Nyári elfoglaltságok gyerekeknek

Ezen a héten a facebookon nyári gyerekjáték ötleteket ajánlok minden nap.

Ez a mai blogbejegyzésem témája is ez.  Saját házunk tájáról válogattam szabadtéri kreatív alkotásokat leginkább a természetben „itt és most” megtalálható anyagokból

Örök kedvenc az aszfaltkrétázás. Mindig van egy dobozzal készenlétben:

aszfaltkrétázás

Homokvár építés a kerti homokozóban. Ebben nagyon kreatívak a gyerekek. Egész erődítmények, szerpentines útvonalak készülnek, gumicsővel vízvezetékek, amit aztán fel lehet tölteni vízzel, ha már nagyon meleg van és meg is van a tengerparti hangulat.

homokvár

Egy kisebb építkezés volt nálunk a nyári szünet elején, ami nagyon jó hatással volt Bencére, ő is kedvet kapott az építkezéshez. Teljesen egyedül találta ki és valósította meg ezt a kis sárból készült kunyhót, amit a kert egyik ritkán látogatott zugában rejtett el (talán a tündéreknek)

sárkunyhó

Kiránduláskor is születhetnek különleges mixed média (azaz többféle anyagból összeállított) alkotások. Ha van nálunk fényképezőgép (vagy legalább okostelefon) akkor nem kell hazacipelnünk ilyen köveket még a hátizsákban és az utánunk arra járók is bizonyára megcsodálják majd:

erdeikreativkodás

Vízparton pedig készülhetnek ilyen kőképek:

kőkép

Mindig fotózzuk le, ha elkészül egy alkotás, gyűjtsük össze a képeket és nyár végén készítsünk belőlük digitális scrapbook oldalt vagy gyerekekkel hagyományos albumot 🙂

Színes hetet kívánok Neked! 🙂

Nyári napló gyerekeknek 1.

Tavaly nyáron kezdtem bele ebbe az egyszerűen használható, gyerekeknek való project-life típusú freebie sorozatba. Ez többféle letölthető, nyomtatható A4-es méretű napló sablont foglal magában. Mivel kisiskolásoknak terveztem, kiegészítettem írást segítő vonalakkal. Ezeket a felújított nyomtathatókat mind meg fogom osztani a következő hetekben, de először is egy teljesen újat hoztam.

A keretekbe lehet rajzolni vagy képeket ragasztani. Jövő héten megosztok egy hozzá tartozó sablont is, hogy takarékosan tudjunk nyomtatni fotókat.

gyereknaplo_június

Kattints a képre vagy töltsd le itt!

Színes hétvégét kívánok! 🙂

Nyári fotó ötletek

Kitört a nyári szünet! Otthondolgozó lévén ez igen nagy alkalmazkodóképességet igényel tőlem.  Jobb időbeosztásra, több önfegyelemre és több spontaneitásra van szükség.

Mivel – nagy örömömre – most más munkám is van, és közben a családot sem szeretném nagyon elhanyagolni így itt a blogon egy kicsit félárbócra eresztem a vitorlát, az eddiginél kevesebb bejegyzés várható, de igyekszem azokat színessé és aktuálissá tenni. Természetesen fókuszban a nyár és a gyerekek témája lesz.

A facebookon a héten minden nap közepén megosztok egy-egy ajánlót fotózással kapcsolatosan. Nem állítom hogy szakértője vagyok a dolognak, sőt sajnálatos módon jelenleg normális fényképezőgépem sincs, de azért 7 évnyi scrapbookozás után van némi rálátásom a témára. Ha érdekelnek ezek a tippek, kövess a facebook oldalamon.

(Zárójelben most tartok egy miniatűr facebook oktatást: Ha szeretnéd a jövőben is látni akkor lájkolj, szólj hozzá vagy oszd meg a bejegyzéseimet. Én dolgozom rajta folyamatosan, de Neked csak akkor jönnek majd le a posztok ha azok érdekelnek. A Facebook nagyon okos, de nem gondolatolvasó, csak akkor tudja mi érdekel Téged, ha azt jelzed is az előbb felsorolt interakciókkal. )

Visszatérve a blogolásra.Szívesen osztanék meg most profi fotókat a következőkben, de nem illik mások tollával ékeskedni, így maradnak a sajátjaim, ezért ne a minőséget, inkább a téma ötleteket nézd és ha van kedved hasznosítsd!

