Magyarország megyéi – tanulás játékosan

Ma egy szokatlan freebie-t hoztam.

Kisfiam negyedikes és mostanában aktuális környezetismeretből náluk ez a témakör, amihez készítettem egy nyomtatható segédletet. Eredetileg csak privát használatra gondoltam, de mikor az egyik CEWE hívószóra feltöltöttem ezt a képet,

 

többen is érdeklődtek, így úgy döntöttem közzéteszem. És ha legközelebb hasonlót művelek akkor majd azt is 🙂

Grafikailag persze nem volt egy nagy dolog, a térképet nem én rajzoltam, hanem a Wikipédián használt Magyarország térképet alakítottam át azzal, hogy kivettem belőle a feliratokat, kitöltéseket, miután hiába keresgéltem megfelelően nyomtatható vaktérképet. (Ezt a műveletet már alapszintű digiscrap-képszerkesztés ismeretekkel is végre lehet hajtani, szóval ezért is érdemes elsajátítani a digitális scrapbookot. A kezdők számára létrehozott Facebook csoportban el is kezdheted :), és/vagy iratkozz fel hírlevélre)

Ha nem magáncélra készíted, akkor a szerzői jogokra is oda kell figyelni. Ez a térkép például megosztható és módosítható is a forrás megjelölésével, így jöhetett létre a mai blogbejegyzésem is. A szerzői jogokat a scrapbook dizájnerek általában a tou nevű file-ban tüntetik fel. A Wikipédián pedig le vannak írva a képek alatt.

A csomagban van egy vaktérkép, ezt lehet színezni, rajzolni vagy írni bele, ahogy tetszik. A megyék és megyeszékhelyek elnevezései A4-es oldalon kisebb és nagyobb méretekben memóriajátékhoz, párosításhoz, térképre való kirakáshoz lehet használni. Vastagabb lapra (pld műszaki rajzlap) célszerű nyomtatni, vagy utólag felragasztani kartonra a kártyákat. Nem fogsz túl sok tintát fogyasztani vele :

Mentés

Mentés

Töltsd le itt!

Ajándék blogtervező

Új ajándék-sorozattal készülök, mostantól minden hónap utolsó hétfőjére. 🙂

Már évek óta szerettem volna egy komplex tervezőt összerakni, de olyan igazán praktikusat használhatót és ízléseset, amelyben minden benne van, amire szükség lehet. Úgy döntöttem, hogy apránként valósítom meg. Az első már bizonyított: az az iskolás naptár, ami már két éve változatlan formában „üzemel”, ezt sokan szeretitek 🙂

Most összeállítottam egy újabb nyomtatványt, ami akkor lesz Neked hasznos, ha blogod, weboldalad van. Ez egy blogtervező táblázat az iskolás naptárral megegyező stílusban és színekkel. Remélem, hogy hasznát veszed.

blogtervező

A blogtervezőt töltsd le itt!
Freebie – blogplanner – download here!

A dátum mellé kerülhet a blogbejegyzés címe. S ha meg is jelent, akkor lehet pipálni, színezni az első négyzetben. A következő rublikák a közösségi oldalakon való kommunikáció rögzítésére szolgál. Eddig csak a facebookon osztottam meg következetesen a blogbejegyzéseimet, illetve a twitterre automatikusan ment, idén ezt ki szeretném bővíteni további oldalakra, remélem ez a tervező segít ezt szem előtt tartani 🙂

A4-es méretben nyomtatható jó minőségben. Ha A5 méretű filofaxba szeretnéd lefűzni, a nyomtatás és a lyukasztás módját megtalálod egy korábbi bejegyzésemben, ahol a fentebb említett iskolás naptár is letölthető. Szürkeárnyalatos nyomtatást is választhatsz, vagy a Tinta megtakarításos funkciót is, ha van ilyen lehetőség a nyomtatódon, így is jól fog kinézni. 🙂

iskolas-naptar-nyomtatasa

A teljes évi blogtervezőt megtalálod a 7szindizajn tagsági oldalán a hírlevélre való feliratkozást követően.

(Erről pedig eszembe jutott, hogy hírlevéltervezőre is szükségem lenne, majd az lesz a következő pp (azaz printable project) 🙂

Kérem a blogtervezőt!

