Batthyány Strattmann László

Január 22 Batthyány Strattman László emléknapja.

Őrségi nyaralásunk során jártunk az emlékmúzeumban, erről akkor készítettem is egy oldalt:

A Batthyány család egyházias szellemű öröksége a boldoggá avatott Lászlóval tetőzik. Életét, tudását és vagyonát orvosként, majd európai hírű szemsebészként a legszegényebbek gyógyítására, szolgálatára szentelte köpcsényi és körmendi magánkórházában, ahol ingyen gyógyította a betegeket. Példás házasságban élt Coreth Mária Terézia grófnővel, aki tizennégy gyermekkel ajándékozta meg.

Már életében szentként tisztelték, a szegények orvosát, aki több évtizedes előkészítő munka után II. János Pál pápa 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatott.  Batthyány Boldog László testereklyéje a németújvári ferences templomban látható, tiszteletére Körmenden emléktemplomot emelte, intézmények viselik nevét.

Részletes életrajz.

batthyany490

CU papírkészlet

Az előző bejegyzésben már adtam egy darabkát mutatóba a legújabb csomagomból. Ezek most olyan papírok, amelyek kereskedelmi használatra is engedélyezettek, tehát lehet belőlük létrehozni saját készleteket (freebie-t vagy eladásra) átalakítással (színezés, vágás, blending stb.) 7 db textúrázott, szürkeárnyalatos papírt tartalmaz, 3600*3600 pixel, 300 dpi, 17 MB.

A CU téli papírkészlet kapható a Scrap it Sassy-nál.

Holnaptól minden akciós a polcomon, 50% árengedménnyel csak 4 napig!

Avatár (és 5 kedvenc film)

Jankától kaptam  egy kérdést kedvenc filmjeimmel kapcsolatosan, mivel szombaton (hosszú évek után először) moziban voltam, életemben először 3D-s előadáson, amit láttam az nagyon hatásos volt és gondolkodtam rajta, hogy írok róla..így ez a játék, most pont jókor jött 🙂

Szeretem a filmeket, bár mostanság ritkán van alkalmam nézni őket,  de mégis sikerült egy egészen friss kedvencet választanom:

1. Avatár

A története is nagyon tetszik, a látvány pedig  lélegzetelállító.

2. Star Wars trilógia (ami tizenévesként volt rám nagy hatással, de még ma is szívesen megnézem, nem kell senkinek sem bemutatni 🙂 )

3. Gattaca

A film egy nagyon is elképzelhető jövőben játszódik, ahol a gyerekek tervezett genetikával születnek, aki nem, azt alacsonyabb rendűként kezelik élete végéig. A főhős is természetes úton jött világra, ám annyira elszánt és szenvedélyesen küzd a céljáért, amit a származása eleve kizárna, hogy mégis eléri azt.

4. Az Arc

Egy fiúról, aki más mint a többi ember és különleges képességekkel rendelkezik, amit csak kevesek képesek elfogadni. (A legmegrázóbb jelenetet másoltam a linkbe, mindent elmond)

5. Holt költők társasága

Itt a kedvenc részemet másoltam be.  20 éves koromban (már jó rég!) hatott rám erősen és azóta is bármikor,  ha megnézem, vagy eszembe jut. Etalon. Ha egyet kellene választanom, ez a film lenne az.
Személyes érdekességek:
– amikor 2000-ben itthon is lett internetünk, ez volt a második téma, aminek alaposan utánanéztem (gigantikus elemzős oldalakat találtam angolul, sajnos már nem tudom hol)
– egy scrapbookos stafétajáték keretében Gigi készített nekem oldalt róla:

gigi_holtkoltoktarsasaga

Akinek pedig továbbadom, ha szeretné: Sabee, Altalena, Beszteri 🙂

Crafty – új scrapbook készlet

Ez a készlet a crafty nevet kapta. Ezt most úgy fordítanám, hogy „míves”. A hagyományos scrapbookban nagyon szeretem az ilyen stílusú oldalakat, gyakran látogatom kézművesek és iparművészek blogjait is inspirációért.  Ehhez a készlethez is ilyen képekből merítettem ihletet. No meg az előző bejegyzésben szereplő türkiz színből.

Lássuk akkor:

Képek a készletről:

folder

craftypapers1preview5

papers

Tartalma:

– 23 háttérpapír (12 mintás és 9 egyszínű 3 féle anyagból)

– 37 kiegészítő elem (virág, paca, újságpapír  és hullámkarton kivágások, pecsét, varrások, tépett papírok, címke, háló, csipke, gombok, kövek, keret stb)

Mérete: 82,8 MB

És a csodás oldalak belőle

Altalena-tól:

NewyearbyAltalena

Ányitól:

rainbow_craft1_ányi_mini

rainbow_craft2_ányi_mini

Beszteritől:

100105_RainbowCraf01 beszteri

100108_RainbowCraf02 copy

Sabee-tól:

scrapbook_sabee_rainbow_craf1t

és az enyém:
2009pillanatai500

A készlet kapható a Scrap it Sassynál!

Ízelítőnek egy ingyenesen letölthető gyorslap:

craftqppreview

Letölhető itt!
Download!

Egy kis útbaigazítás kezdő scrapbookosok számára (infóért kattints a linket tartalmazó szövegrészre!) :

A 4 shared letöltésről  itt található egy részletes leírás.

A gyorslapok használatáról pedig a következő cikkeket ajánlom szintén kezdőknek:

Gimp bevezető (Scrapbook.hu)

Húsvéti képeslap egyszerűen (Scrapbook.hu)

Fényképes karácsonyi képeslapok -(Saját oldalamról  letölthető, kinyomtatható lecke kellékekkel együtt)

Gyorslap használata GIMP-pel

További kereteket találsz ezen az oldalon a quickpage címkére kattintva, illetve az ingyenes készletek menüpontban.

Egyéb érdekességek a srapbookról a jelszavas részlegben, egyelőre ez is főképp kezdőknek szól! Itt tudsz jelentkezni név és emailcím megadásával, vagy kattints itt az oldalsávban a regisztráció gombra majd a megadott címre érkező jelszó segítségével beléphetsz ide is a belépés gombra kattintva.

Lesz majd még a készlethez kapcsolódóan további ingyenes kiegészítő és játék is 🙂