id=25]
Saját oldalamból egy gyorslap kóstolóba:

Töltsd le itt!
Freebie download here!
Szerző: Thurzó Katalin | dec 15, 2011 | Digitális scrapbook, freebie, képeslap, kezdőknek, Quickpage, scrapbook

Ezeket a kereteket évekkel ezelőtt készítettem. Most újra megosztom.
Az ingyenesen letölthető kis csomag tartalmaz egy leírást is, melyből megtudhatod hogyan készíthetsz GIMP-pel fényképes üdvözlőkártyát ezeknek a sablonoknak a felhasználásával.
Ajánlom kezdőknek is! 🙂
A képeslap keretekbe illesztett fotókat 10*15 cm-es méretben hívathatod elő, adhatod ajándékba vagy ajándék mellé. Még van 9 nap karácsonyig, addig biztosan elkészül 🙂
Töltsd le itt!
Freebie download here!
Szerző: Thurzó Katalin | júl 1, 2011 | Digitális scrapbook, Digitális scrapbook készletek, freebie, Quickpage, scrapbook, Scrapbook oldal

Szerdán mutattam egy szoba részletről fotót, amelynek megihletett a stílusa és színvilága. Ez a nosztalgikus készlet lett belőle, mely tartalmaz
- 11 finoman texturált, mintás és egyszínű háttérpapírt
- 24 kiegészítő elemet (óra, masni, csipke, keretek, virágok, kapcsok, matricák, szavak stb.)
Kapható a Two Little Pixels-nél! Ezen a hétvégén bevezető áron!
Ismét nagyon szép oldalakat kaptam belőle:
Ányi:

Timounette:

Juma:

az én oldalam:

Kóstolónak egy gyorslapot hoztam belőle. Az üres részre akár szöveg is kerülhet, mint nálam:

Töltsd le itt!
Freebie download here!
Ha pedig szeretnéd megnyerni a készletet, akkor hagyj egy hozzászólást! Sorsolás jövő hétvégén!
Végezetül egy kis ízelítő, mi várható a következő napokban:
- Hétfőn a Golden Age készlethez igazán illő photoshop lecke.
- Szerdán egy újabb lakberendezős inspiráció. Vajon melyik lesz?
- Pénteken egy új, különleges készlet az inspiráció hatására.
- Hét vége felé OKC a következő készletemből, ami vidám lesz és nyári!
- És még valami….változás…hamarosan…