[mc4wp_form id=”15101″]

Adataidat bizalmasan kezelem, harmadik félnek nem adom ki. Spam-et nem küldök. A levelezőlistáról bármikor leiratkozhatsz az email végén lévő „leiratkozás” linkre kattintással. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-74971/2014

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Nyomtatható ajándékdoboz – freebie

preview_doboznyomtathato

Egy nyomtatható freebie-vel készültem mára. Egy apró ajándékdoboz amelyet nyomtatás után csak vágni és ragasztani kell. Scrapbookos és képszerkesztési ismeretek nem szükségesek hozzá 🙂

Az alap a múlt héten bemutatott téli készletem egyik háttere.

Érdemes vastagabb papírra, pld műszaki rajzlapra nyomtatni, hogy tartása legyen. Apró ajándékok csomagolására jól jöhet majd karácsonykor.

Töltsd le itt!
Freebie download here!

Ha tetszik a doboz, de Te valamilyen más színben és mintában szeretnéd, akkor hamarosan lesz erre is megoldás. Ezt a csoportban osztom meg illetve küldöm el a scrapbook leckék hírlevelem olvasóinak nemsokára.

Persze azt is megteheted, hogy ezt nyomtatás és kivágás után sablonként használod már meglévő hagyományos scrapbook papírjaidhoz, de ha valami újat is tanulnál a scrapbookhoz kapcsolódóan, akkor ne hagyd ki a lehetőséget! 🙂

Iratkozz fel a levelezőlistára és csatlakozz a facebook csoporthoz! 🙂

Színes hétvégét kívánok! 🙂

[wysija_form id=”2″]

Karácsonyi zászlófüzér – ahogy Te szeretnéd

Pénteken megosztottam az a feliratos zászlófüzért, amit nagyon egyszerű használni, mert csak nyomtatni, vágni, ragasztani kell. Idén is piros-fehér karácsonyi dekort tervezek, ehhez harmonizál majd ez a kiegészítő is:


 

Te milyen színeket választottál erre a karácsonyra? Tetszenek a feliratos zászlócskák, de nem illik a tervedhez? Ez többé már nem lesz probléma, mert hamarosan megosztom azt a sablont, amivel az összeset (beleértve ezt, ezt és ezt no meg ezt is 🙂 ) készíteni szoktam az aktuális időszakra. Ezzel a sablonnal pedig Te is olyan papírt, mintát, betűtípust használsz, amilyet csak szeretnél!

Nézd csak, így:

 

Még sosem használtál képszerkesztő programot? Itt a remek alkalom! Amint látod a fenti videón, körülbelül két perc az egész folyamat, amíg a nyomtatható dekorációt egyedivé szabod. Bármilyen digitális hátteret választhatsz hozzá, de a csomagban elhelyeztem egyet a gyakorláshoz. Azt javaslom, hogy ne ezzel kezdd, hanem az ingyenes képeslap szerkesztő tanfolyammal, amit elküldök Neked, ha feliratkozol hírlevelem scrapbook leckék kategóriájára és/vagy csatlakozol a 7szindizajn-digitális scrapbook kezdőknek facebook csoportba.

Mire számíthatsz itt?

7 napon át, minden nap kapsz tőlem egy e-mailt, mely tartalmazza az aktuális napi leckét. A leckék a fentihez hasonló képernyővideókat, kinyomtatható lépésről-lépésre vezető útmutatókat és a gyakorlathoz szükséges kellékeket (képek, keretek, sablonok) tartalmazzák.

Most a közelgő ünnepekre tekintettel az előbb említett kellékcsomagot kiegészítettem egy karácsonyi kerettel és felirattal is. A feliratot saját fotódra helyezheted:

karacsonyikepeslap2

Kapsz egy letölthető sablont, amiből a saját dekorációdat elkészítheted. Nem csak a képen látható mintákkal, hanem bármilyen másikkal is, amilyennel csak szeretnéd:

folder

Megosztom Veled az elkészítési útmutatót is. Ennek a leírásnak és a fenti videónak a segítségével Te is tudsz készíteni, majd olyan színű és feliratú zászlófüzért, amilyet csak szeretnél.

