Korábban említettem, hogy én is belekezdtem a scrapbookos körökben oly népszerű December daily albumba, vagyis a december napjait, karácsonyvárást megörökítő könyvecske készítésébe.

Ezerféleképp kivitelezhető.  Elkezdtem gyűjtögetni a Pinteresten, itt megnézheted.

Mivel elsősorban „digis” lévén hiányos a papíralapú scrapbookozáshoz a kelléktáram, úgy gondoltam, hogy az újrahasznosítás jegyében fogok alkotni és a precízitásra való igényességemet háttérbe szorítva, csakis a jelen pillanat örömére hanyagul és vidáman festegetni, nyomdázni, ragasztgatni.

Ezeknek az albumoknak a lényege az lenne, hogy előre elkészítjük az alapot. Nos én ezt nem tettem meg, egyrészt nem volt időm rá, másrészt nem igazán hittem benne, hogy végigcsinálom. Viszont előre kitaláltam, milyen anyagokat fogok használni, s ezeket elő is készítettem egy külön dobozba.

Az alap egy régi ámde alig használt telefonregiszter, jó vastag,vízfestékbíró lapokkal bélelve. Gyűrűs fűzésének köszönhetően akármennyit rétegezhettem egy-egy oldalra.

Van két tekercs piros mintás dekortapaszom, pékzsinegem, festékem, tintám, pasztellkrétám, akvarellceruzám, nyomdáim.

Amit előre kitaláltam az a fotókivágások stílusa, ehhez készítettem két sablont, amit majd egy későbbi alkalommal szeretnék Veled is megosztani.

Így voltaképpen hibrid albumot készítettem. Hibrid technika az, amikor a digitális és hagyományos (kézi) eszközöket egyaránt használjuk. Például képszerkesztőben előkészítjük, keretezzük, feliratozzuk a fotókat és ezeket kinyomtatva albumba ragasztjuk más kellékekkel együtt. Vagy digitális készletek papírjait, kiegészítőit kinyomtatás után felhasználjuk scrapbook albumban és oldalakon.

Ami még jó ezekben a kötetlen stílusú hibrid albumokban az az, hogy a laposabb tárgyi emlékeket is fel lehet használni. Így kerültek bele a mozijegyek, gokartozásnál kapott teljesítményt ábrázoló grafikonok, ruhacímkék is.

ab4c90be664f11e3a78d12f4d430b315_8

S aztán, ami engem is meglepett végig fotóztam és jegyzeteltem az összes napot, így sikerült befejeznem ezt az albumot.

Beszédből legyen elég ennyi, most következzen néhány instagram fotó:

c443fd72673111e39eb412f2e10abb0b_8

54c51b086f3711e3b1b50e721590837a_8

adventialbum

ca093478714c11e38c120e352efb81d5_8