Családi krónika

2009 óta minden évről Cewe fotókönyv formájában hívom életre az elkészített különféle indíttatású digitális scrapbook oldalaimat. Mivel ezek elsősorban családunk életéről, ünnepekről, hétköznapjainkról, utazásokról, kirándulásokról szólnak, így a Családi krónika nevet kapta. Bár ahogy nőnek a gyerekek, úgy egyre több a személyes, önkifejező, vagy éppen ha úgy tetszik L’art pour l’art kép.

Ennek következtében saját részre készített könyveim, hogy úgy mondjam: igencsak eklektikusak, de az oldalpárok harmóniájára azért figyelek.

Mutatok néhány képet a belső oldalakról is 🙂

Havi összefoglalók. Ez itt még 2014-ből az instagram sablonomból.

Utazások, nyaralások, családi ünnepek története évről évre:

Hangulatkonzervek. Van ami csak szépség és öröm kedvéért, az önkifejezésért. Ezeknek is van üzenete, nézd meg ezt a blogbejegyzést és megtudhatod hogy készült az oldal és azt is, hogy miben hasonlít hozzánk, scrapbookosokhoz Mark Twain, az oldalon olvasható gondolat szerzője 🙂

És van, amelyik konkrét eseményeket, apró kis történeteket dolgoz fel az aktuális évből, vagy éppen múltbéli emlékeket, amelyek valami miatt foglalkoztattak. Például az első képen az egyik oldal a népszerű Facebookos játék (5 kép, 15 évnél) hívására készült el. 🙂

Gondolatok, tevékenységek vagy érzések melyek foglalkoztatnak

mint például az életmódváltás, vagy főzés

Néha rajzolok vagy festegetek és ebből készítek art-journal oldalt. Mind mögött van egy történet is és egy üzenet, ami lehet hogy Neked szól.

Néhány elválasztó oldalt is beillesztettem, amely az éveket különíti el egymástól. Ezek a lapok egy-egy hangulatkonzervvel vagy art-journal oldallal kerültek párba. Ez az elefántos a kedvencem,  mert egy számomra meghatározó életfilozófia van mögötte. Ami amellett hogy humoros, rendkívül komoly mégis. És persze eszembe juttatja annak a bizonyos CEWE kihívásnak vidám pillanatait is. 🙂

Ez a könyv 106 oldal belőlem. 106 oldalnyi képes üzenet az utókornak…. Sok? Kevés…Annyi mindent mesélnék még…

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Karácsonyi ajándékalbum. Új szolgáltatás!

Korábban már írtam róla és egy új menüpont is született az oldalon: Karácsonyi album.

Fotós ajándékot adni nagyszerű! De a fényképek ezerszám halmozódnak a számítógépek mappáiban, vagy így hevernek szanaszéjjel régi dobozokban:

wregifotok

A digitális scrapbooknak köszönhetően azonban csodaszép ajándékok készülhetnek ezekből.

Az egyik legjobb formája szerintem ennek a fotókönyv:

peview03

Az az igazi, ha Te magad készíted, ám haladó szintre lépni (amikor már igazán esztétikus elrendezéseket tudsz létrehozni, és emellett érzések, hangulatok kifejezésére is képes vagy) hosszú évek kitartó gyakorlásának eredménye. Tudom, hogy nem mindenkinek van erre ideje, affinitása, elegendő motivációja, de attól még a fényképeket és ennek az egésznek a filozófiáját nagyra értékelheti.

Ha nem használsz képszerkesztő programot vagy nem tudsz napokat rászánni egy szépen kidolgozott ajándék fotókönyv elkészítésére, de mégis pont ilyet szeretnél ajándékozni idén Karácsonyra, akkor még pár hétig igénybe veheted ezt a szolgáltatást, amit azért találtam ki, hogy Te is részesülhess ebben az élményben. Mert könyvet ajándékozni jó! Kiváltképp ha ez a könyv az ajándékozottról szól 🙂

November 25-ig tudok még fogadni megrendeléseket. Ha addig jelentkezel és elküldöd a képeket is, akkor garantáltan ott lesz a karácsonyfád alatt!

Olyan stíluselemekkel láttam el, ami nem hivalkodó, hanem finoman elegáns, régi fekete-fehér vagy szépia fotókkal és éppolyan jól mutat, mint a tegnap készült színesekkel.

