Faldekor és digitális scrapbook

faldekorw

Hibrid falidísz. Felhasznált készletek alkotói: Vinnie Pearce, Maya de Groot, Captivated Visions, Chelle’s Creations, Jopke, CreateWingsDesigns.

Átalakítás után nagy szabad falfelületünk lett a nappaliban. Már régóta nézegetem a különféle fali dekorációs ötleteket, képgalériákat, inspiráló idézeteket. Mivel ez egyáltalán nem olcsó mulatság, mindenképp szeretnék alaposan felkészülni rá elméletben és gyakorlatban is. Szóval ez a project még egy kicsit várat magára.

Az íróasztalom a lépcső alatt kapott helyet – korábban az ablak előtt volt – így ott is adódik egy kis betöltenivaló felület. Úgy gondoltam, hogy először itt próbálkozom.

Van néhány üresen álló fehér képkeretem, amit még évekkel ezelőtt vásároltam, ezekbe tervezek majd képeket és inspiráló idézeteket.

Tavaly ceruzatartókat készítettem üres konzervdobozok és digitális scrapbook készletek felhasználásával:

ceruzatartók

Ezért aztán az első keretbe, ami egy csoportos képkeret (a kikában láttam a hétvégén hasonlót, csak jóval nagyobbat, illetve itt a Fotomarketnél lehet kapni sokfélét ), stílusban hozzáillő kompozíciót terveztem korábbi digitális scrapbook oldalaim egyes részleteinek újrahasznosításával.

Négy különálló fájlban, álló és fekvő 10×15 cm-es méretekben szerkesztettem meg a képeket. Hogy az összhatás tökéletes legyen, először nyitottam egy 30×30 cm-es alapot és itt összeállítottam a háttérpapírt. Az “előtér”, (madár, feliratok, pillangó) külön képekre került, s ezek alá metszettem ki a megfelelő arányú és fekvésű háttérpapírokat, ami minden képnél 10×15 cm-es volt. Mivel a keret közel egy centit takar minden irányban, ezért ezt kifutóként ráhagytam.

Az elkészült képeket – a méretet megtartva – ráhelyeztem 1-1 A4-es lapra, majd kinyomtattam. A virágot és pillangót külön is (fehér háttér elé). Ezeket nyomtatás után kézimunkaollóval kivágtam, és újabb rétegben felragasztottam, hogy adjak egy kis dimenziót is hozzá.

wkeret

Folytatás következik, még három szimpla kis képkeret vár tartalomra.

Digitális scrapbookos gyakorlattal, otthoni nyomtatóval néhány óra alatt elkészülhet egy ilyen kisebb képgaléria, ami ráadásul amellett, hogy dekoratív, abszolút pénztárcakímélő megoldás (főleg, ha vannak már otthon képkeretek) s a legjobb benne, hogy tetszés szerint, saját stílusunkra formázhatjuk.

Ha tetszik a DIY fali dekoráció, kövesd facebook oldalamat, a héten ezzel a témával kapcsolatban fogok sok ötletet megosztani. Akkor is hasznos lehet, ha (még) nem digizel!

Színes hetet kívánok! 🙂

Absztrakt digitális akvarell portré

wvizfestes_portre

Hozzávalók: Vinnie Pearce készleteiből

A vízfestékes témához kapcsolódóan készítettem ezt az önarcképet. Alapanyagként egy igen gyenge minőségű mobilos selfie-t használtam. Ez a technika tehát kiválóan alkalmas arra, hogy rosszul sikerült, vagy gyenge minőségű, kidobásra ítélt képeket megmentsünk.

Pénteken megmutatom azt is, hogyan lehet a GIMP segítségével hasonlót készíteni.

Előzetesként szeretnék megosztani néhány trükköt ezzel kapcsolatban:

  • A folyamat meghatározó lépése a threshold, azaz küszöbszint beállítása amely következtében a kép fekete-fehér lesz, tehát a fotón összesen két szín marad: fekete az árnyékos, sötét részekből, fehér pedig a világosakból.
  • A fekete színű területeket megtartjuk, a fehéret átlátszóvá tesszük.
  • A fekete részt maszkoláshoz használjuk. Bármilyen színes vízfestékes textúrát vagy vízfesték jellegű ecseteket használhatunk a felület befedéséhez.
  • Az akvarellpapír felülete akkor tud érvényesülni a festett részeken, ha a fedési módot átállítjuk (GIMP esetén szorzás, Photoshop-nál a multiply vagy linear burn is jó lehet)

Nagyon szerettem ezt a képet készíteni digitálisan, kíváncsi lettem, hogy milyen érzés igazi papírral, festékkel kísérletezni. A végeredmény persze – elegendő gyakorlat híján – a fentinél jóval tökéletlenebb lett, de ez nem jelenti azt, hogy ne okozott volna legalább akkora örömöt.

