Pitbike – új scrapbook készlet

Most egy új témával és kicsit más stílussal jelentkezem az eddigiekhez képest.

A készlet neve: Pitbike.

Hátterek:

Elemek:

A készlet jellegzetessége a témából adódik: meghatározók a grunge stílusjegyek. Erről néhány napon belül majd lesz egy szösszenet. Feltétlenül gyere vissza, mert nagyon sok hasznos információt és linket fogok megosztani!

Kapható:

Scrap it Sassy

Scrapinsider

Különleges jelentősége számomra, hogy személyes élményhez kötődik.  A pitbike a krosszmotorhoz hasonló, terepmotorozásra való csak annál kisebb és könnyebb felépítésű. Idősebb unokaöcsém egy éve űzi ezt a sportot a Motoaction Junior csapatában, Lecsó fedőnévvel. Rendszeresen részt vesz versenyeken.
Pár hete mi is csatlakoztunk egy ilyen eseményhez,  élmény volt. Magától értetődik,  hogy nem maradhat ki a scrapbook-ból sem 🙂

Ez az oldal készült a Csanádapácai Pitbike Versenyről:

Ez pedig ajándék lesz a nap főszereplőjének. Remélem sikerült megragadnom azokat az érzéseket, amiket ő átélhet ilyenkor.

Szuper vagány, komoly grunge oldalak a csapatomtól. Köszönöm nekik itt is!

Ányi:

Krisz:

Beszteri:

Franci:

Egy kis freebie belőle (a letöltési link csak két hétig él)

Ingyenesen letölthető itt!

Freebie download here!

A készletet meg is nyerheted, csak annyi a tennivaló, hogy hagysz itt egy hozzászólást. Ha pedig azt is kitalálod, hányas a rajtszáma Leventének és ki szokta még őt elkísérni két keréken (a történetmesélős oldalam fölött linkelt weboldalon megtalálod a választ), akkor duplán foglak beírni sorsoláskor, melyhez ismét csak Random Org lesz segítségemre.

Aranymetszés Gimp-pel

Akár hiszed, akár nem, ezzel az ingyenes és remek programmal az aranymetszeti vonalakat és pontokat igen gyorsan és számolgatás nélkül is meg lehet határozni.

Hogy hogyan? Lássuk!

1. Nyissunk meg egy új képet a szokásos méretben (3600*3600 pixel).

2. Válasszuk ki a téglalap kijelölő eszközt, az eszköztár alsó felében a paramétereknél állítsuk be lent az aranymetszést. Így jelöljük ki a teljes képet. A kijelölő eszköz egy olyan hálót láttat most, amelyben aranymetszeti vonalak és pontok vannak. Döntsük el, melyik vonalra ill. pontra van szükségünk és jegyezzük fel egy cédulára a pozícióját. Pld nekem a jobb alsó sarok szimpatikus ami 2225 pixelen van a függőleges és vízszintes vonalon is. A kurzort vigyük az aranymetszeti pontra, így a vonalzón függőlegesen és vízszintesen is leolvashatjuk az értékeket. A két értékhez húzzunk segédvonalalakat. A vonalzóról az egérmutató nyomva tartásával húzzuk a kép megfelelő részére a vízszintes, majd a függőleges segédvonalat.

3. Nyissuk meg a fotót a képen belül: Fájl/megnyitás rétegként

4. Ennek is meghatározzuk az aranymetszeti pontját egy másféle trükkel! A kép fölött hozzunk létre egy új, átlátszó réteget. A téglalap kijelölő eszközzel kerítsük körbe a fotót. A fotó fölött most megjelenik a háló. Jegyezzük fel az értékeket és ez alapján húzzuk meg a segédvonalat. Lépjünk át a felette lévő, átlátszó rétegre és válasszuk ki az ecset eszközt. Tegyünk egy pöttyöt a metszéspontba. Láncoljuk össze a fotó és a pont rétegét, majd húzzuk az oldalhoz meghúzott vonalak metszéspontjába.

5. Ezután adjunk alfa csatornát a fotó rétegéhez. Jobb egérgomb a rétegen, majd alfa csatorna hozzáadása. Szüntessük meg a pont láthatóságát, vagy ki is törölhetjük.

6. Keressünk kiegészítőket, háttereket az oldalhoz és folytassuk az emlékmegőrzést!

Lazy afternoon -scapbook készlet és freebie

Lazy Afternoon, azaz lustálkodós, laza délután. ez a címe a legújabb készletemnek.

10 db háttérpapír

20 db díszítő elem

Kapható:

Scrapinsider

Scrap it Sassy

Oldalak:

Ányitól:

Beszteritől:

Krisztől:

Altalenától:

Tőlem.

Ezt már tegnap is mutattam.

Ez pedig a júniusi családi krónika:

Ebből  egy ingyenes quickpage (gyorslap) élményoldalakhoz

Letölthető itt!

Download here!

* Az ingyenes letöltési linkek két hétig érvényesek!

Fotómanipuláció

A heti CEWE kihívás feladata: Készíts rossz minőségű fotóból oldalt.