Ebben a bemutatóban szépséges, modern stockfotókat használtam:

wfotokonyv

Ezen túl ki is próbáltam olyan képeken, amelyek egy átlagos háztartásban előfordulnak, méghozzá a legnagyobb kihívást jelentő régi, sok esetben apró, papírképeken. Még a nagyítások ellenére is egészen jó lett. Az oldalakon lévő szolid és festői dekoráció méltó keretet ad ezeknek a megfakult, megkopott, már-már feledésbe merülő, értékes emlékeknek.

Ebből hoztam mára egy bemutatót, amit végig is lapozhatsz:

 

 

Szeretnél Te is ilyet?

Akkor kattints ide és mindent elmesélek róla!

(Sok az írás, de nem kell megijedni tőle, nem olyan bonyolult kiválogatni a képeket és valószínűleg segítség nélkül is boldogulnál. Viszont azt szeretném, ha még egyszerűbb dolgod lenne, ezért írtam le a saját módszeremet)

Ha döntöttél, ne halogasd a jelentkezést, már csak 16 napig él ez a kivételes lehetőség!

Családi krónika scrapbookos módra

Igyekszem minél több digitális scrapbook oldalt készíteni. Ezek egy része az általam történetmesélős oldalaknak nevezett összeállítások, amelyek életünk eseményeiről szólnak, fotókkal és leírásokkal megjelenítve. Másik csoportjuk pedig a hangulatkonzervek, amelyek egy-egy érzést, hangulatot hivatottak megőrizni.

Tavaly tavasszal volt egy igencsak kedvezményes fotókönyv nyomtatási lehetőség és mert előző évben nem hívattam elő a családi krónikánkat, így két évet foglal magában a legutóbbi könyvem, melynek a végén rengeteg régebben eltett „hangulatkonzerv” is méltó helyet kapott.

Csudajó érzés kinyitni egy ilyen könyvet, amit magunk terveztünk,

konyv

felidézni utazásokat,

tortenetmeselos

eseménydús hétvégéket,

esemenyek

színes hétköznapokat,

hetkoznapok

kedvenc film élményeinket

kedvenc

megőrizni recepteket,

receptek

rajzokat és egyéb alkotásokat:

alkotasok

felidézni érzéseket, hangulatokat, fényeket, színeket:

hangulatkonzerv

 

 

Instagram December

W_insta-december

Elkészült az utolsó 2014-ről szóló instagram-os összefoglalós oldalam is. Először februárban írtam arról, hogy mennyire tetszik nekem a project life a scrapbookban, ám nagyon nehéz végigcsinálni. (Minden elismerésem azoknak, akik napról-napra képesek ilyen kreatív módon dokumentálni az életük eseményeit!)

Már korábban is egyszerűsítettem, amikor is havonta születtek oldalak hétköznapjainkról, ünnepeinkről.

Ez, amit tavaly vállaltam még annál is egyszerűbb, amit erőfeszítés nélkül, minimális időráfordítással (1 óra havonta) sikerült teljesítenem.

A trükk benne az, hogy a sablonban fotóhelyeket pontosan akkorára méreteztem, amekkora képek az Instagramról átemelhetők.

Így nem kell  még vágni sem, hanem, csak illeszd a megfelelő helyre arra ügyelve, hogy a piros rész azért ne látszódjon ki alóla.

A négyzetek helyére nemcsak fotók, hanem (ha nincs elég fényképed) papírkivágások is kerülhetnek, vagy másféle dekorációk. Ha pedig szeretnél szöveget is írni, akkor csak szedd ki az alsó négyzetsort és írj oda, mint ahogy én is teszem.

Az Instagram felirat a Billabong nevű betűtípussal készült, ami a közösségi oldal logójában is szerepel. Ezt még ingyen is le lehet tölteni, bár nem a teljes verziót,de személyes célokra tökéletesen megfelelő. Itt találod!

instagram template

A sablont idén is letöltheted! Kattints ide!

Ha már most elhatároztad, hogy cewe fotókönyvet hívatsz elő, és szeretnéd elhelyezni ezeket az összefoglaló oldalakat, akkor érdemes fehéren hagyni a hátteret.

Minden négyzet alakú könyvhöz megfelel, de legjobb az XL-es (azaz 30×30 cm-es fotókönyvhöz)

Mivel a szokásosnál szűkebbre kellett hagynom a margót a fotóhelyek fix mérete miatt, így ennél a képnél ne a háttérbe illesztést alkalmazd. Helyette beillesztéskor az oldalelrendezések közül válaszd az 1 fotó oldalanként funkciót, s abból is a második lehetőséget, amikor egy fehér keret látható a kép körül.

