Soha nem szoktam fogadkozni, de ebben az évben kivételt tettem az újévi fogadalmakkal. Valahogy jólesett most a „tisztalap” illúzió. És jól is telt az első napom, mert bár hajnal kettőig biztosan ébren voltam,  kipihenten ébredtem és mindent megcsináltam, amit elterveztem.

Hajnalban megnéztem újra az Eredetet:

Melyik minden paraziták legmakacsabbika?
A gondolat! Kiirthatatlan és igen ragályos. A gondolattól, ami egyszer beférkőzött az agyba, szinte lehetetlen megszabadulni.

Arra gondoltam, hogy megpróbálok „beültetni” én is egy ilyen gondolat-magot. Persze mindenképp pozitívat.

Scrapbookos körökben ilyenkor év elején találkozhatunk a „one little word” kifejezéssel, ennek az a lényege, hogy egy jelszót választunk az adott évre és különféle módon megerősítjük magunkban a hozzá kapcsolódó gondolatokat és érzelmeket.

Idén választottam magamnak szót. Valójában már tavaly is megtettem, akkor az „ébredés” volt, miután bebizonyosodott, hogy az előző években álomvilágban éltem. Az ébredés nem egy könnyű és kellemes folyamat, számomra különösen nem (még ha csak a reggeli ébredésre asszociálok is)- sokkal jobb volt az álmok közé süppedni, de ha már túlesünk rajta természetessé válik ez az újfajta állapot.

Persze az álmokra is szükség van. Sőt nagyon is fontosak és hasznosak is lehetnek. Volt már irányított álmod? Amikor tudtad hogy álmodsz, és Te határoztad meg mi legyen a következő történet? Gondoltad-e már, hogy ébredés után is képes vagy rá? És volt-e már hogy az álmok mutatták meg melyik irányba menj fontos útkereszteződéseknél?

Hiszem hogy ez működhet, ezért idei jelszavam a TUDATOSSÁG lesz, ami (számomra) többet jelent egyetlen szónál: kontroll, önfegyelem, nyugalom, tisztánlátás, felülemelkedés, tervezés, megfontoltság.

A tudatossághoz hozzátartozik a tervezés is, így készítettem egy heti tervező lapot magamnak és Neked is, amit a képre kattintva villámgyorsan le is tölthetsz. Remélem tetszik. Ha van még ötleted, igényed hasonló nyomtatható dolgokra kíváncsian várom, mert lehet hogy jövőre nemcsak falinaptárat fogok tervezni 🙂

Ha már a naptár szóba került… Év eleji születésnapra, névnapra vagy bármilyen más alkalomra ajándékozhatsz általam tervezett és szerkesztett fényképes falinaptárakat. Hamarosan elkezdem a 2013-mas verziót is előkészíteni, akár azzal is megtoldható. Előző gondolatmenetemhez kapcsolódva: még személyesebbé tehetjük a naptárad, vagy egy pozitív „gondolat-magot” is beültethetünk egy általad választott „jelszóval” vagy lélekemelő idézettel a borítón. Részletekért kattints ide!

Ha már van benne gyakorlatod és magad szeretnéd elkészíteni akkor a Digiridoo-nál kapható template-jeim segítségével ezt is megteheted.