Mivel nekem szinte minden fotómat korrigálnom kell valamilyen szinten, nem okozott gondot, hogy találjak egy megfelelő példányt.  Ám ezúttal mégsem egy megszokott átlagos fényképet választottam, hanem egy eredetileg nagyon is jó papírképet, ami az idők során némiképp megkopott, porosodott, a szkennelés sem épp tökéletes és eredeti mérete alapján maximum 9*13 cm-es nyomtatásra alkalmas. Ezt próbáltam meg átalakítani. Először csak javítgatni szándékoztam, de mivel a kontraszton és a porszemeken kívül más hiba nem volt rajta, és a különbség nem volt elég látványos,  gondoltam ki is színezem. És ha már kiszíneztem, miért ne legyen festményszerű..Ha meg úgyis bevetek mindenféle szűrőt és effektet, akkor akár lehetne már belőle egy kisebb poszter is. Hát így lett egy kis 9*13 cm-es szürkeárnyalatos papírképből egy 30*30 cm-es színes  scrapbook oldal rengeteg manipulációval és nagyon kevés kiegészítő elemmel. Ez utóbbiak a legújabb készletemből valók, amit pénteken láthattok majd egyben.

Ez az eredeti fotó:

Ha fekete-fehér a képem, akkor azt digitálisan is telítetlenné teszem a Kép/Korrekciók/Telítettség csökkentése menüponttal, ezzel az esetleges elszíneződések el is tűnnek.

Első lépés mindig a színkorrekció. Szürkeárnyalatos esetén ez eléggé egyszerű, inkább csak a megfelelő kontraszt elérésére szolgál, hogy a különféle részletek láthatóak legyenek. Ezt a műveletet vagy a szintek (levels) vagy pedig a görbe (curves) eszközökkel, ez a kettő ugyanazt tudja, csak más a megjelenítése, számomra a szintek érthetőbb.

A grafikonon a bal oldali fekete csúszkát oda állítom ahol a „hegy kezdődik” ez állítja a legsötétebb színek tartományát (minél inkább balra húzom annál nagyobb felület lesz sötét), a jobb szélső fehér a világos színeket jelzi, ezt előnézet ellenőrzése közben  kb. a „hegy túlsó lábához” állítom, a középső közepes árnyalatokat jelző szürke háromszöget pedig az előnézeti kép alapján mozdítom a megfelelő irányba, amíg nem lesz jó a végeredmény.
Színes képeknél színcsatornánként is be lehet ezeket állítani külön-külön.

Retusáláshoz első körben mindig a helyi javító ecset eszközt használom, ahol az alt billentyű benyomása nélkül egy kattintásra korrigálhatok kevésbé részletes területeket, pld ott ahol csak egy porszem van ez többnyire elegendő. Kissé bonyolultabb korrekcióhoz a klónozó eszköz a megfelelőbb.

Ezzel maga a javítás el is készült.

A színezést úgy csináltam,  hogy az eredeti fotóból készítettem több rétegmásolatot (annyit ahány színt szerettem volna a képre vinni) ezeket a rétegmásolatokat átszíneztem a Kép/Korrekciók/Színezet/Telítettség menüponttal, amit még módosítottam a Színegyensúly menüponttal is.  A képemen a kék (tó) zöld (fák és domb) barna színeket választottam ki. Az összes réteget maszkoltam és a megfelelő helyeken átsatíroztam. (a tó kék lett, a háttérben lévő hegy zöld és barna stb.) A végeredmény eléggé ijesztő lesz, de itt még nem szabad abbahagyni. Így nézett ki:

Összeolvasztottam a „kilyukasztott színes rétegeket” és az eredeti (javított) fekete-fehér alá tettem. A felső színes réteg fedési módját szendvicspozitívra tettem (gimp-nél ez a szorzás) és az alsó fekete-fehér rétegen erőteljes gauss elmosást alkalmaztam. (az előnézeti kép alapján határoztam meg az értékét. Majd összeolvasztottam a két réteget és az egészen egy finomabb (1 pixeles) elmosást csináltam. Ezzel nagyon egyszerűen el lehet érni festményhatást.

Felnagyítottam az egészet 3600 pixel szélesre és egy vászonra helyeztem. No innen már magam sem tudtam igazán követni mit csinálok, de volt mindenféle kísérlet a rétegmódokkal, további színezések,  maszkolás, satírozás, maszatolás, a szűrők közül a száraz ecset és homokkő textúra, de bevetettem Krisssz „Fényözön” leckéjét is.

A címfelirathoz Retro Rock Poster a szöveghez Rough Typewriter betűtípusokat használtam, mindkettő grunge díszbetű, az első nagyon szép és látványos, de csak rövid feliratok készítésére alkalmas, de a második folyó szövegekhez is kiváló és még magyar ékezetes karaktereket is tartalmaz.

