Év elején megfogadtam, hogy minden hónapban választok egy témát, egy olyan területet, amire koncentrálni szeretnék és keresek idézetet hozzá.
Márciusban a rend megteremtése lesz a célom. Úgy hiszem a közvetlen környezetünkben lévő harmónia kihat a belsőnkre. Ez természetesen visszafelé is működik. Ha rossz passzban vagyunk, biztosan nincs kedvünk a lakást csinosítgatni, de még saját magunkat sem…ámde elég egyetlen tiszta pillanat, amikor összeszedjük az erőnket és végre teszünk valamit. Bármit, akármilyen apróság is legyen az. Én például tegnap rendbetettem a kulcstartót (milyen semmiség, mindössze egy percig tartott, de valahogy eddig kimaradt) és megtaláltam azt a kulcsot, amit már két hónapja elveszettnek hittem. Végig a helyén volt, csak éppen oda nem illő dolgok eltakarták. Így lehet ez a lelkünkben is. Sokszor, amit keresünk, már rég bennünk van, csak a sok felesleges gondolat nem engedi, hogy rátaláljunk.
Az eredmény – a rend – mindig visszahat, új energiával tölt fel és folytatni tudjuk az átalakulást, aztán lassanként észrevesszük, hogy a tevékenységünk nemcsak a közvetlen környezetükre van hatással, hanem más területeken is sikereket foguk elérni. Depresszió, súlyos lehangoltság esetén a terápia része egy-egy ilyen rendrakós feladat elvégzése.
Ha neked is ez lenne a célod márciusra – és miért ne, hiszen a tavaszi nagytakarítás már több évszázados hagyomány – ajánlok néhány linket, ami segíthet megvalósítani.
“Akiben zűrzavar van – zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van – rendet teremt maga körül.” (Popper Péter: Belső utak könyve)
És arról, hogyan győzd le a halogatást:
“A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni. Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.” (kínai univerzisták)
A havi történetmesélős scrapbook oldalak mellett kitaláltam magamnak egy másfajta tervet is. A családi krónikát a szeretteimnek készítem, a gyerekeimnek, a jövőnek, azért, hogy megőrizzük az emlékeket, hogy évek múltán is tudjuk, egy fotó miért, hol, mikor és kiről készült.
A második téma viszont önmagamnak szól, saját belső utamról, hogy jobban eligazodjak, hogy könnyebben tudjak dönteni a kereszteződéseknél, hogy tudjam honnan jöttem, hol vagyok és merre tartok.
Tavaly láttam egy filmet, az álmokról szólt. A gondolatról, amelyet ha elég mélyen elültetünk, akkor meghatározza a jövőt. Ilyen incepcióra készülök most én is. Minden hónapban.
Hónap elején keress egy olyan idézetet, amely mélyen megérint és pozitív hatással van Rád!
Gondolj rá minél többet, mi jut róla eszedbe, mit jelent Neked, hogyan segíthet bölcsebbé válni, tájékozódni.
Hónap végéig foglald scrapbook oldalba.
Az én januári idézetem itt található. Ma az oldalt is elkészítettem, de ez még nem publikus titokzatos okok miatt 😉
Mindenesetre már most érzem, hogy valóban működik ez a „gondolatbeültetés”. Próbáld ki Te is! 🙂
Ma tízmilliószoros nap van. A tibetiek szerint 4 ilyen nap van egy évben. A mai az utolsó ebben az évben.
Persze ez is ugyanolyan nap, mint a többi, mert minden nap esély a változásra. Minden hajnalban, mikor felkel a nap, új reményekkel folytathatjuk az utunkat. Ma valahogy mégis jobban megérintett ez az esemény, talán mert nagyon sok nehézség és megoldandó probléma összetorlódott ebben az időszakban.
Kell egy kis időt, legalább néhány percet szakítani arra, hogy átgondoljuk a dolgainkat, hogy megtisztuljunk, feltöltődjünk, hogy elengedjünk és teremtsünk.
Szerdán nagyon szép idő volt. Este barkácsoltunk a kerti asztalnál. Előkerült egy, már vagy két évvel ezelőtt a Winklernél vásárolt, bababútor csomag és a hozzávaló ragasztó. A csomagban darabolt fa lapocskák voltak, amiből egy pad, két szék, egy asztal és három polc jött ki. Kiosztottuk a munkát. Bence volt az asztalosmester, Timi a minőségellenőr és raktáros. Én pedig az asztalosinas. Lecsiszoltuk finom papírral és az útmutató ábrák segítségével összeragasztottuk az elemeket.
Közben eszembe jutott a tündérkert ötlete. Gyerekkoromban nagymamámmal készítettünk pici kertet: piskótás dobozba mohát, apró virágokat, köveket tettünk. Nemrég pedig a Magic Onion blogon találtam egy nagyon kedves ötletet amihez verseny is kötődik: Fairy Garden Competition. Nagyon jó érzés kint a szabadban alkotni, megtapasztalni az élő anyagot, amelyektől ma már egyre távolabb kerülünk.
Eralillától kaptam egy nosztalgia-játék felhívást, amelyben a 6. publikált képemet kell újra megmutatnom a világnak.
