folder

Idén  korán elkészítettem a következő tanév iskolás naptárát.
A tavalyinak nagy sikere volt és kiderült, hogy nemcsak anyukák, hanem tanítók, tanárok is szívesen használják. S mivel a pedagógusok már augusztusban elkezdik a felkészülést a tanításra, az év eleji tervezéshez jól jöhet majd.

Őszintén szólva, ami engem illet, júliusban még egyáltalán nem szeretek az iskolára gondolni, ezért úgy döntöttem, hogy még most a szünet elején megtervezem és hamar meg is osztom.

A hétvégéket, a hivatalos szüneteket (melyben iskolától függően előfordulhatnak eltérések) halványszürke kitöltéssel jelöltem, ezekbe a rublikákba is lehet írni. Az ütemezést az Eduline idevágó cikke alapján készítettem. Ezúttal is belekerült a nyári szünet, hisz az iskolai programok mellett a nyári elfoglaltságokat is jó dolog szem előtt tartani.

Tippek a felhasználáshoz

  1. A naptárat A4-es méretben nyomtasd ki nyomtatóparírra vagy műszaki rajzlapra
  2. Fűzd le mappába, vagy tedd ki a faliújságra.
  3. Nem csak az iskolások programjait lehet beírni, hanem családi tervezőként is működhet.
  4. A családtagok programjait írd különféle színekkel vagy használj szövegkiemelő filcet
  5. A hónapok elnevezései tetszőlegesen dekorálhatók, színezhetők.
  6. Digitális scrapbook technikával is átalakíthatod. Képszerkesztő programban az oldalak egyenként nyithatók és alakíthatók, a színeket, háttereket lehet módosítani a varázspálca kijelölőeszköz alkalmazásával

Töltsd le itt!

Remélem, hogy ha eljön az ideje jó hasznát veszed majd, de addig is örüljünk a nyárnak és a szabadságnak! 🙂