5 nap – 5 kép – 15 évnél régebbi :)

Ha facebookozol, biztos hogy Te is találkoztál már azzal a játékkal, hogy 5 napon keresztül ki kell tenni 1-1 15 évnél régebbi fotót és persze minden nap ki kell hívni valakit 🙂

Soha nem szoktam beszállni ilyen körjátékokba, de ezzel most kivételt tettem, mert nagyon szeretem a régi fotókat. A 15 évnél régebbieket pedig még akkor is, ha én vagyok a képen 🙂

Ez az első választottam. Van benne egy szöveges példa matematikából alsó tagozatosoknak.

fb_kihívás

Megszállott scrapbookosként persze nem hagyhattam ennyiben. Amíg a digitalizált fotó kontrasztján emeltem kicsit és eltüntettem a porszemcséket, annyi minden jutott eszembe róla. Mert mindenkinek megvan a saját története, amelyből egy-egy epizódot előhív egy ilyen régi kép. Talán azért is annyira népszerű ez a játék, kevés embert hagynak hidegen az emlékei, szeretünk mesélni is róluk másoknak.

Előkerestem a babanaplómat. Akkoriban minden újszülött kapott egy naplót az Állami Biztosítótól, amelyben gondozási tanácsokon kívül különféle kitölthető lapok is voltak. Személyes történelmem őskori lelete 🙂

Gyorsan beszkenneltem. (Digitalizálásról már írtam régebben, katt ide!)

Mivel mostanság a rendetlen-művészi korszakomat élem a belső világomban és nagyon szeretem az ilyen stílusú scrapbook oldalakat, annyira hogy a CEWE kihívásos nyereményemből is ehhez illő készleteket vásároltam, rövid idő elteltével ez lett belőle:

w60_régifoto_01

Hozzávalók: Studio Basic Designs: Messy Scraps Paper Pack, Little Butterfly Wings: Mess it Up, Now and Then, Captivated Visions: Collect Moments, Creme Caramel, Chelle’s Creations: Conqueror/Stiches.

A fenti oldalon, bár egyetlen betűt nem írtam (a szavak, mind a készletek alkotórészei), mégis rengeteg információ olvasható a digitalizált babanapló által, ami abszolút illeszkedik a kompozícióba a rajta lévő eredeti gyűrődésekkel és foltokkal együtt. Igazi emlékmegőrző oldal. Szeretem 🙂

Gondoltam azokra is, akiknek a fenti látvány már túl sok(k), és elővettem a minimalista énemet is:

w600_regifoto_02

Hozzávalók: Susie Griffith: Frames, Vinnie Pearce: JB Artpapers. Font: Rough Typewriter, Sonsie One

Ez is közel áll hozzám a letisztultsága miatt. Scrapbook oldalnál különösen akkor előnyös a klasszikus, előzőnél „szögletesebb” elrendezést választani, ha a fotó mellé történeteket is szeretnénk írni. Az íráshoz fontkészleteket használunk: ami működik pld a Wordben, az megjelenik a képszerkesztő programban is.

Ha sok a szöveges mondanivalónk, a háttér maradhat üresen és mellőzhetünk minden dekorációt, lehet minimalista – az is teljes értékű emlékmegőrzés és scrapbook. De  lágyíthatunk is rajta egy árnyékos képkeret, néhány festékpaca és egy finoman díszített háttérpapír hozzáadásával: ilyen lett végül az enyém is.

A fenti példákból talán látszik, hogy ugyanarról a képről rengeteg módon lehet mesélni, tudtam volna még folytatni. 🙂

A Régi Idők online tanfolyam sablonjainak tesztelésekor is használtam már ezt a fotót:

wqp14

A mintaoldal bekerült a tavaly rendelt fotókönyvembe:

regiidok

Ezt a gyorslapot pedig Neked ajánlom kipróbálásra 15 évnél régebbi fotódhoz. Ha előhívatod, adhatod ajándékba is:)

folder

Itt töltsd le!

Még sosem próbáltál képszerkesztő programot, nem tudod mi az a gyorslap?

Akkor iratkozz fel – ingyenesen – a képeslap szerkesztő e-mail sorozatra és ha egy kicsit gyakorolsz, legkésőbb egy hét múlva ki tudod próbálni.

