Hatszögek

Múlt héten végre sikerült csatlakoznom a CEWE blogon Eszter kihívásához. A feladat a fotók rendhagyó vágása volt valamilyen tetszőleges alakzatban, valamint az, hogy a dekoráció is ezzel a kiválasztott formával legyen összhangban.

Közvetlenül előtte töltöttem le Dido készletét, mely a Digiscrap Parade augusztusi „Authentic” c. mega-készletének szerintem egyik legszebb darabja és a benne lévő halvány kis hatszögek adták a formaválasztás ötletét.

A fotók még májusban készültek kutyasétáltatás közben. 🙂

w_kutya sétáltatás

Az oldal alapján készítettem egy sablont. A template formátuma PSD, de az árnyékok külön rétegeken helyezkednek el, ezért GIMP-pel is ki lehet próbálni.

folder

A sablont töltsd le itt!

Instagram összefoglalók

Nagyon sok munkám lett hirtelen és az iskolai nyári szünet is elkezdődött (mindkettőért hálás vagyok), ezért kevesebb időm maradt a „csak úgy a magam örömére és utódaim örökségére” szolgáló tevékenységekre. A héten viszont akadt néhány szabad órám, ezért gyorsan bepótoltam többek közt az Instagram összefoglalókat, így újra naprakész vagyok.

Ugyanazt a sablont használtam, mint az eddigieknél. A fotóhelyek mérete pontosan megegyezik az Instagramra töltött képek méretével ezért egyszerűen behúzom azokat a lapok fölé és sem méretezni, sem vágni nem szükséges. Tényleg nagyon gyors. Hiszen a képek már eleve válogatva vannak, az instagramra azért nem teszünk fel napi 20 fotót, a képekről pedig eszünkbe jut a hónap története, ez utóbbi felidézésében segíthetnek a jegyzetek, listák, a határidőnaplónk. De lehet olyat is, hogy csak képeket teszünk az oldalra.

A sablont egyébként Te is letöltheted és ha használod az Instagramot, alakítsd bátran kedved és saját ízlésed szerint.

instagram template

Ide kattints!

Így néz ki feltöltve:

w05Instagram

w06Instagram

Az alábbi linkre kattintva pedig letölthetsz egy másik fajta instagram sablont:
Instagram template

Színes napot kívánok! 🙂

Szuperkedvezményes tanfolyam. Nyári villám akció!

Itt vagyunk a nyár közepén, ideje elindítani a kezdő és haladó digitális scrapbook tanfolyamokat! Ezekre már több éve lehet jelentkezni minden évszakban egyszer néhány hétre meghirdetem a lehetőséget.

Most ennél rövidebb ideig lesz nyitva a jelentkezési oldal, ám rendhagyó kedvezménnyel.

Nyári villám akció!

A két tanfolyam most egy áron elérhető!

Figyelem! Ez a lehetőség csak öt napig él!

Azaz 2014. július 14-18-ig.

Miért adok most ekkora kedvezményt?

  1. Azért, mert a kezdő tanfolyam anyaga még a GIMP előző verziójára készült. Letölthető, elérhető a program, de szeretnék naprakész lenni, ezért jövőre egy vadonatúj, átdolgozott anyaggal jelenkezem majd!
  2. A haladó tanfolyamot is átalakítva, több kategóriára bontva fogom a jövőben meghirdetni.
  3. Azért mert megígértem, hogy ezen a nyáron elindítom ezt a két tanfolyamot, de közbejöttek más feladatok, egyébként pedig internet elvonóra nyári szabadságra megyek, ezért csak később (jövő hét után) tudom teljesíteni a megrendelésedet. Tehát ezzel is szeretnélek kárpótolni a késlekedésért.

Most mindössze 12.700,- Ft-ért jelentkezhetsz a következő két tanfolyamra az eredeti 25400,- Ft helyett!

További információért kattints ide!

Nyári fotó ötletek

Kitört a nyári szünet! Otthondolgozó lévén ez igen nagy alkalmazkodóképességet igényel tőlem.  Jobb időbeosztásra, több önfegyelemre és több spontaneitásra van szükség.

Mivel – nagy örömömre – most más munkám is van, és közben a családot sem szeretném nagyon elhanyagolni így itt a blogon egy kicsit félárbócra eresztem a vitorlát, az eddiginél kevesebb bejegyzés várható, de igyekszem azokat színessé és aktuálissá tenni. Természetesen fókuszban a nyár és a gyerekek témája lesz.