Az alábbi ábrán láthatod mi a különbség. Bal oldalon a háttérbe van illesztve, jobb oldalon a fenti módszer szerint van elhelyezve a kép. Egyértelműen jobban néz ki a nagyobb margóval.

cewekonyv

Az Instagram egy  közösségi hálózat, amelyen keresztül képeket oszthatunk meg egymással okostelefonok segítségével. A fotókat el lehet látni különféle hangulatos szűrőkkel, keretekkel, ha a téma úgy kívánja.

Az én Instagram profilomat itt találod.

Ebben az évben is ezt a sablont fogom használni, mert nagyon jól bevált, annyira egyszerű. 🙂

A facebookon a ezen héten egyébként az egyszerűsítés lesz a téma. Ha érdekel, látogass meg itt is!

Színes hetet kívánok Neked!

 

Ajándék óvónéniknek – A könyv

Az előző bejegyzésben írtam arról, hogyan jött létre, most megmutatom milyen lett.

A borító. Méhecske, napsütés, virágok, natúr, mézsárga, rózsaszín és türkiz, pacák és firkák a következő készletekből: Anna Aspnes -ArtPlay Palette Saffron Villa, Vinnie Pearce – Journeys Back_collection, Happy Place, Christine Smith -BrighterDays

w_oviskonyv_borito

A könyv hátoldala, amelyhez  ugyanezeket a készleteket használtam és egy Anna Aspnes sablonból indultam el

w_oviskonyv_hatoldal

Egy teljes létszámú csoportkép és Csanádi Imre: Búcsú az óvodától versének részlete szerepel itt.

„A nagy idő elérkezett:
búcsúznak a hatévesek,
Búcsúznak az óvodától,
mint fészkétől fecsketábor.

Köszönjük a gondviselést,
gondviselést, felnevelést.
Elindulunk, nem időzünk,
de fészkünkre visszanézünk.”

A belső oldalak közül mutatok egyet. Bence nem nagyon szeret rajzolni, a képen levőket úgy lopkodtam össze innen-onnan. Építeni viszont jól tud, ezért is választottam róla egy geomagos képet 🙂

Csikós Bence webre

Már csak be kellett csomagolni. Valami scrapbookoshoz illőt képzeltem el, de erről majd holnap írok egy újabb bejegyzést. 🙂

Ajándék óvónéniknek – előzmények

Bence idén elballagott az oviból. Olyan gyorsan elrepült ez a 4 év…

Én készítettem az óvónénik ajándékát, ami – blogom régi olvasói számára nem lesz meglepetés – egyedi tervezésű fotókönyv volt.

Ez már a negyedik ilyen típusú könyvem, hasonló koncepcióval ám a végeredmény mindig teljesen más lesz. Nemcsak azért egyedi mert mások a fényképek, hanem mert minden más, a stílus, a felhasznált kiegészítők, és talán mert mások az érzések amiket beleadok.

Igen, kívülállóknak talán meglepő, de ezekbe a könyvekbe sok szeretetet is beletöltök, még akkor is ha nem ismerősnek készül. Ugyanezt jelenséget úgy láttam, más albumkészítők is megtapasztalják. Amíg készül egy album, egyre inkább részévé válsz azok életének, személyiségének, akikről szól akkor is, ha előtte nem ismerted azt, akinek az ajándék szól és aki adja. Megtisztelő és megható is egyben. Hát még ilyen esetben, mikor azokról mesél, akik legdrágább kincsed (a gyermeked) első tanítói voltak és mindent megtettek azért, hogy ő Nélküled is jól tudja érezni magát és megtalálja a helyét egy családnál jóval nagyobb közösségben.

Ahhoz hogy ezt megvalósíthassam az összes szülő és gyerek aktív részvétele szükséges volt, amelynek összehangolása bizony nem ment volna az internet nélkül.

Igaz, ez a téma jövőre lesz újra aktuális, ám ha valami hasonló ajándékot tervezel adni, nem árt időben felkészülni rá. Most segítségképpen leírom hogyan történt mindez a szerezéstől a kivitelezésig. Már februárban elkezdtük a júniusi meglepetés előkészítését.