Elkészítése egyáltalán nem bonyolult, ajánlom kipróbálásra, akár gyerekekkel is a nyári szünetben. 🙂

festes

  1. Kinyomtattam a digitálisan elkészített absztrakt akvarell portét. Ennek elkészítése bonyolult lehet, de a bejegyzésem végén ajánlok egy olyan módszert, ami mindenkinek sikerülni fog*
  2. Megfordítottam és a hátulját besatíroztam puha (8B) grafitceruzával
  3. A digitális portrét egy akvarellpapírra helyeztem, majd kemény (HB) ceruzával átrajzoltam a körvonalakat.
  4. A vonalak a papírra kerülnek a besatírozott hátoldalról. Jobb mint az indigó, hiszen radírozható. Nekem túl erősek voltak a vonalak, így radírral halványítottam rajta
  5. Vízfestékkel kitöltöttem a vonalak által határolt részeket. Elsőként tiszta vízzel átkentem a festendő területet, utána került rá az akvarellfesték. Ez azért jó, mert egyenetlenül szétfolyik a felületen, és nem fedi le teljesen a papírt.
  6. Különféle technikákkal vízfestékkel, tintával pacáztam, majd nyomdáztam a portré körül.

* Az absztakt portré elkészíthető a PicMonkey online képszerkesztő posterize menüpontja segítségével is. A színek számát (Number of colors) le kell húzni a minimálisra

+1 ötlet, ami art-journalhoz, hagyományos scrapbookhoz jól jöhet

A BeFunky online fotószerkesztő pop-art szűrőjével is készíthetünk különféle absztrakt képeket portéfotókból

befunky-popart

Modern hibrid scrapbook régi fotóval

whibridregi

Régi fotókat nem csak vintage környezetben lehet elhelyezni scrapbook oldalakon.

Ez a fénykép már több, mint negyven éves. Különlegessége, hogy színes. Nem tudom, hogy eredetileg is ilyen volt-e vagy csak kifakult az évtizedek alatt, de szép pasztell árnyalata van.

Hasonló színvilág, mint amit a CEWE tavaszi kollab-jában használtunk.

Mostanában egyre többször van hangulatom saját kezű alkotáshoz. A  számítógéppel végzett munka után valódi kikapcsolódást nyújt. Scrapbook esetében szeretek támaszkodni valamilyen jól kidolgozott tervre, amelyből kiindulhatok, no meg nem is rendelkezem akkora kelléktárral – még ha két nagy fiókom ezzel is van tele – hogy semmi sem hiányozzon az oldalról, így aztán maradok félúton a kézi és digitális kombinációnál, azaz hibrid scrapbooknál 🙂

Ennek az oldalnak az alapját is képszerkesztő programmal készítettem: javítottam, maszkoltam a fotót, alá és köré helyeztem különféle bélyegzőket (Anna Aspnes, Captivated Visions, és a Give Five tavaszi kollab egy-egy eleme Giny-től és Beustól) tettem rá egy feliratot, majd kinyomtattam műszaki rajzlapra.

Nyomtatás után kerültek rá a valódi díszek. Kézzel varrtam egy kis vonalat, ragasztottam rá egy színben hozzáillő papírvirágot és beleszúrtam néhány csillag formájú miltonkapcsot.

Ragadd meg a napot!

Sokféle dologba belekezdtem az idén, ennek egy része, hogy többet fogok alkotni. Mindig van hozzá kedvem és folyamatosan inspirálódom, szóval nálam olyan hogy alkotói válság, hagyományos értelemben soha nincs. Viszont sokszor keletkezik bennem valami blokk amikor a belső szabotőröm azt súgja, hogy “ehhez Te kevés vagy” és  “Ehhez az idő kevés”.