A facebookon a héten minden nap közepén megosztok egy-egy ajánlót fotózással kapcsolatosan. Nem állítom hogy szakértője vagyok a dolognak, sőt sajnálatos módon jelenleg normális fényképezőgépem sincs, de azért 7 évnyi scrapbookozás után van némi rálátásom a témára. Ha érdekelnek ezek a tippek, kövess a facebook oldalamon.

(Zárójelben most tartok egy miniatűr facebook oktatást: Ha szeretnéd a jövőben is látni akkor lájkolj, szólj hozzá vagy oszd meg a bejegyzéseimet. Én dolgozom rajta folyamatosan, de Neked csak akkor jönnek majd le a posztok ha azok érdekelnek. A Facebook nagyon okos, de nem gondolatolvasó, csak akkor tudja mi érdekel Téged, ha azt jelzed is az előbb felsorolt interakciókkal. )

Visszatérve a blogolásra.Szívesen osztanék meg most profi fotókat a következőkben, de nem illik mások tollával ékeskedni, így maradnak a sajátjaim, ezért ne a minőséget, inkább a téma ötleteket nézd és ha van kedved hasznosítsd!

Vannak gyerekkori emlékeid? Balatoni nyaralás, táborozás? Fotózd le! Én már akkoriban is nagy emlékgyűjtő voltam. Ispánkon táboroztunk, onnan származnak az alábbi relikviák. Az aranybakancs díjat pedig azért kaptuk mert megtettünk egy igen hosszú gyalogtúrát Ispánkról a Vadása tóig, majd ugyanezt visszafele.

tábor

Nyári eső? Az csodálatos tud lenni, ha süt a nap. Nemcsak a szivárvány miatt, hanem mert ilyenkor ezüstösen csillognak a vízcseppek a virágokon:

eső1

A gyümöcsök még vonzóbbak. (Megszomjaztam) Meg sem kell mosni őket (ha a fáról esszük, akkor egyébként sem 😉 )

eső

Még benne vagyunk a borsó szezonban. Napi egy óra meditáció mindenkinek jót tesz 🙂

borsófejtés

Eljön a befőzések ideje is. Ebbe a csinos kis edénybe a fénykép miatt került tavaly a frissen készített baracklekvár. Persze innen már nem volt visszaút 🙂

lekvár főzés

Azt is imádom a nyárban, hogy lehet a szabadban sütni, főzni. De még ha bent is készül az étel, sokszor kivisszük és kint ebédel az egész nagy család és ehhez nem kell semmilyen ünnep.

grill

Evés közben ne fotózzunk senkit. De egy ilyen közeli, kezekkel ötvözött ételfotó nagyon jól visszaadja az élményt, kár lett volna kihagyni. Állatkertben voltunk és utána herkentyűburgert ettünk a gyerekek nagy örömére.

hamburger

Járjunk nyitott szemmel a természetben! Soha meg nem ismételhető pillanatokat kaphatunk lencsevégre. Mikor egy sirály mutatja az utat motorcsónakozás közben:

madarak

Ezen a nyáron is készüljön fotó a naplementéről! Nem is kell ehhez különleges helyszín. A kertben, utcán is lehet fényképezni.

naplemente

Nyár esti hangulat. Kivilágított körhinta….Ööö. mondjuk hogy direkt sikerült ilyen homályosra. 🙂

esti vidámpark

Színezd ki a nyarat! Fényképezz! Akkor is ha nem tudsz elmenni idén sehová. Nézd meg másik szemszögből! Készíts a képekből egy szuper fotókönyvet vagy hagyományos scrapbook albumot. Ha évek múlva visszanézed, akkor fogod igazán érezni mennyire gazdag és örömteli az életed, de hidd el – tapasztalatból mondom – a jelen pillanatait is jobban tudod értékelni, megélni ezzel a szemlélettel!

 

 

Régi emlékeim – rajzfüzet

Szerdán a képeslapjaimból mutattam egy kis részletet, ma pedig még annál is nagyobb kincset hoztam. Ez a rajzfüzet Dédnagyapám iskolai füzete volt. Egy évszázaddal ezelőtt ilyen füzetekbe dolgoztak rajz órán.

Az idő már elnyűtte, a lapok szélei porladnak, de talán épp ettől gyönyörű. Ha inspiráció kell vintage stílushoz, ez mindig előkerül:

szélek

Így néz ki kívülről:

rajzfüzet

és néhány részlet belülről:

rajzfüzet2

rajzfüzet3

rajzfüzet4

Ha Számodra is fontosak az ilyen régi emlékek, megmutatom Neked, hogyan tudod megőrizni és rendszerbe foglalni őket.

Hétfőig kedvezményesen jelentkezhetsz a Régi Idők tanfolyamra.

Színes hétvégét kívánok!