Minden évszakra, alkalomra így saját tervezésű partikelléked, lakásdekorációd lesz majd 🙂

A facebook csoport eléréséhez kattints ide!

Jelentkezz az ingyenes tanfolyamra az alábbi űrlap kitöltésével!

Írd be a neved és e-mailcímed az alábbi űrlapon. (Ha már fel vagy iratkozva, a héten megkapod az előbb felsorolt újdonságokat)

[wysija_form id=”2″]

Boldog karácsonyt! Nyomtatható zászlófüzér :)

A címben szereplő jókívánság még kicsit korai, de nem árt ha tudatosítjuk: jövő vasárnaptól már az adventi időszak kezdődik.

Kapkodás helyett jó megtervezni az előkészületeket. (Pld ez a karácsonyi tervező segíthet ebben)

Ideje kitalálni az ajándékokat. (Ha tőlem szeretnél a Karácsonyi albumot megrendelni, november 25-ig tudom vállalni)

Nálam minden pénteken karácsony van, ezeken a napokon hozok valami letölthető ajándékot mindenkinek aki benéz hozzám 🙂

Nézzük mire számíthatsz!

Szeretnél magad alkotni? A digitális scrapbook technikában és a GIMP képszerkesztő program használatában segítek Neked a 7szindizájn-digitális scrapbook kezdőknek facebook csoportban. Itt tudsz csatlakozni!

Még van rá bőven idő, hogy elvégezd az ingyenes képeslap szerkesztő tanfolyamot akár az előbb említett csoportban, akár hírlevelem scrapbook leckék listájára való feliratkozás után ehhez megkapod a tananyagot. (leírások, képernyővideók, gyakorláshoz való kellékek). Fogok készíteni olyan képeslap kereteket, amelyekkel pillanatok alatt kezdőként is tudsz készíteni saját fotós üdvözlőlapot vagy ajándékkísérőt.

Ha a fenti listára fel vagy iratkozva vagy csatlakoztál a Facebook csoporthoz, akkor nemsokára kapsz tőlem egy sablont, amit még sosem osztottam meg mással, de nem is fogok. Ez az a sablon, amiből az idén kitalált dekorzászlós nyomtathatókat készítem. Sőt nemcsak, hogy megosztom veled, de meg is tanítalak a használatára. (Hogy el tudd készíteni, előbb gyakorold a képeslapszerkesztős leckéket, mert azok biztosítanak majd biztos alapokat a program kezeléséhez)

Amit biztosan hozok majd még: az egy 2017-es tervezőnaptár. Nyomtatható, egyszerű és nem kell hozzá tudni semmit a képszerkesztésről 🙂

Decembertől jön az új, 2017-es téli készlet némi karácsonyi hangulattal fűszerezve. Egyelőre csak egy kis részletet mutatok belőle.

 

Amit pedig ma hoztam: ez a zászlófüzér. Ami elkészített állapotában nem pontosan így fog kinézni, mint itt a képen, de az az igazság, hogy az alábbi bemutató képet így is sokkal hosszabb ideig tartott összeállítanom, mint magát a nyomtatható freebie-t, amihez hasonlót Te is hamarosan tudsz majd tervezni, tetszőleges színekkel, papírokkal és betűkkel egyedire szabni, ha csatlakozol a facebook csoporthoz és/vagy hírlevelem scrapbook leckék kategóriájához.

 

A nyomtatható zászlófüzér letöltéséhez kattints ide!

Ennek elkészítéséhez nem szükséges még semmiféle scrapbook tudomány, mindössze ennyi a tennivaló:

  • Nyomtasd ki!
  • Vágd körbe!
  • A zászlókat hajtsd félbe
  • Egymástól megegyező távolságra a félbehajtott zászlókat helyezd el egy zsineg mentén. (Ehhez legjobb egy fehér vagy natúr színű kenderzsinór)
  • Ragaszd össze a zászlók két oldalát ragasztóstifttel
  • A zászlófüzért függeszd fel a kívánt helyre.

A hírlevélre Iratkozz fel itt!

[mc4wp_form id=”15101″]

Adataidat bizalmasan kezelem, harmadik félnek nem adom ki. Spam-et nem küldök. A levelezőlistáról bármikor leiratkozhatsz az email végén lévő „leiratkozás” linkre kattintással. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-74971/2014