Sokáig volt klasszikus határidőnaplóm, kis méretű, táskában elférő, heti beosztással, tökéletesen elég volt arra, hogy átlássam melyik nap van valami nem szokványos program vagy intéznivaló és mikor megyek szabadságra.

Az itthon dolgozós évek során azonban másféle elvárások merültek fel, az előző, kötött rendszer már kevés volt ahhoz, hogy naponta hatékony legyek.

Ekkor rendeltem magamnak egy filofaxot. Ehhez is vannak előrenyomtatott naptárak és másféle lapok, melyek megvásárolhatók vagy akár ingyen letölthetők. Nagy előnyük a szokványos naptárakkal szemben, hogy a belső lapokat lehet cserélgetni és magát a mappát csak egyszer kell megvenni. Én magam terveztem a naptárakat, listákat bele, hogy igazán a saját igényeimre szabjam. (Pld az iskolás naptárat használtam a filofaxba is), vettem hozzá lyukasztót és persze nagy terveim voltak a dizájnolást illetően vele kapcsolatban. Valószínűleg bennem élő kiadványszerkesztőt fogta meg ez a forma leginkább 🙂 Persze a sok grafikai terv idő híján nem valósult meg. A filofaxnak volt egy hátránya is számomra, hogy a hideg, kemény fémgyűrűket kényelmetlennek találtam írás közben. Talán ez volt az oka, hogy nem is vezettem rendszeresen, a napi terveimet, listáimat papírfecnikre írtam… ha írtam.

Tavaly aztán rajtam is úrrá lett a bullet journal láz, amiről sokáig azt hittem, hogy egy kreatív, rajzolós, emlékőrző és tervező célokat szolgáló napló, amibe csakis professzionális kézzel készített rajz és tipográfia kerülhet, mert rengeteg csodaszép és inspiráló képet láttam a Pinteresten és az Instagramon. Az, hogy ez valójában micsoda – és hogy egyáltalán nem kell, hogy olyan szép legyen, bőven elég ha mi el tudjuk olvasni a beleírt sorokat – csak tavaly tudatosult bennem.

A bullet journal sokkal inkább egy élettervezési módszer és rendszer, mint egy adott formájú eszköz. Kifejlesztése Ryder Caroll nevéhez fűzödik.

Lehet vezetni filofaxban is egyébként vagy gyönyörűséges, drága keménykötésű naplókban, de akár egy olcsó iskolai füzetben is. (Ha még sosem próbáltad érdemes azzal kezdeni) Sokan azt gondolják, hogy csak pontozott lapokra írható, de valójában négyzetrácsos, vonalas vagy sima lapok is megfelelőek lehetnek. Nem muszáj dekorálni (persze lehet ha úgy tartja kedved és amúgy hobbinak is kiváló) és nem kell bele regényeket írni. Mint a neve is mutatja a bullet, azaz a listák írása a fő ismertetőjele. Legnagyobb előnye a kötetlenség. Nem kötelező január 1-jén kezdeni, lehet január 21-én is. Egy korábbi bejegyzésben is írtam, új dolgokat kezdeni nem csak újévkor lehet. Ha mától kezded a bullet journalt, egész biztosan nem lesz hiányérzeted, mint az előrenyomtatott naptárak esetében 🙂

„Minden nap tiszta lap, írd rá, amire emlékezni szeretnél!”

Mi az a bullet journal?

A bullet journal a következő funkciókat tölti be rendkívül egyszerű, minimalista módon:

  • tervező
  • tennivalók listája
  • emlékeket megőrző napló

Egyedi, rugalmas, személyre szabható.

A lapokat Te magad írod. Kézzel!

Lehet kapni bullet journalhoz nyomtatott füzeteket. Ezek sorszámozott oldalakat tartalmaznak, valamint az elején előrenyomtatott lapokat a tartalomjegyzék és jelölések számára. Ha magad készíted a füzeted az előbb említett feliratok és oldalszámok kézírással is könnyen pótolhatók. Tehát nincs semmilyen kötelező kellék csupán egy toll és egy füzet.

A bullet journal felépítése:

Tartalom (index) Az első oldalakon ajánlatos megjeleníteni a tartalomjegyzéket. Ezt nem előre, hanem utólag írjuk és bővítjük attól függően, hányadik oldalalon vannak olyan tartalmak, amelyekre a későbbiekben vagy hosszabb távon érdemes visszatekintenünk.

