A boldogság világnapjára
Ezt az idézetet már évekkel ezelőtt formáztam. Mivel közeleg a tanév vége, most újból előkerült, elsősorban a búcsú, ballagás témához ajánlom. Akár scrapbook oldalon, nyomtatás után vagy digitálisan beillesztve, art-jornal-hoz, képeslaphoz is használható.
„Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen”
Mark Twain
Ezen a héten zajlik a CEWE 300. kihívása, ami szép kerek szám, és persze a feladat is tetszett, ezért nem hagytam ki.
Első lépésben kiválasztottam ezt a gyönyörű, gazdagon díszített háttérpapírt Studio Rosey Posey-tól, ami már önmagában is egy késznek tekinthető művészi kollázs. A rajta lévő keretbe szántam az írást. A kihívás egyik feltétele ugyanis a szépen formázott idézet volt. A papír stílusához illően egy rajzolt betűtípust választottam, amihez hasonlókat gyakran látok kézzel készített art-journal-okon. Ez a Things we said nevet viseli és ingyenesen letölthető például a Dafont.com-ról.
Használhattam volna előre elkészített írást is, mert begyűjtöttem már jópárat az évek során. A magyar alkotó lányok közt a szépen formált feliratok terén szerintem Eszter a királynő, itt tudod megnézni, sőt letölteni ezeket az elemeket. Én is szívesen használom őket, de most inkább úgy döntöttem legalább ezzel megdolgozom, ha már a papír adottságaiból adódóan a többi résszel szinte nem is volt feladatom.
Az idézet a kedvenceim közül való. Igazi scrapbookos életszemlélet. Ami nem véletlen, hiszen Mark Twain maga is scrapbookos volt. 🙂 Egész életében mindenhová magával vitte azt az üres könyvet, amelybe úti emlékeit, a róla és műveiről szóló újságcikkeket ragasztotta. Számos regénye mellett kiadott egy ilyen könyvet, melynek oldalaira nem került nyomtatás, azaz egy korabeli scrapbook albumot is, többféle formában. Ezekbe aztán mindenki beleírhatta a saját történetét. S ez üzletileg is gyümölcsöző ötletnek bizonyult, mert nagyon nagy igény volt rá már akkor is. 🙂
Ez a fajta üres könyv vagy album az ő ötlete alapján készült. A lapok csíkokban öntapadós anyaggal voltak bevonva, amelyek nedvesség hatására váltak ragasztó hatásúvá, ezért még ragasztó sem kellett a cikkek és egyéb emlékek rögzítéséhez. Ha szeretnél erről többet tudni, a Nyugat-Virginiai egyetem weboldalán van egy képekkel illusztrált cikk a találmányról.
Ma már számtalan módja van saját könyvünk elkészítésének. Kedvünkre művészkedhetünk mindenféle anyagokkal ha a hagyományos scrapbookot választjuk, ha pedig a digitális mellett tesszük le a voksunkat, akkor talán a legegyszerűbb, ha a nyomdára bízzuk a kivitelezést és fotókönyv formájában foglaljuk össze életünk élményeit.
Színes napokat kívánok! 🙂
Ha netán nem lenne még elég, íme néhány tipp… 🙂
Ha idén is szeretnéd megörökíteni az éved eseményeit, kezdődjön az album, vagy fotókönyv a terveiddel. Leírhatod egyszerűen, de még jobb, ha megformázod vagy scrapbook oldalba foglalod:
Source: katyat34.typepad.com via Katalin on Pinterest
Kivétel nélkül mindenkinek ajánlatos több vizet inni. Ha egész nap a számítógép előtt üldögélsz, a kép alatti linken található alkalmazás segíthet ebben:
Source: google.com via Katalin on Pinterest
Értékeld az élet apró örömeit!
Source: soulhunting.tumblr.com via Katalin on Pinterest
Source: inspiredbythisfeeling.tumblr.com via Katalin on Pinterest
Múlt héten kaptam egy nagyon jó évkezdő hírlevelet Tündérligetből. Innen idézek: „Az év eleje nagyszerű alkalom egy régi megszokás elhagyására. Ez úgy megy legjobban, ha helyette választasz egy másik, Hozzád jobban illő – egészségesebb, hasznosabb, több örömet adó – szokást!” Például így:
Source: thelibby.com via Katalin on Pinterest
Szeresd jobban önmagadat:
Source: herewecollide.com via Katalin on Pinterest
További ötletek:
Source: maryruffle.tumblr.com via Katalin on Pinterest
Source: freespiritknits.blogspot.com via Katalin on Pinterest
Legyél idén is kreatív!
Source: moredesignplease.com via Katalin on Pinterest
Péntekenként mindig egy-egy saját készítésű freebie-t szoktam megosztani, mostantól időnként fontajánlók is lesznek ezen a napon. E bejegyzésekben általam is kipróbált, szép, használható és ingyenesen letölthető betűkészleteket fogok javasolni.
Ma a heti témához, azaz a poszterekhez, plakátokhoz illő fontokat válogattam. A posztereken szereplő betűk általában, határozott, vastag vonalakból állnak, a rövidebb szövegek könnyen olvashatók, sőt messziről is jól láthatók, megragadják a figyelmet. Különféle effektekkel, árnyékokkal, körvonallal is fel lehet dobni a szövegeket.
Scrapbook oldalak esetében kitűnő címfeliratok készíthetők belőlük.
Letölthetők az alábbi linkeken: