Tervezés, időbeosztás az új évben

Nem tudom Te hogy vagy ezzel, de ilyenkor új év kezdete előtt mindig megszáll a tervezési láz. Mintha nem lehetne az új évtől függetlenül bármely napon új célokat kitűzni 🙂

Ilyenkor jut eszembe, hogy egy szuper jó rendszerezős tervezős noteszt, mit noteszt, könyvet (!) kellene szerkesztenem. Valami egészen újat, ami csak az enyém és igazán személyes. A tervezésre persze ez a néhány nap nem elegendő, így aztán hagyom ennyiben a témát.

Most azonban teszek egy első lépést. Ötleteket és inspirációt szedek egy csokorba. Ezeknek egy része nagyon hasznos, letölthető-nyomtatható lapokat tartalmaz, amit nagyon jól lehet használni. Van amit már meg is valósítottam. Például a faliújságra tűzött papírral bevont doboz kimondottan hasznos, ebbe kerülnek a beérkező, olvasatlan, elintézetlen levelek, amik azóta nem keverednek el. A legutolsó képen látható post-it táblát pedig a magam stílusában készítettem el. Az alábbi idézet került rá, azokra a napokra, mikor úgy érezném, hogy a kitűzött cél túl nagy falat számomra.

„A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.”

Source: urban-eve.hu via Katalin on Pinterest

Source: urban-eve.hu via Katalin on Pinterest

Scrapbookos karácsonyi ajándékok

Scrapbook technikával készült ajándékok idén sem maradhattak el!

Digitálisan szerkesztett A4-es falikép. Egész máshogy indult, sokkal több fotóval és kevesebb művészettel, de Anna Aspnes készletei mindig más irányba visznek el. (És nekem is sokkal jobban tetszik így) Beszteri idézetei pedig csodásan illenek mindehhez. Sógoromnak készült.

wajandekA4

Egy minimalista minialbum szüleimnek az otthonról. Yabo album alapot és Bíró Ági (Scrapfellow) chipboard betűket használtam csak hozzá, a házikó fából van, a helyi papír-írószerboltban vettem. Az albumot újságpapírral ragasztgattam tele, majd lefestettem fehérre és különféle színű pasztelkrétákkal maszatoltam. Digitális scrapbooknál nagy előny az, hogy a fotókhoz lehet igazítani a készletek színét, ami eléggé hiányzik a kézi scrapbookozásnál nekem. Hogy mennyire szakszerű azt nem tudom, de az akrilfesték és a kréta együtt orvosolja ezt a problémámat.

2012dec.20_albumok_0394

Pillantás a belsejébe:

2012dec.20_albumok_0402

Idén kimerészkedtem a hagyma-komfortzónámból is, amikor az ősszel beiratkoztam Didó Kedvenc Pillanatok online tanfolyamára. Szeretem a stílusát, annyira inspiráló! No meg titkon azt reméltem, hogy hátha valamit átveszek a tempójából is. És valóban így volt, nagyon jól éreztem magam közben, és még ha nem is lett tökéletes, mégis nagyon szépnek találom.

Betekintés a kulisszák mögé (az ilyesmit nem szoktuk ám mutogatni, de hozzátartozik az igazsághoz):

w_ajandek

De megérte!

2012dec.20_albumok_0403

1-2

3-4

5-6

7-8

9-10

11-12

13-14

15-16

17-18

hatso oldal

 

Ajándékcsomagolás

A tavalyi minimalista ajándékcsomagolást idén shabby chic stílusúra cseréltem.

Az alap továbbra is postai csomagolópapír.

Vannak olyan scrapbookos díszítő elemeim, mint például a színes virágok, amelyeket oldalakhoz nem használnék fel, mert nekem túl nagyok. Ide viszont tökéletesen megfelel. A férfiasabb stílusú csomagon látható címke chipboard, amit pasztellkrétával (barna+piros) dörzsöltem be (ezt hajlakkal lehet rögzíteni) és ettől lett kicsit bőrhatású. A tortapapír mánia pedig engem is megfertőzött.

wcs1

A gyerekeké egyszerűbb lett, viszont igazi scrapbookos a fényképek miatt. (azért itt is volt egy kis festés és csillámozás)

wcs2

Ebben a Pinterest mappámban további inspirációt találsz, ha idén Te is valami különleges karácsonyi csomagolást tervezel 🙂