Elhatároztam, hogy átprogramozom magam szép fokozatosan. Az első kifogáshoz (önbizalomhiány) főképp az önmagammal szemben támasztott túlzott elvárásokat kell mérsékelnem. (ezen már dolgozom egy ideje) Mindenkinek végig kell járni a fejlődés útját, ki könnyedebben, ki nehezebben veszi az akadályokat. Soha sem szabad magunkat másokhoz mérni – ami nem zárja ki azt hogy vannak példaképeink, van egy kijelölt cél amely felé igyekszünk – csakis önmagunkhoz. Ami pedig igazán lényeges az nem is a végeredmény, hanem maga a folyamat.

A második – az időhiány –  mindenkinek ismerős. Leginkább azoknál, akik szeretnének sokféle dologgal foglalkozni. De nem reménytelen, mindig lehet valahonnan szerezni, ha kell. Néhány perc is elég ahhoz hogy kitaláljunk valamit és gyorsan felvázoljuk a tervet egy lapra. Aztán ha lesz egy fél óránk (például tévé nézés vagy pletykálkodás helyett) akár el is készülhetünk vele. Tévét nagyon ritkán nézek, a pletykálkodás pedig szerencsére sosem volt rám jellemző, szóval e két dologról való lemondás számomra nem jár semmiféle áldozattal, de még van  néhány időrabló és felesleges szokásom ezeken kívül is, így van még lehetőségem időkibővítésre 🙂

Szóval: Carpe Diem! Ragadd meg a napot! Kezdj bele bátran! 🙂

A fenti oldal tervét egyik este készítettem el digitálisan. A fotó már régóta várt feldolgozásra egy borítékban (Jessica Sprague egyik tanfolyama után készítettem hozzá ezt a különleges keretet. Az oldalalaphoz csak fekete színt használtam. Köröket, bélyegzőket, feliratokat. A seize the day felirat Jopke wordart csomagjából van, amely az Oscraps-ról regisztráció után ingyenesen letölthető. A csomag többi része ismeretében erős a gyanúm, hogy neki is a Holt költők társasága a kedvenc filmje 🙂

Elrendeztem egy A4-es lapra ezeket úgy hogy az A4-es felső részén egy négyzet alakú réteget hoztam létre. Biztos, ami biztos (mert sejtettem hogy a vízfestékkel össze fogom maszatolni a feliratot) az idézetet a négyzeten kívülre is beillesztettem, hogy utólag is fel tudjam ragasztani.

Hogy érthetőbb legyen beillesztem ide, így nézett ki az a lap amit kinyomtattam:

alap

Akvarellpapírra nyomtattam, amit előtte A4-re vágtam. (Az akvarellpapírtömbben valamivel nagyobbak a méretek). A nyomtató hátsó tálcájából indítva gond nélkül rányomta a fekete körvonalakat, mintákat, pacákat. Levágtam az alsó részt, így megkaptam a négyzet alakú oldalalapot, majd kifestettem a köröket a fotó színeivel. A pacákat az ecsetet ütögetve ejtettem rá, ezt még szokni kell a digitális lelkemnek, hogy nem oda esik és nem olyan formában, ahogyan én szeretném, ez az érzés pedig azt üzeni, hogy az ilyen fajta elfoglaltság segít rugalmasabbá és könnyedebbé válnom 🙂 Száradás után tűfilccel átfirkáltam a körvonalakat és mivel tényleg elmosódott az idézet, ezt felragasztottam két részletben az oldalra.

Ilyen lett:

w_seizetheday

Ez is hibrid scrapbook. Azaz a digitális és hagyományos technika ötvözése. A fotót digitálisan színeztem és láttam el kerettel. Az oldal alapot szintén képszerkesztő programmal terveztem. Nyomtatás után lehetőség volt festésre, rajzolásra és ragasztásra, ami a hagyományos scrapbook technika eszköztárába tartozik. A hibrid technika az örömmel végzett tevékenységen kívül másféle előnnyel is jár: igen gazdaságosan kivitelezhető. Minimális alapanyagból el lehet készíteni egy ilyen oldalt. Csak egy fehér lap kell hozzá, festék és tűfilc. A tintapatronból sem fogyott sok.

A héten ezzel a témával foglalkozom a facebook oldalon. A fenti oldalt a keddi bejegyzésem inspirálta. (A képre kattintva a teljes scrapbook oldalt meg tudod nézni és a forráshoz is eljuthatsz, ahol van még hasonló)

fb-hibrid

A hibrid scrapbook tanfolyamomra (ahol elsősorban a digitális előkészítéssel ismerkedhetsz meg) itt tudsz jelentkezni!