Jelölések (key) Különféle típusú tartalmakat különféle jelekkel különböztethetjük meg a naplóban. Lehet használni különféle színeket vagy jeleket az elvégzendő, elvégzett, vagy elhalasztott feladatok, az időponthoz kapcsolódó események, jegyzetek, információk vagy emlékek jelölésére.

Jövőtervező (future log)
Éves vagy legalábbis több hónapot magában foglaló naptár, ami nem túl részletes, nem terjed ki minden napra, arra szolgál, hogy egy pillantással átláthassuk hosszabb időszak legfontosabb eseményeit, hogy melyik hónapban mi várható.

Havi naptár és havi feladat tervező
Ezt érdemes egy dupla oldalra helyezni, bal oldalon a hónap napjai egy-egy külön sorban, a szemközti oldalon pedig az adott hónapra tervezett elintéznivalók, célkitűzések.

Napi tervező (daily log)
Minden, ami az adott napon aktuális: tervek, feladatok, események, de ide kerülhetnek különféle feljegyzések, információk, inspiráció, ami a nap folyamán ért bennünket. Sokan előre megrajzolják ezt a napi tervezőt is, én sosem szoktam, hiszen vannak napok mikor csak fél oldalt írok tele, máskor akár két oldalt is elfoglalhatnak a feljegyzések. Van amikor csak a tennivalólistámat írom ide, máskor viszont leírom azt is, hogy mit láttam, minek örültem, mi inspirált aznap, de ide kerülnek idézetek is, ami valamiért megérint. Tehát néha emlékőrző naplóként is funkcionál.

Gyűjtemények (Collection)
Ez már egy extra a bullet journal esetében, teljesen egyéni, hogy vannak-e ilyen oldalaid vagy sem. Szokáskövető táblázatokat készíthetünk annak követése érdekében, hogy egy adott feladatot elvégeztünk-e az adott napon, akár értékelhetjük is. Lehet listát készíteni a kedvenc könyvek, filmek számára, arról, hogy merre jártunk, miért voltunk hálásak és tulajdonképp bárminek, ami fontos számunkra.

Én tavaly még nem, idén már készítettem ilyen gyűjteményes lapokat. Mivel év végén szeretek visszatekinteni arra is, hogy milyen filmeket láttam vagy könyvet olvastam, ami hatással volt az életemre vagy legalábbis az adott napomra, de sosem tudom pontosan felidézni (és ezekről fotók sem készülnek, mint a kirándulások, családi események kapcsán) így most lesz filmes és könyves listám is. Aztán ott vannak a szokáskövetők. Idén (is) célom a súlycsökkenés és ezáltal az egészségesebb életmód, így ahhoz is készítettem egy grafikont, ahol egy ideális és reális ábrát már előre berajzoltam halványan :). És amit szintén nagyon szeretnék végigcsinálni, 3 dizájn tanfolyamra is előfizettem, ami közel 300 lecke elvégzését jelenti, ezekhez is készítettem táblázatot, hogy lássam, hogy haladok és mennyi van még.

Saját füzetet most nem mutatok (mert ahhoz valami fotogén oldalpárt kellene produkálni) helyette készítettem egy listát olyan bujósokról, akiknek valóban inspiráló a naplója. A következő Instagram fiókokat inspirációnak ajánlom, de úgy, hogy ne tekintsd követelménynek a látottakat 🙂

  1. Oceanstudy
  2. My life in a bullet
  3. Bonjournal (Liz)
  4. Bulletjournalers (Laura)
  5. Journautical
  6. Constancechel
  7. Adagio.studies (Vanessa)

Remélem tetszett a fenti inspirációs csokor. A bullet-journal emlékmegőrző-dokumentálós funkciója és a dekoratív megjelenés nagyon sok scrapbookost vonz. Ha ilyen célokat is szolgál, akkor a scrapbookhoz hasonlóan hasznos és kreatív hobbivá válhat 🙂

Ha felkeltette az érdeklődésed, szeretnéd a módszert megismerni és alkalmazni, akár az előbb említett igen tetszetős módon, akár minimalista letisztultság mellett (és akár csúnya kézírással): Zezil kreatív időtervezés Bulet journal lépésről-lépésre c. blogbejegyzését olvasd el első lépésben.