Jól vigyázz! Ha beleszeretsz, többé nem tudsz leállni. Én szóltam! 😉

Színes napot kívánok! 🙂

Karácsonyi képeslapkeretek

folder

Töltsd le itt!

Freebie download here!

Ezeket a képeslapkereteket az aktuális hírleveles készlet elemeiből állítottam össze. Ehhez a hírlevél Exclusive tartalmak listájára kell feliratkoznod.

  • Méret: 9×13 cm
  • Felbontás: 300 dpi
  • Formátum: png

Ezekkel a keretekkel (quickpage, gyorslap) néhány perc alatt készíthetsz saját fotós képeslapot, remek ajándékkísérő lehet családtagoknak, barátoknak.

Nyomtasd ki otthon, vagy hívasd elő fotós szolgáltatónál!

Karácsony előtt érdemes tájékozódni a rendelési határidőkről, hisz ilyenkor nagyon sok megrendelést kell teljesíteni. Például ha a CEWE szolgáltatását veszed igénybe december 19-ig kell leadnod, hogy karácsonyig elkészüljön. Én sokszor szoktam a Fotomarket-től rendelni, innen általában két napon belül meg szokott érkezni a csomag.

Ha nem tudod használni ezeket a kereteket és kíváncsi vagy hogyan kell (meg fogsz lepődni, mert nagyon egyszerű), ajánlom az alábbi egy hetes e-mail tanfolyamomat. Pipáld a scrapbook leckék kategóriát és már megy is az első bemutató.

Színes napot! Kellemes karácsonyi készülődést kívánok!

[wysija_form id=”1″]

Winter Delights

Letisztult és egyszerű készlet a tél gyönyörű színeivel, amelybe a Tangerine Tangó nagyon jól beleillik.

12 papírt és 36 díszítő elemet tartalmaz.

Kapható a Digiridoo-nál!

Annyira sok gyönyörű oldal készült belőle, hogy inkább egy slide-ban mutatom be, különben rettentő sokáig kellene görgetni. Kattintással is lehet léptetni. Ugye milyen szépek?

[slideshow id=25]

Saját oldalamból egy gyorslap kóstolóba:

Töltsd le itt!
Freebie download here!

 

Fényképes képeslap karácsonyra gimp-pel

Ezeket a kereteket évekkel ezelőtt készítettem. Most újra megosztom.

Az ingyenesen letölthető kis csomag tartalmaz egy leírást is, melyből megtudhatod hogyan készíthetsz GIMP-pel fényképes üdvözlőkártyát ezeknek a sablonoknak a felhasználásával.

Ajánlom kezdőknek is! 🙂

A képeslap keretekbe illesztett fotókat 10*15 cm-es méretben hívathatod elő, adhatod ajándékba vagy ajándék mellé. Még van 9 nap karácsonyig, addig biztosan elkészül 🙂

Töltsd le itt!

Freebie download here!

 

Aranykor – új készlet

Szerdán mutattam egy szoba részletről fotót, amelynek megihletett a stílusa és színvilága. Ez a nosztalgikus készlet lett belőle, mely tartalmaz

  • 11 finoman texturált, mintás és egyszínű háttérpapírt
  • 24 kiegészítő elemet (óra, masni, csipke, keretek, virágok, kapcsok, matricák, szavak stb.)

Kapható a Two Little Pixels-nél! Ezen a hétvégén bevezető áron!

Ismét nagyon szép oldalakat kaptam belőle:

Ányi:

Timounette:

Juma:

az én oldalam:

Kóstolónak egy gyorslapot hoztam belőle. Az üres részre akár szöveg is kerülhet, mint nálam:

Töltsd le itt!
Freebie download here!

Ha pedig szeretnéd megnyerni a készletet, akkor hagyj egy hozzászólást! Sorsolás jövő hétvégén!

Végezetül egy kis ízelítő, mi várható a következő napokban:

  • Hétfőn a Golden Age készlethez igazán illő photoshop lecke.
  • Szerdán egy újabb lakberendezős inspiráció. Vajon melyik lesz?
  • Pénteken egy új, különleges készlet az inspiráció hatására.
  • Hét vége felé OKC a következő készletemből, ami vidám lesz és nyári!
  • És még valami….változás…hamarosan…