 

 

Néhány érdekesség az új tanfolyamról

A szokásosnál sűrűbben jelentkezem ezzel a témával most, de már nem sok idő van rá, hogy jelentkezz a legújabb online tanfolyamra!

Ha részt veszel rajta, elkészítheted a saját albumodat az általam tervezett sablonok felhasználásával digitális és hagyományos, azaz hibrid technikát alkalmazva.

Az album tervezésére a GIMP képszerkesztő programot használjuk. Mivel lépésről-lépésre bemutatok minden műveletet leírásban és képernyővideókon is, a tanfolyam kezdőknek sem fog nehézséget okozni.

Említettem, hogy digitális sablonokat használunk majd, de lehet hogy nem tudod biztosan, mit is jelent ez.

A digitális scrapbookban template néven ismertek azok a több rétegből álló képfájlok, elrendezéstervek, amelyeknek rétegei tetszés szerint, vagy a célnak megfelelően módosítható. amikor sablonról beszélek, ezekre gondolok. A réteg pedig a képnek azon részeit jelenti, amelyek külön-külön egymástól függetlenül kezelhetők. Gondolj például egy hagyományos scrapbook oldalra! Külön réteg az alap, fölötte a festék, aztán bélyegzés, jönnek a színes, mintás papírok, a fotó, különféle réteg. Ez mind-mind külön mozgatható, rendezhető, mindaddig míg össze nem ragasztjuk. A digitális scrapbookban ez ugyanígy működik, azzal a különbséggel, hogy nemcsak mozgatni lehet, hanem méretezni és színezni is.

Nézzük például ezt az egyszerű, három rétegből álló sablont, amely egyébként a tanfolyamon szereplők egyike. Ilyennek terveztem:

hibrid_fotosablonminta1

Te pedig átalakíthatod. Például cseréld ki a hátteret:

hibrid_fotosablonminta2

Színezd át a keretet:

fotosablonminta3

Illesz be, méretezz és vágj formára egy fotót:

fotosablonminta4

A tanfolyamon egyébként a háttérhez nem kell hozzányúlni, a szürke rész azt jelzi, hogy attól megszabadulunk, tehát levágjuk, hogy a terveknek megfelelő méretű és formájú fotót kapjuk. A keret szerintem fehéren a legjobb, de lehetőséged van átszínezni! 🙂

A fotósablonokon kívül vannak albumalap sablonok is. Ezekre ragasztjuk majd a formára, méretre szabott fotókat. Egy részük fix, tehát egyetlen rétegből áll, vagy nem muszáj módosítani csak ki kell nyomtatnod. Más részüket viszont átalakíthatod. Például úgy, hogy átírod a szöveget:

albumalapminta

Mindezek meggyorsítják, könnyebbé teszik az album digitális előkészítését, ezért úgy gondolom, hogy digitális scrapbookban már jártasabbak számára is hasznos lehet, még ha a digitális scrapbook leckék nem is jelentenek számukra kihívást.

Az albumalapokat kinyomtathatod scrapbook kartonokra. Én fehér struktúrált, valamint natúr yaboo kartont használtam, de bármi hasonló megfelel:

A fotók fotópapírra kerülnek majd, ezt én jobban szeretem szakemberekre bízni, kevésbé pontos és tartós ha házilag próbálkozom.

A fotók vágás után kerülnek majd a kinyomtatott papírra. A fenti elrendezéstervhez natúr színű kartont használtam:

keszoldalminta

Küldök még egyéb digitális kellékeket is, amelyeket kinyomtathatsz és kivághatsz,  de ha van otthon mintás scrapbook papírod az is jó. Ezeken kívül szükség lesz még néhány apróságra, ahhoz hogy olyan legyen a Tiéd is, mint amit a fenti képeken látsz. Összefűzéshez használhatod az általam javasolt újrahasznosítós, karikás megoldást vagy pedig egy sima egyszerű, kétkarikás lefűző mappát.

Az ily módon összerakott album nagy előnye, hogy bővíthető amíg a mappa vagy a karika mérete engedi, tehát további, azonos méretű, bármilyen technikával készített oldalakat is hozzáadhatsz.