Az első hely, ahova bemerészkedtem a Scrapbook Flair volt. Még emlékszem mennyire félve töltöttem fel az első oldalamat, amit előtte több napon át csiszolgattam… Akkor még azt sem tudtam igazán mi az a scrapbook. Például fogalmam sem volt rajta, hogy azok az apróságok, amiket a képek köré tesznek, illetve hátterek a fotók alatt előre elkészített ingyenesen letölthető vagy megvásárolható készletek és nem magamnak kell őket elkészíteni 🙂
A hatodik képemet 2007 április 19-én töltöttem fel a galériámba. A kedvenc filmemről – ami nagyon fontos nekem – készítettem egy összeállítást. Úgy éreztem hogy ennek a filmnek a hangulatát a fekete és a tűzpiros fejezi ki leginkább, mellé pedig a gyertya (költészet, élet és halál) a tűz (szenvedély) rózsa (életöröm) jelképeit választottam. Minden elemet az internetről gyűjtögettem össze (egyáltalán nem szabályos módon, de akkor még fogalmam sem volt a netikettől) és alakítottam őket át.Végül elrendeztem az fotókat az idézetekkel együtt.
Tehát ez a képem is úgy készült, mikor még nem tudtam mit csinálok voltaképpen és ezt az egy scrapbook honlapot ismertem.
Az igazi varázslat akkor kezdődött mikor rátaláltam arra a maroknyi magyar csapatra, akik scrapbookoztak még rajtam kívül. De ez már egy másik történet 🙂
Most nem küldöm tovább, mert sietnem kell, valamin nagyon dolgozom 🙂
Helyette arra bíztatok mindenkit, hogy osszon meg scrapbookos életéből egy ilyen régi szeletkét.
Még egy harmadik kihívásra sikerült beneveznem a Scrapbook napokon. Ez pedig Betsie Speed Scrap kihívása volt. A Speed Scrap gyors scrapbookozást jelent. Külföldi oldalakon már bevett szokás, amikor meghatározott idő alatt, megadott instrukcók alapján kell oldalt készíteni. Még soha nem vettem ilyenben részt, ezért aztán vasárnap éjjel -alvás helyett – pótoltam az elmaradásomat. Érdemes volt!
Az ilyen kihívások számunkra – akik már kreatív csapattagok – is mindig hoznak új tapasztalatokat és fejlődési lehetőséget. Nekem személy szerint a tempóval és határozottsággal vannak nehézségeim.
Mint dizájner elég sok kiegészítőt szoktam készíteni, amit megpróbálok meg is mutatni az oldalaimon. Ez általában azt jelenti, hogy először mindenfélével megpakolom, elrendezgetem, aztán ugyanannyi idő alatt le is szedem róla.
Szerintem a pakolászáshoz érzék kell, nekem pedig nincs, ezért maradok végül mindig a minimál jellegű oldalaknál. Átmenetileg további gátakat is építek magamnak azzal, most hogy kiadványszerkesztést tanulok, ahol vannak többé-kevésbé szigorú elrendezési szabályok, de a díszítések és betűtípusok túlzott halmozása semmiképp nem engedélyezett (a kezdőknek). Ami persze nem jelenti azt, hogy ezt a scrapbookingnál is be kellene tartani, mert az egy szabad alkotási folyamat, ha éppen a tobzódással szeretnénk kifejezni valamit (pld a sok virág és kacskaringó érzelmi többletet ad egy képhez), akkor tegyük meg nyugodtan. Végül úgyis az összhatás alapján döntjük el, hogy az alkotásunk esztétikus vagy sem. Ez utóbbi ösztönös illetve ízlésvilág kérdése, amit meghatároz a neveltetésünk, a kultúra, amiben felnőttünk, illetve a bennünket eddig ért egyéb hatások is.
Ebben a feladatban sok kiegészítőt kellett elrendezni, viszont nem volt már idő hogy túl sokáig nézegessem és leszedjek róla mindent! 🙂
A tanulság ez alkalommal az volt számomra, hogy ne bonyolítsam túl a dolgokat és fogadjam el önmagam. Ha az egyszerű az én stílusom, akkor az ellen nem kellene küzdenem. Hogy elfogadjam azt hogy nem kell tökéletesnek lennem. Így sok időt lehet megspórolni.
Ha csak egy órám van szabadon, akkor elkészülök azalatt, de ha az egész délelőtt szabad, akkor bizony érdekesmód végig ugyanazzal foglalatoskodom, amit máskor egy óra alatt elvégzek. Továbbá rengeteg időt és energiát felemészt az, amikor mások szeretnénk lenni, mint akik vagyunk.
A jó időbeosztás titka: tervezés és fókuszálás. A scrapbooknál pedig nem is muszáj a nulláról indulni, mert használhatjuk mások készleteit és elrendezésterveit és technikáit is – ezt jelenti a tervezés (persze ha közzétesszük, ne felejtsünk el hivatkozni a forrásra). A fókuszálás pedig az, hogy ne álmodozzunk közben és ne nézelődjünk mindenfelé, ha már eldöntöttük egy ötlet megvalósítását akkor koncentráljuk csakis arra.
Az oldal hozzávalói:
Shabby Spring
Sunshine
Live life
És mára van egy kérdésem is Neked, aki már hosszabb-rövidebb ideje scrapbookozol?
Mennyi idő alatt készülsz el egy oldallal?
A választ egy kattintással megadhatod az alábbi alkalmazásban:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. OKRead more
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.