Vannak gyerekkori emlékeid? Balatoni nyaralás, táborozás? Fotózd le! Én már akkoriban is nagy emlékgyűjtő voltam. Ispánkon táboroztunk, onnan származnak az alábbi relikviák. Az aranybakancs díjat pedig azért kaptuk mert megtettünk egy igen hosszú gyalogtúrát Ispánkról a Vadása tóig, majd ugyanezt visszafele.

tábor

Nyári eső? Az csodálatos tud lenni, ha süt a nap. Nemcsak a szivárvány miatt, hanem mert ilyenkor ezüstösen csillognak a vízcseppek a virágokon:

eső1

A gyümöcsök még vonzóbbak. (Megszomjaztam) Meg sem kell mosni őket (ha a fáról esszük, akkor egyébként sem 😉 )

eső

Még benne vagyunk a borsó szezonban. Napi egy óra meditáció mindenkinek jót tesz 🙂

borsófejtés

Eljön a befőzések ideje is. Ebbe a csinos kis edénybe a fénykép miatt került tavaly a frissen készített baracklekvár. Persze innen már nem volt visszaút 🙂

lekvár főzés

Azt is imádom a nyárban, hogy lehet a szabadban sütni, főzni. De még ha bent is készül az étel, sokszor kivisszük és kint ebédel az egész nagy család és ehhez nem kell semmilyen ünnep.

grill

Evés közben ne fotózzunk senkit. De egy ilyen közeli, kezekkel ötvözött ételfotó nagyon jól visszaadja az élményt, kár lett volna kihagyni. Állatkertben voltunk és utána herkentyűburgert ettünk a gyerekek nagy örömére.

hamburger

Járjunk nyitott szemmel a természetben! Soha meg nem ismételhető pillanatokat kaphatunk lencsevégre. Mikor egy sirály mutatja az utat motorcsónakozás közben:

madarak

Ezen a nyáron is készüljön fotó a naplementéről! Nem is kell ehhez különleges helyszín. A kertben, utcán is lehet fényképezni.

naplemente

Nyár esti hangulat. Kivilágított körhinta….Ööö. mondjuk hogy direkt sikerült ilyen homályosra. 🙂

esti vidámpark

Színezd ki a nyarat! Fényképezz! Akkor is ha nem tudsz elmenni idén sehová. Nézd meg másik szemszögből! Készíts a képekből egy szuper fotókönyvet vagy hagyományos scrapbook albumot. Ha évek múlva visszanézed, akkor fogod igazán érezni mennyire gazdag és örömteli az életed, de hidd el – tapasztalatból mondom – a jelen pillanatait is jobban tudod értékelni, megélni ezzel a szemlélettel!

 

 

Régi emlékeim – rajzfüzet

Szerdán a képeslapjaimból mutattam egy kis részletet, ma pedig még annál is nagyobb kincset hoztam. Ez a rajzfüzet Dédnagyapám iskolai füzete volt. Egy évszázaddal ezelőtt ilyen füzetekbe dolgoztak rajz órán.

Az idő már elnyűtte, a lapok szélei porladnak, de talán épp ettől gyönyörű. Ha inspiráció kell vintage stílushoz, ez mindig előkerül:

szélek

Így néz ki kívülről:

rajzfüzet

és néhány részlet belülről:

rajzfüzet2

rajzfüzet3

rajzfüzet4

Ha Számodra is fontosak az ilyen régi emlékek, megmutatom Neked, hogyan tudod megőrizni és rendszerbe foglalni őket.

Hétfőig kedvezményesen jelentkezhetsz a Régi Idők tanfolyamra.

Színes hétvégét kívánok!

Régi emlékeim – képeslapok

 

kepeslap1

A Régi Időkről szóló albumba nemcsak fotók, hanem régi képeslapok is kerülhetnek.

Van egy köteg képeslapom a múlt század első feléből. Ezekből hoztam most egy kis bemutatót.

Kedvenceim a virágosak:

kepeslap5

De van köztük sok városnézős vagy nyaralós üdvözlőlap is.

Ez például nem csak egy sima lap

képeslap2

A mintás ládikót ki is lehet nyitni és leporello van benne Szolnok nevezetességeiről.

Színes napot kívánok Neked! 🙂