Januárban készítettem egy álomtablót, 2012-es jelszavamnak (one little word) a tudatosság-ot választottam. Idén nem készítek új tablót, nagyjából ugyanazok az álmaim, némelyikhez sikerült közelebb kerülni, másokhoz nem, de sikerült valami olyat is létrehoznom, ami nem szerepelt a listán (bár már évek óta érlelődött). Ami a bűvös szót (one little word) illeti, valóban újra és újra előkerült és mindvégig szem előtt tartottam. Azt sajnos nem mondhatom, hogy eljutottam az igazi tudatosságig, inkább amolyan ébredezésféle, amin átmegyek elég konkrétan. Idén is ezt a szót választottam, még van mit tennem ezen a téren.
Erről jut eszembe egy vicces kép, amit a facebook-on láttam 🙂
A múlt év egyik igen kellemes és hasznos élménye számomra Jessica Sprague Art of Poster Design tanfolyama volt.
2012-ben kezdtem el megrendelésre is egyedi történetmesélős fotókönyveket készíteni.
Saját 2011-es fotókönyvemet is kezembe foghattam. A 2010-es évről is ekkor készült.
Az év eseményeit megörökítő és múltidéző oldalak is születtek 2012-ben. Többet scrapbookoztam, mint előző évben és néha stíluskirándulást is tettem.
Sikerült az idei nyaralásról is napi összefoglalókat készítenem, sőt idén először részt vettem a Week in The Life project-ben és sikerült is végigdokumentálnom, fotóznom a hetet. Hoppá! És elfelejtettem megmutatni úgyhogy itt hiába is keressük a bizonyítékokat. Ígérem, pótolni fogom.
Itt a blogon új kategóriákat indítottam. Leginkább hétfőnként inspiráció céljából osztok meg általam válogatott gyűjteményeket, amelyek valamiféleképp kapcsolódnak a scrapbookozáshoz, kiadványszerkesztéshez, kreativitáshoz. Szerdánként a színeké a főszerep, pénteken pedig az ajándékoké (freebie idő).
Ezeket a jó szokásaimat szeretném idén is megtartani.
Májusban feltettem egy kérdést, júniusban elindult első Kezdő Online Digitális Scrapbook Tanfolyam. Ősszel pedig újból. Sőt! Idén negyedévente, mint például most is, január 7-én. Még lehet jelentkezni. Kattints ide!
Karácsonyra ismét sikerült scrapbookos ajándékokat készítenem, digitálisat és hagyományosat is, sőt – átlépve komfortzónámat – mixed média albumot is, amiben Didó tanfolyama volt nagy segítségemre.
Erre az évre hasonló és egészen új terveim is vannak minden területen 🙂
Kívánok Neked Boldog Új Esztendőt és Színes Napokat sok szeretettel!
Szerintem szuper kreatív éved volt, én rengeteg új dolgot láttam/olvastam nálad és nagyon sok merészséget is színekben/stílusban!