Íme a végeredmény:

Aranymetszés

Az aranymetszés egy arányokra vonatkozó szabály, melyet gyakorta használnak a művészetekben (még a zenében is) építészetben, tipográfiában, kiadványszerkesztésben. Mivel a scrapbook leginkább a kiadványszerkesztéssel, más változatai a kollázskészítéssel mutatnak erőteljes rokonságot, érdemes megismerni ezt a fogalmat annak érdekében, hogy még jobb hatást tudjunk elérni oldalaink megalkotása során.
Az aranymetszés vagy aranymetszet szerint esztétikailag legvonzóbb az olyan arány, amelyben a kis rész úgy aránylik a nagyobbhoz, mint a nagyobb rész az egészhez.
Számokban kifejezve a Fibonacci számsor közelíti ezt meg. Ennél a számsornál az első tag a 0, a második az 1 az utána következő pedig mindig az előző kettő összege, tehát 0,1,2,3,5,8,13,21 stb. A számsorból pedig a 3, 5, 8 számokat ragadjuk ki.
Nézzük meg ezt egy egyszerű és nem túl számolásigényes példában, készítsünk egy címsort kétféle betűmérettel és vastagsággal.


Az arany szót Arial Black betűtípusból 50 pontosra, a metszet szót pedig Arial regular betűtípusból 30 pontosra vettem, a kettő együtt pedig 80 pontot tesz ki. Tehát a három szám 3-5-8 így szerepel benne. Tapasztalhatjuk, hogy valóban szemnek kellemes a hatása. Persze nem fontos ennyire pontosan számolni, a címfeliratoknál, wordartoknál az a lényeg hogy jól látható legyen a különbség. A példában azért tér el a betűk vastagsága is. Erre majd egy másik bejegyzésben vissza szeretnék térni, mert a téma megér egy újabb misét.
Az aranymetszetet használhatjuk a fotó elhelyezésére is az oldalunkon, ugyanis legtöbbször a fényképen van a fókusz.


Kissé időigényes módszer az oldal és kép felosztása segédvonalak segítségével. Tegyük ezt úgy, hogy mindig megfelezzük az oldalt függőlegesen és vízszintesen is, mindaddig, míg nyolc-nyolc egységet nem kapunk a négyzet (fotó illetve oldal alap) minden oldalán. Függőleges és vízszintes irányba is húzzunk vonalakat a következő beosztás szerint 3-2-3 egység. E vonalak találkozási pontjai az aranymetszeti pontok. Ha ugyanezeket a pontokat megkeressük a fotónál is és úgy helyezzük az oldalra, hogy a pontok fedik egymást akkor az elhelyezésben betartottuk az aranymetszeti arányt. A vonalakat aranymetszeti vonalaknak hívjuk, ezeket is lehet használni az elhelyezéshez.

Ha tovább szeretnénk nehezíteni a dolgunkat, akkor a méretek arányában is igazodhatunk még ehhez. Egy 30*30 cm-es oldal esetében például annak területe 900 cm2, ha ezt elosztom nyolc felé, akkor 112,5 cm2 jön ki egy egységnek, öttel szorozva, kerekítve 562-t kapunk, ez kb egy 25*23 cm-es téglalap területe (nagyon kerekítve). Ha ezt a téglalapot elhelyezzük az oldalon láthatjuk hogy körülbelül hogy néz ki a kisebb és nagyobb rész aránya. Alkothatunk úgy, hogy erre az öt egységnyi területre kerülnek a fotók, díszek, írások, a maradék, három egységnyi terület pedig üresen marad.

Most, ahogy elnézem ezt a fenti ábrát, egészen jó kis sokképes sablon lehetne belőle további aranymetszeti vonalak meghatározásával 🙂

Persze egyáltalán nem fontos pontosan követni ezeket a szabályokat, az alkotás legyen mindig szabad és örömteli tevékenység, másrészt pedig azért mert főleg a területszámításnál borzasztóan bonyolult lenne pontosan számolni, mert például a szövegek közti terület is üres résznek számít! Legtöbbször elég ha a már kialakult szépérzékünkre hagyatkozunk. Vagy (és ezt kezdőknek mindenképpen ajánlom) nézegessük kedvenc dizájnereink profi oldalait és próbáljuk meg alkalmazni az elrendezés és méretarány ötleteiket saját munkáinkon is.

Az aranymetszésnek van egy másik értelme is, ami a könyvkötészethez, nyomdaiparhoz kapcsolódik. A könyv vágott részeit, azaz a lapok szélét ott ahol nincs kötés, nem hagyják fehéren, hanem annak érdekében, hogy ne piszkolódjon, arany színű fóliával, un. aranyfüsttel vonják be. A felületet több lépésben hibátlanul simára csiszolják, lemossák, fenyőgyanta-alkohol keverékkel lekezelik, majd arany fóliával bevonják. Gyönyörű és igen értékes kiadványok születnek így.

Firkált keretek és vonalak

Ha péntek, akkor új készlet és új freebie!

Megvásárolható a Scrap it Sassy webáruházában!

Ezúttal egy CU (azaz kereskedelmi használatra engedélyezett) firkált keret csomagot szeretnék mutatni, mely sokoldalúan felhasználható, erre egy példa a bemutató oldalon is látható. Ilyet használtam az előző készletemben is, amelyből egy pici részt most elérhetővé teszek:

Töltsd le itt!

Download here!

* A letöltési linkek kb. két hétig elérhetők. Ne hagyd ki az előzőt sem!