A lapok mindkét oldalát kihasználjuk, tehát igyekszünk takarékosan bánni az anyaggal.

Ez a legutolsó rész, tehát az album fizikai megvalósítása a tanfolyamon szabadon értelmezhető. Csinálhatod másképp is. Ha nem szereted a minimál, letisztult stílust, és van már egy kis rutinod efféle tevékenységekben, nyugodtan fess, rajzolj, ragassz, díszíts kedved szerint.

A karácsonyi albumomat én is ilyen módon készítettem, festve, bélyegezve, maszatolva és egyáltalán nem került ellentmondásba a szabályosan és precízen megtervezett fotókkal, amelyek digitális technikával készültek

karácsonyi album

A tanfolyam 2014 január 27-én indul, várlak szeretettel!

További információért kattints ide!

Ha van valami kérdés ezzel kapcsolatban, nagyon szívesen válaszolok!

 

 

 

Mi az a hibrid scrapbook?

w_h3

Ha először jársz itt akkor először is néhány gondolat a scrapbookról:

Ezek olyan összeállítások (oldalak, albumok), amelyek leghangsúlyosabb része  a fotó és ezt különféle díszítő elemekkel, papírokkal, hátterekkel, címmel, saját szöveggel vagy idézettel egészítjük ki. Egyedi, személyes naplóról van tehát szó, amelynek célja éppúgy lehet az emlékek teljes értékű megőrzése, szeretetünk kimutatása mint a művészi önkifejezés.

Míg a hagyományos scrapbooknál kizárólag kézzel fogható anyagokat használunk, addig a digitális scrapbook esetében az egész folyamat számítógéppel, képszerkesztő program segítségével történik.

Előfordul azonban, hogy mindkét technikát vonzónak találjuk. Itt jön képbe a hibrid scrapbook. A két technika ötvözésével lehetőségeink tovább gazdagodnak, a két módszer remekül kiegészíti egymást!

Hibrid scrapbookról beszélhetünk a következő esetekben:

  • A fotót digitális technikával korrigáljuk, hangulatnak megfelelően átalakítjuk, keretezzük, majd nyomtatás után hagyományos scrapbook oldalon elhelyezzük:
  • A fotót felirattal látjuk el és nyomtatást követően hagyományos oldalra ragasztjuk
  • Nem a fotót,hanem magát az oldal alapot látjuk el felirattal. Én például nem vagyok megelégedve a kézírásommal, ezért szívesebben látom viszont a nyomtatott szöveget.
  • Nem az oldal alapját, hanem egy digitális kommentcímkét feliratozunk és azt használjuk.
  • Az oldal alapot nemcsak felirattal, hanem különféle bélyegzőkkel, mintázatokkal is elláthatjuk. Nagyon jól jön, ha nincs megfelelő méretű és mintájú bélyegzőnk otthon és ráadásul bármilyen színben megoldható, hogy a fotó színével a tökéletesen harmonizáljon.
  • Digitális scrapbook készletek kiegészítőit is kinyomtathatjuk megfelelő súlyú és minőségű papírra, s ezeket kivágva felhasználhatjuk hagyományos scrapbook oldalon.
  • Nemcsak papírra, hanem vászonra is lehet nyomtatni.
  • Vagy mágnespapírra és készíthetünk variálható scrapbook oldalt. Minden elemet külön nyomtatva és kivágva helyezünk a hűtőszekrényre. A gyerekek biztosan szeretni fogják!
  • Egyszerű digitálisan megtervezett oldalunkat, nyomtatás után további hagyományos elemekkel egészítjük ki
  • Kész, digitális scrapbook oldalakat is kinyomtathatunk, előhívathatunk, majd saját kezűleg összefűzhetjük albummá, melynek dekorálásához hagyományos kiegészítőket használunk

Szerintem még lehetne sorolni.

Ha készítettél már ilyesmit, tehát ha már ötvözted a digitális és hagyományos technikát nagyon örülnék, ha egy megjegyzésben leírnád. Megadhatod a kép linkjét is! 🙂

Ha még nem, de érdekel és szeretnél egy bevezetést az alapokba, valamint szívesen készítenél velem egy digitális tervezésre épülő de kézzel fogható albumot, akkor feltétlenül gyere vissza holnap és mindent elárulok.

Ugye ismerős a fenti kép? Tegnap még így nézett ki:

fb_promo4