  1. Kommunikációs központ megteremtése, azaz egy Google csoport létrehozása. Bár én a facebookot jobban szeretem és tapasztalataim szerint sokkal interaktívabb a kommunikáció, mégis emellett döntöttünk, mert emailcíme mindenkinek van ma már, ha másutt nem legalább a munkahelyén.
  2. Ötletek gyűjtése, közvéleménykutatás. A Google dokumentumok  alkalmazással egy táblázatot hoztam létre, ahol újra megadtuk az adatokat (név, gyerekek neve, emailcím, ötlet, stb oszlopokkal). Magam is meglepődtem, de MINDENKI kitöltötte, ami 29 gyereknél azért igen nagy eredmény. A fotókönyvet választottuk.
  3. Az ovis fotókönyvhöz szükséges alapanyagok begyűjtése. Mind a 29 gyerekről egy-egy különálló személyes oldal készül, amelynek három fő része van: 2 db fotó (egy kiscsoportos és egy nagy), rajz vagy egyéb alkotás (volt aki ragasztott, festett valamit vagy éppen legóból épített és ennek a fotóját küldte) és szöveg (óvodával kapcsolatos témák, vicces történetek, mit szeretnek az oviban, az óvónénikben, versek vagy idézetek). Így ezt az ajándékot nem csak én készítettem, hanem mindenki részt vett benne. Aki tudta, emailben küldte, legtöbben pedig borítékban.
  4. Előkészítés. A rajzokat, fotókat digitalizáltam, azaz egy A4-es lapszkennerrel lefotóztam. Mappát nyitottam, külön mappákba rendszereztem mindent, név szerint.
  5. Inspiráció. Jellemző rám, hogy általában lassan és alapos felkészülés után kezdek bele minden újba, de mióta tudom, hogy a profi tervezők is mások alkotásaiból inspirálódnak, moodboard-okat készítenek, azóta lelkifurdalás nélkül egyik kedvenc tevékenységem az ötletek gyűjtése, rendszerezése. Ezt nemcsak munkamegbízások esetén, hanem ilyenkor sem hagyom ki, ha szeretteim vagy épp a magam számára készítek valamit. Készlet előnézetiket, scrapbook oldalelrendezéseket, grafikákat, színpalettákat gyűjtögettem. Ez egyáltalán nem jelent másolást, mert a végén semelyikre sem fog hasonlítani.
  6. Kellékek válogatása. Mivel ez ajándék volt,  és nem megrendelésre készült, így nemcsak a saját, hanem más, általam nagyon kedvelt dizájnerek PU (azaz csakis személyes használatra engedélyezett) készleteit is használhattam, amitől még örömtelibb lett a feladat. Anna Aspnes, Vinnie Pearce, Cristine Smith, Dido, Janka. Ők is részei lettek ennek az ajándéknak. Háttérnek semleges natúrt választottam, amit magam terveztem, akárcsak a csoport nevére utaló mintázatot, amit a méhecskés készletben régebben már megosztottam itt.
  7. Személyes oldalak elkészítése képszerkesztő programmal. Amikor az első oldalt összeraktam, kitaláltam az elrendezési stílust, árnyékokat, képek kiemelésének módját és egyebeket, a szöveg és a címfelirat betűtípusát, méretezését, összeszedtem a kiegészítőket. Az oldalakon a képek, rajzok és fotók lényegesek igazán, a többi csak kiemelni hivatott ezt, így főleg pacákat, nyomatszerű elemek után kutattam, amelyek a hátteret teszik változatosabbá, de minimális mértékben kerültek rá 3D hatású díszek is, pld apró virágok, gombok, papírcsipke, attól függően, hogy kisfiú vagy kislány szerepel az oldalon. És persze mindezt úgy, hogy egységet alkosson.
  8. Közös oldalak elkészítése. 29 személyes oldal készült, ám mivel egy fotókönyv 26 oldalas, amit nyolc oldalnként lehet bővíteni (legalábbis a CEWE esetében), így még kellett 5 közös oldal a 34-hez. Az óvónénik sokat fotóztak és volt anyuka is, aki nagyon jó képeket készített év közben, így volt miből válogatnom.  A közös oldalakhoz Anna Aspnes template-et használtam. Ezt:
  9. Borító tervezése. Ehhez a CEWE blogon letölthető sablon adott támpontot.
  10. Fotókönyv szerkesztése.. Az elkészült oldalakat a CEWE fotókönyv programjával berendeztem, majd elküldtem.
  11. És néhány napon belül csomagot kaptam.

A következő bejegyzésben megmutatom mi volt benne 🙂