Ezek a elemek általában egy rétegből állnak és vágómaszk gyanánt (clipping mask), mint egy sablont, használjuk őket. Vagyis a fölöttük lévő réteget, ami lehet egy fotó vagy papír, a „vágómaszk hozzáadása” parancs alkalmazásával a fotómaszk formájára vágjuk.
Ez a fotómaszk attól különleges, hogy nem egy, hanem két rétegből áll. Az alsó rétegnek díszítő, a felsőnek pedig sablon funkciót szántam.
Legelőször a dobozt dekoráltam. Nem akartam túl díszesre és színesre, no meg nincsenek is igazán férfias kiegészítőim, így minimálra vettem a stílust. A betűket pasztellkrétával színeztem be, amit hajlakkal szoktam rögzíteni. Azért szeretem a pasztellkrétát, mert nagyon könnyen lehet keverni vele a színeket, így egy kis kísérletezés után általában sikerül megtalálnom a tökéletes árnyalatot. Továbbá a sok maszatolás után mindig kap egy érdes, bőrre emlékeztető struktúrát.
Az eredeti fotókat beszkenneltem és úgy átszerkesztettem, hogy egy 9*13 cm-es szabvány fotópapíron 11*8 cm helyet foglaljanak el és mind egyforma legyen. A fotók színét az albumpapír színéhez állítottam be. Ezt persze nem csak úgy találomra, hanem mintát vettem a papír képéről.
Az albumhoz a papírokat méretre vágtam (12*12 cm). Így maradt volna egy keskeny fehér keret ragasztás után. Mivel úgy gondoltam ehhez a papírhoz és fotókhoz nem illett volna a tiszta fehér keret, kissé összekoszoltam, bekentem distress tintával.
Miután megérkeztek a fotók, azokat is kivágtam és felragasztgattam a méretre vágott papírokra. A díszítést, az idézeteket (amelyet szintén képszerkesztő programmal készítettem) ekkor tettem rájuk.
Utolsó lépésként pedig az albumba rögzítettem a lapokat.
12 db háttérpapírt, 21 kerttel kapcsolatos díszítő elemet tartalmaz, ezen kívül két kiegészítő sablont (template-et), amit a hétfői okosítóban szeretnék majd részletesebben bemutatni.
Így festenek a papírok:
Így a kiegészítők:
Néhány szépséges oldal velük:
Juma:
Ányi:
Krisz:
Janka:
És én:
Ajándékba pedig egy template-et hoztam az oldalam alapján. Ez a template az árnyékokat külön rétegeken tartalmazza, így tökéletesen használható a PS-en kívül más képszerkesztőkkel is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. OKRead more
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.