Nem scrapbook és nem kiadványszerkesztés, de mindenképp kreativitással kapcsolatos egy személyes élményem, amit az elmúlt négy napban volt szerencsém megélni Tinánál a Tündérligetben

Karácsonyra  jobb agyféltekés rajztanfolyamot kaptam ajándékba.

Tudtam, hogy működik, hiszen nagyon sok ismerősöm és leánykám is részt vett már rajta, viszont magammal kapcsolatosan voltak aggályaim. Mi van ha én vagyok az egyetlen kivétel, akinél nem fog beválni ez a módszer?

Általános iskolában rajzoltam utoljára és akkor sem igazán jól, ennek ellenére szerettem. Később viszont erős gátlás alakult ki bennem és meg voltam róla győződve, hogy óvodás/pálcikaember szinten vagyok, valahogy így rajzolok, miközben azt gondolom, hogy „Á, ez nekem úgysem megy, dehogy töltöm vele az időmet”, és gyorsan túlesek rajta:

A tanfolyam előtti napon és reggelen össze vissza zúztam a kezem, büntettem magam. Megégettem a vasalóval, beütöttem a vasajtóba, lehorzsoltam stb. ami arra figyelmeztetett, hogy először is a bűntudattól meg kell szabadulnom, ami valószínűleg amiatt alakult ki, hogy most bizony négy napig csak magammal fogok foglalkozni. Még el sem kezdődött, már tanultam valami fontosat!

Aztán az első nap rögtön kaptunk egy feladatot: másoljunk le egy portrét. Nekiálltam, azzal a hittel, hogy rajzolni nem tudok, viszont van egy szabad órám, ez sikerült. Meglepve tapasztaltam, hogy mutat némi hasonlóságot az eredeti képpel. Időt kell szánni arra, ha az ember valamit szeretne elérni.

És eljött a következő nap, sok sok gyakorlással, különféle technikákat tanultunk, hogy közben szép lassan átírjuk a rajzolással kapcsolatos belső programunkat.

Nem szabad másokhoz mérnünk önmagunkat sosem. Hisz mindenki más, másban tehetséges, máshonnan indult. Ami önbizalmat ad, az legyen, hogy Te magad mennyit vagy képes fejlődni régi önmagadhoz képest. Tehát csak kezdd el bátran!

Néha nem sikerült valami, ám újrakezdve a vége mégiscsak jó lett előbb-utóbb. Néha még fizikai erőt, koncentrált figyelmet is igényelt a feladat.  Ekkor még sokat gondolkodtam, mit miért és hogyan. A nap tanulsága: türelem és tudatosság

A harmadik napon ugyanez a rajz már így nézett ki.

Az igazi jelenvalóság élmény, amit már nagyon vártam, számomra az utolsó, negyedik napon jött el. Ekkor már nem kellett gondolkodnom, repült az idő, csak rajzoltam és rajzoltam, mintha csak álmodtam volna időnként egy-egy pillanatra felébredve, rácsodálkoztam az előttem lévő képre, vajon hogyan és mikor került rá újabb és újabb részlet, mintha nem is én lennék aki megteremti. Ráadásul saját magamat kellett rajzolni, ami nem egyszerű. (Bár ezt a képet kivételesen kedvelem)

Az utolsó tanulságot nehezen tudom megfogalmazni…(ahhoz egy jobb agyféltekés írástanfolyamot is el kellene végeznem)…de valami olyasmi, hogy bármi sikerülhet, még ha meg is vagyunk győződve az ellenkezőjéről.

A következő lépéseket már önállóan tesszük meg, ki-ki a maga életében. Újra kell rajzolnunk azt a bizonyos térképet. És most már tudjuk, hogy képesek vagyunk rá.