Régi fotók tökéletes körítése a vintage, esetleg shabby chic stílusú scrapbookos kiegészítők, ám hozzám közelebb áll a minimalista irányzat, amely csak egészen finoman díszített. A régiséget inkább a papírok színvilágával, mintázatával és textúrájával valamint néhány régies képkerettel, barokkos ecsettel, kiegészítővel, jól megválasztott régies hangulatú betűtípussal szoktam hangsúlyozni.
A fenti képnél A saját papírjaimat használtam fel háttérnek, illetve a címkékhez és Icka díszítő elemeit. Betűtípusok: Cashlon Antique (címkék) és Southern Aerie (főcím).
A témán és színvilágon kívül még egy feladatot kellett a kihívásban teljesíteni. Ez pedig a liftelés. Liftelni nagyon szeretek, mert ilyenkor sokkal gyorsabban elkészülök és érdekesebb is lesz az oldal, kevésbé „kocka” mint aminél csak önmagamra hagyatkozom. Szabad másolni, de közben egyénivé lehet tenni. Én általában igyekszem ilyenkor szinte mindent átvenni, azért is mert a kigészítőket magam készítem hozzá és ezzel is tudok fejlődni.
Az oldalamon lévő fotók egy régi Balatoni nyaraláson készültek. Már nem voltam nagyon kicsi, néhány dologra emlékszem is. Arra, hogy nem volt jó idő, hogy sétáltunk, játszottunk a parton. Arra, hogy letörtünk egy egy nádat és a vízbe lógattuk, ez volt a „pecázás”. Ha fújt a szél kendőt viseltünk. 🙂
Azért is választottam pont ezeket a fotókat, mert tavaly itt nyaraltunk és a séták közben néha halvány emlékképek ugrottak be. Nem konkrét történetek, inkább érzések, illatok, hangulatok.
Elkészítése közben kedvet kaptam, hogy ezeket a régi emlékeket saját részre is feldolgozzam. (Ajándékokat több formában – fotókönyv, minialbum – készítettem már régi családi fotókból) Egy fotókönyvre gondoltam, amit szeretnék majd szépen apránként megvalósítani.
Vannak egészen régi fotóink, amiről sajnos már nincs ki meséljen, de amelynél még felidézhetők történetek vagy legalább adatok, feltétlenül le fogom írni. Ezek igazán értékes dolgok. 🙂
Jövő héten olyan könyveket, albumokat fogok mutatni, amelyeket másoknak készítettem, kapcsolódva az örökség témájához.
Holnap pedig egy ingyenes fontajánlóval jelentkezem.
A Nemzetközi Scrapbook Napot minden év májusának első szombatján tartják azokban az országokban ahol már ismert ez a tevékenység. Idén ez május 4-re esett. Remek ürügy arra, hogy újra elkészítsünk egy-két scrapbook oldalt.
Én a fenti készlettel járulok hozzá az ünnepléshez. Letölthető a Scapbook.hu galériájából regisztrációt követően. Nagy öröm volt elkészíteni. Egy kép inspirálta színekben, formákban, stílusban egyaránt a Pinteresten látható shabby chic gyűjteményemből.
Ugyanebből a színpalettából készült Icka és Beszteri készlete is.
A Scrapbook.hu-n a májusi fő témakör, az örökség. Magam is hiszek benne, hogy a scrapbook oldalak által értékes örökséget adhatunk utódainknak, s emellett remek és igen kifejező módja annak, hogy saját örökségünket is feldolgozzuk, hogy elővegyünk régi fotókat és mindazt amit érzünk és még el tudunk mondani róla egységbe foglaljuk.
Egy kihívás is indul, amelyben egy régi fotót kell felhasználni, a fenti képen látható színekből válogatni (ehhez tökéletesen használható digitális és hibrid oldalak esetében mindhármunk készlete is) továbbá liftelni kell az ez alkalomra összeállított Pinterest gyűjtemény bármely alkotását.
Mert ilyet is szoktam néha. Olykor ajándékba, de nagyon ritkán valami ellenállhatatlan késztetésre csak úgy, a tevékenység öröméért.
Most ez utóbbi történt. A múlt hónapban Dorkától kapott csodalevélből előkerültek virágok, pillangók, címkék de még a piros csíkos ragasztószalagok (szakszóval: washi tape) is odakívánkoztak, amely eredetileg a kis borítékokat fogták össze, amelyek a csomagolást képezték. Yabo karton volt az alap, a felirat Scrapfellow-s betűkészletből készültek, de használtam még a fehér zsinórt, ami Dido tanfolyamáról maradt, valamint egy régi scrapbook papírt is, mert nagyon jól illett Bence kockás ingjéhez. 🙂
Eredetileg sokkal egyszerűbbre szántam, kevésbé kraftos stílusban, ámde a zsinór ragasztása igen csúf lett, hogy kénytelen voltam azt is összefesteni.
Röviden ennyi a történet, hogy milyen lett nem tudom, de azt igen, hogy remekül elszórakoztam közben. Szerintem hamarosan meg fogom ismételni 🙂
Ebből a kis készletből most csak az egyik papír saját készítésű: Yabo kartonra nyomtattam egy vintage, reneszánsz mintázatot. Ilike szalmafonó népi iparművész, amiből arra következtettem, hogy kedveli a természetes, rusztikus stílust, így állítottam össze a kis csomagot: fém sarokdíszek, sárga facsipeszek, prima virágok vannak benne és persze ő is kapott az egyetlen mini lyukasztóm által szaggatott papírvirágokból. Natúr, szalmasárga, barnás, zöldes színeket választottam Mint utóbb kiderült, sikerült eltalálnom és még a cicához is illik az összeállítás 🙂
Ilikéről és a szalmafonásról találtam egy videót is az interneten:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. OKRead more
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.