A gyermekeket a középkorban miniatűr, tökéletlen felnőttnek tekintették, s ennek megfelelően kezelték. A 19. században az ipari forradalom eredményeképp létrejövő társadalmi változások következtében egyre inkább megnőtt az igény az emberi természet megismerésére, s ezen belül a gyermekek fejlődése iránt is. Kialakult a fejlődéslélektan tudománya.

Több tudós vezetett feljegyzéseket saját gyermeke fejlődéséről. Köztük a legismertebb Charles Darwin csecsemőnaplója, mely legidősebb fiáról írt 1877-ben.

Magyarországon a századfordulót követően került előtérbe a gyermekek megfigyelése. Felismerték az anya szerepét a csecsemő fejlődésében és hogy mennyire meghatározó az a kép, amelyet elsőként kapunk a világról, milyen fontos a szeretet, a kötődés és a példamutatás.

Én is itt születtem: Magyarországon, 1972-ben. Akkoriban ilyen könyvecskét kaptak az édesanyák az Állami Biztosítótól:

A könyv rövid útbaigazításokat tartalmaz a kisgyermek ápolásával, nevelésével kapcsolatosan, ezen kívül külön helyek vannak benne nemcsak adatoknak (súly, hosszúság) , hanem személyes feljegyzéseknek, sőt fényképeknek, kéz és láblenyomatoknak, levágott hajtincseknek is.

„Ha felnövök, iskolába fogok járni és megtanulok olvasni, akkor ebből a Naplóból én is megtudhatom majd, hogy mi minden történt velem életem kezdetén.”

Innen tudom például azt is, hogy az első karácsonyomra babát, meseládát, perselyt, pizsamát, kabátot és sapkát kaptam. Tudom mik voltak a kedvenc ételeim és mikor hány kiló voltam:

És ez jó érzés. Jó tudni honnan érkeztem és hol vagyok. S talán így nagyobb befolyásom van arra is ahová csak eztán fogok eljutni.