Rend – idézet inspiráció

Év elején megfogadtam, hogy minden hónapban választok egy témát, egy olyan területet, amire koncentrálni szeretnék és keresek idézetet hozzá.

Márciusban a rend megteremtése lesz a célom. Úgy hiszem a közvetlen környezetünkben lévő harmónia kihat a belsőnkre. Ez természetesen visszafelé is működik. Ha rossz passzban vagyunk, biztosan nincs kedvünk a lakást csinosítgatni, de még saját magunkat sem…ámde elég egyetlen tiszta pillanat, amikor összeszedjük az erőnket és végre teszünk valamit. Bármit, akármilyen apróság is legyen az. Én például tegnap rendbetettem a kulcstartót (milyen semmiség, mindössze egy percig tartott, de valahogy eddig kimaradt) és megtaláltam azt a kulcsot, amit már két hónapja elveszettnek hittem. Végig a helyén volt, csak éppen oda nem illő dolgok eltakarták. Így lehet ez a lelkünkben is. Sokszor, amit keresünk, már rég bennünk van, csak a sok felesleges gondolat nem engedi, hogy rátaláljunk.

Az eredmény – a rend –  mindig visszahat, új energiával tölt fel és folytatni tudjuk az átalakulást, aztán lassanként észrevesszük, hogy a tevékenységünk nemcsak a közvetlen környezetükre van hatással, hanem más területeken is sikereket foguk elérni. Depresszió, súlyos lehangoltság esetén a terápia része egy-egy ilyen rendrakós feladat elvégzése.

Ha neked is ez lenne a célod márciusra – és miért ne, hiszen a tavaszi nagytakarítás már több évszázados hagyomány – ajánlok néhány linket, ami segíthet megvalósítani.

Először is a nagyon népszerű, és egyre ismertebb Urban Eve. Via épp a héten kezdte újra a Flylady programból a zónázást. Itt a takarítással kapcsolatos összes bejegyzése végigböngészhető.

Tina hamarosan indítja az online feng-shui tanfolyamát, kedvcsinálónak nézd meg a blogját is!

Környezettudatos háziasszonyoknak egy cikk .

És egy ráadás (kockáknak 🙂 )

Idézetek:

arról hogy belülről kifelé járható az út:

Akiben zűrzavar van – zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van – rendet teremt maga körül.
(Popper Péter: Belső utak könyve)

És arról, hogyan győzd le a halogatást:

“A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni. Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.”
(kínai univerzisták)

 

 

 

 

Valósághű árnyék scrapbook oldalon – Photoshop lecke

Ehhez a trükkhöz szükségünk lesz valamilyen keretre. Én az Old Frames készletemből használtam most az egyiket.

1. Helyezd a fotót a képkeret rétege alá, javítsd, vágd le a kilógó részeket, ha szükséges és olvaszd össze a két réteget.

2. Az árnyék hozzáadása rétegstílus alkalmazásával a legegyszerűbb, ehhez duplán kell kattintani a réteg ikonjára a Rétegek panelben. Ekkor megjelenik az az ablak, ahol beállíthatjuk a rétegstílusokat. Nekünk a vetett árnyékra van most szükségünk. Ezt számtalan módon be lehet állítani, én most a legismertebb beállítást alkalmaztam szedvicspozitív keverési móddal. Az árnyék színét, mivel fehér a hátterem,  világosítottam, valamint az átlátszóság csúszkát is kicsit visszahúztam. Az árnyék távolságát, méretét, terülését az előnézeti kép alapján módosítjuk. Ügyelni kell még arra, hogy a szögbeállítás az oldal összes elemének árnyékolásakor azonos maradjon. Eddig nagyon egyszerű. (1. kép)

3. Az árnyék, ha a valóságban megfigyeljük jól látjuk, hogy nem egyenletes. Előfordul, hogy itt-ott nem tapad a fotó tökéletesen a háttérpapírhoz, ezért esetleg kicsit távolabb kerül tőle a sarka. Ezeknél a részeknél az árnyék is hosszabb, míg máshol rövidebb. A a kisebb árnyékok sötétebbek a nagyobbak világosabbak és a színük sem mindig szürke, hanem függ az alatta lévő papír színétől is. Élethű hatás érdekében először is válasszuk le az árnyékot a fotó rétegéről.  Ehhez a rétegek panelben a rétegstílus nevére kell a jobb egérgombbal kattintani:

4. Legördül a helyi menü, amiből válasszuk a Réteg létrehozása menüpontot

5. A rétegek panelben a fotó rétege legyen kiválasztva. A menüből válasszuk a Szerkesztés/Átalakítás/Hajlítás menüpontot és a létrejött négyzetháló segítségével hajlítsuk az a fotót. Húzzuk a két alsó sarkát kicsit feljebb. Alkalmazzuk az átalakítást. Ha bármelyik eszközre rákattintunk (pld. az áthelyező eszközre), akkor megjelenik a kérdés: Alkalmazza az átalakítást?

6. Most az árnyék rétegével végezzük el ugyanezt, csak itt az alsó sarkokat lejjebb húzzuk. Lehet alakítani a felső részt is természetesen.

7. Ha úgy ítéljük meg, akkor az árnyék rétegén alkalmazhatunk még további gauss elmosást, szabályozhatjuk az átlátszóságát.

Régi dolgok, új készletek :)

Ma ismét régies hangulatú holmikat hoztam, amelyek remek kiegészítései lehetnek az előző héten bemutatott Shabby Papers csomagnak.

Ezek a virágok ugyanazokat a színárnyalatokat és mintákat viselik:

Kapható a Two Little Pixels-nél!

A keretek pedig jól illenek a shabby chic és vintage hangulathoz. Ezeknek kereskedelmi felhasználása is engedélyezett.

Kapható a Two Little Pixels-nél.

Krisz oldala:

Természetesen az ajándék sem marad el. Ezek a képeslapok saját gyűjteményemből valók, digitálisan vagy kinyomtatva is használhatók art journalhoz, scrapbookhoz, üdvözlőlapokhoz:

Töltsd le itt!

Freebie download here!

Most pedig megosztok néhány ráadás infót 🙂

A múlt heti gyorslaphoz a fenti kereteket használtam, ez további egy hétig letölthető.

A 4shared-re feltöltött anyagaim mától nem elérhetők, ezért sajnos régebbi bejegyzéseimben lévő linkek többsége érvénytelenné válik. A továbbiakban minden ingyenes készletet és leírást közvetlenül az oldalamról tölthettek le.

Ezekhez  a készletekhez és úgy általában, ha kedveled a régi dolgokat, ajánlom még a fotó öregítésről szóló Gimp leckémet.

A papírcsomagra is adok egy újabb esélyt a DST-n nemsokára. Ha nem akarsz lemaradni, kövess a facebookon! (az oldalsávban a facebook dobozban kattints a „tetszik” feliratra)

Ha pedig szeretnéd megnyerni a kereteket és a virágokat,  hagyj egy megjegyzést itt! Eredményhirdetés jövő pénteken 🙂



 

 

A nyertesek

Ezen a héten két készletet is lehetett nyerni, az egyiket itt a honlapon…

A másikat a DST Happy Place fórumon:

Gratulálok mindkét nyertesnek, a nyereményt hamarosan küldöm!

Az új készlettel és freebie-vel pedig hamarosan jelentkezem.