Szerencsesüti helyett

w_lepes

Szilveszterre terveztem szerencsesüti elkészítését, ami igencsak diétásra sikeredett, mert csak a papírcetlik megírásáig jutottam el. Mivel ilyenkor úgyis mindenki teltségérzettel küszködik, talán nem is volt olyan nagy baj, hogy  a cédulákat összepödörve egy dobozkából kínáltam.

Nekem ez jutott:

A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.

Ami azért érdekes, mert pont ezt írtam post-it-es tervezőmre:

w_tervezo

és azért is mert pontosan erre az idézetre gondoltam, mielőtt kihúztam.

Ez is azt bizonyítja számomra, hogy véletlenek márpedig nincsenek. Nagyon találó, mert bizonyos területeken halogatós típus vagyok, idén pedig szeretnék ezen javítani sok-sok kisebb-nagyobb vagy éppen első lépéssel.

Az oldalhoz felhasználtam a következő készletet: Oscraps – Journey (collab)

Visszatekintés 2012-re előretekintés 2013-ra. Csak vidáman!

Januárban készítettem egy álomtablót, 2012-es jelszavamnak (one little word) a tudatosság-ot választottam. Idén nem készítek új tablót, nagyjából ugyanazok az álmaim, némelyikhez sikerült közelebb kerülni, másokhoz nem, de sikerült valami olyat is létrehoznom, ami nem szerepelt a listán (bár már évek óta érlelődött). Ami a bűvös szót (one little word) illeti, valóban újra és újra előkerült és mindvégig szem előtt tartottam. Azt sajnos nem mondhatom, hogy eljutottam az igazi tudatosságig, inkább amolyan ébredezésféle, amin átmegyek elég konkrétan. Idén is ezt a szót választottam, még van mit tennem ezen a téren.

Erről jut eszembe egy vicces kép, amit a facebook-on láttam 🙂

A múlt év egyik igen kellemes és hasznos élménye számomra Jessica Sprague Art of Poster Design tanfolyama volt.

2012-ben kezdtem el megrendelésre is egyedi történetmesélős fotókönyveket készíteni.

Saját 2011-es fotókönyvemet is kezembe foghattam. A 2010-es évről is ekkor készült.

Az év eseményeit megörökítő és múltidéző oldalak is születtek 2012-ben. Többet scrapbookoztam, mint előző évben és néha stíluskirándulást is tettem.

Sikerült az idei nyaralásról is napi összefoglalókat készítenem, sőt idén először részt vettem a Week in The Life project-ben és sikerült is végigdokumentálnom, fotóznom a hetet. Hoppá! És elfelejtettem megmutatni úgyhogy itt hiába is keressük a bizonyítékokat. Ígérem, pótolni fogom.

Itt a blogon új kategóriákat indítottam. Leginkább hétfőnként inspiráció céljából osztok meg általam válogatott gyűjteményeket, amelyek valamiféleképp kapcsolódnak a scrapbookozáshoz, kiadványszerkesztéshez, kreativitáshoz. Szerdánként a színeké a főszerep, pénteken pedig az ajándékoké (freebie idő).

Ezeket a jó szokásaimat szeretném idén is megtartani.

Májusban feltettem egy kérdést, júniusban elindult első Kezdő Online Digitális Scrapbook Tanfolyam. Ősszel pedig újból. Sőt! Idén negyedévente, mint például most is, január 7-én. Még lehet jelentkezni. Kattints ide!

Karácsonyra ismét sikerült scrapbookos ajándékokat készítenem, digitálisat és hagyományosat is, sőt – átlépve komfortzónámat – mixed média albumot is, amiben Didó tanfolyama volt nagy segítségemre.

Erre az évre hasonló és egészen új terveim is vannak minden területen 🙂

Kívánok Neked Boldog Új Esztendőt és Színes Napokat sok szeretettel!

 

Dupla scrapbook oldal Karácsonyról

w24

Történetmesélős oldalpár Karácsony estéjéről a 2012-es fotókönyvbe. A két oldalt egyben terveztem. Ennek két fő előnye van. Egyrészt gyorsabb, másrészt pedig így biztosan harmonizálnak egymással, nemcsak színekben és a felhasznált készletek tekintetében, hanem elrendezés szempontjából is.

Sokat fotóztam, remélem sikerül a többi napról is elkészítenem az összefoglalókat.

Anna Aspnes készleteit használtam (Mint Winter, Festive Moments), a címfelirat betűtípusa: JF Ringmaster, a szövegé: Calibri.