Októberi naptársablon 2014

folder

Valamennyi tanfolyamom résztvevőit év vége felé meg szoktam lepni egy naptársablonnal a következő évre! A sablonban a névnapok is szerepelnek!

Most sok szeretettel közkinccsé teszem ennek egyik – néhány nap múlva – aktuális darabkáját.

De mi is ez a naptársablon?

  • Egy PSD formátumú fájl. A PSD a Photoshop saját formátuma, azonban az ingyenes GIMP is képes ezt értelmezni, tehát azzal is tovább tudod alakítani.
  • A PSD fájl több rétegből áll. Ez a fenti naptár esetében annyit jelent, hogy külön formázható a háttér, a fotó, valamint a tartalmi rész (azaz maga a naptár).
  • A formázás azt jelenti, hogy ezeket a rétegeket át lehet színezni, a háttér és a fotó pedig kicserélhető. Tehát a saját fotódat illesztheted oda, ahol a szürke négyzetet látod most az előnézeti képen.

Tettem a csomagba egy png formátumú képet is, amely egyetlen rétegből áll. Ez egy gyorslap, vagy angol nevén quickpage. Ezen semmi nem cserélhető, de a fotó helyén egy átlátszó kivágás szerepel. Itt annyi a tennivaló, hogy saját fotódat alá helyezed valamilyen képszerkesztő programmal. Az itt látható háttér egyébként a jövő héten induló Régi Idők online digitális scrapbook tanfolyam készletének egyik darabja, melyre vasárnap éjfélig kedvezményesen jelentkezhetsz! Ezen a tanfolyamon nem csak a gyorslapok használatát mutatom be Neked, hanem azt is hogyan javíthatod régi családi fotóidat, hogyan szerkeszthetsz önállóan digitális scrapbook oldalt, és azt is, hogyan készíthetsz el egy tematikus fotókönyvet. A tanfolyam régi fotókra fókuszál, de a tanultak alapján természetesen újabb, digitális fényképeidet is feldolgozhatod!

A naptársablon és gyorslap letöltéséshez kattints ide!

Színes hétvégét kívánok Neked! 🙂

 

Régi idők tanfolyam – oldal készítése

Ha részt veszel a Régi Idők online digitális scrapbook tanfolyamon akkor a következő trükköket fogod megismerni:

  • Fényképek előkészítése, rendszerezése, digitalizálása – azaz hogyan tanácsos fényképeket szkennelni a régi fotókat és hogyan készítsük elő fényképeinket és történeteinket ha fotókönyvet szeretnénk tervezni.
  • Fotók javítása, színezése – tehát régi, kifakult, elszíneződött, foltos, gyűrött vagy akár elszakadt fotódat újszerű, akár hibátlan állapotba hozhatod
  • Gyorslapok használata – ami a digitális scrapbookozásban a legegyszerűbb művelet. Ha már rutinod van a GIMP kezelésében egy-egy ilyen oldalt akár 5 perc alatt is összeállíthatsz, ami nem egy elhanyagolható szempont ha például ajándékba szeretnél fotókönyvet készíteni és szorít az idő. Ehhez a kellékeket is biztosítom számodra!
  • Egy oldal felépítése – ami maga a digitális scrapbook. Ezt szeretném a mai bejegyzésben egy kicsit jobban kifejteni.

Ha még nem ismered a képszerkesztés alapjait, akkor talán úgy a legegyszerűbb, ha egy hagyományos oldal készítéséhez hasonlítom a műveletet.

Először is van egy üres asztalod: megnyitottad a képszerkesztő programot.

gimp

Az üres asztalon elhelyezel egy üres lapot, például egy fehér akvarellpapírt vagy valamit, ami háttérkartonnak alkalmas: a képszerkesztő programban megnyitsz egy új (üres) képet.

gimp2

Előveszed a fotódat, elhelyezed a papíron, de még nem ragasztod fel: a képszerkesztő programban új rétegként megnyitod a fotódat. Ha megnézed az alábbi képet, középen azt látod, amilyen a jelenlegi oldalad, mintha tényleg egy fehér papíron lenne a fotó. A jobb oldalt található sávban a program azt jelzi, hogy összesen két részből áll az oldalad jelenleg.

gimp3

Írhatsz rá szöveget is – a digitális scrapbook esetében sok ezer betűtípus közül válogathatsz, a tanfolyam keretében pedig olyanokat ajánlok, amelyek kifejezetten ilyen nosztalgia albumokhoz illenek, de találsz néhány ajánlót itt a blogon is. Erre a a műveletre a bal oldalon lévő eszköztárban találsz megfelelő eszközt. Jobb oldalon pedig új rétegként jelenik meg, amit tetszésed szerint módosíthatsz utólag is: átírhatod a szöveget, átméretezheted és színezheted.

gimp4

Vannak scrapbook papírjaid és díszítő elemeid, válogatsz belőlük: ezeket a kiválasztott elemeket is megnyitod és új rétégként a képre helyezed. Az alábbi ábrán egy készletbemutató vagy előnézeti képet látsz: több papírt helyeztem egymásra, mindenféle díszeket: gombokat, csipkéket, virágokat, bélyegeket. Ezekből fogunk néhányat felhasználni az oldalon.

keszletbemutato

Elkezded rendezgetni az elemeket, a papírokat vághatod is: digitális scrapbook esetén a díszeket nemcsak áthelyezni tudod hanem méretezni és színezni is egyetlen gombnyomással, ha bélyegzőt használsz azt is átalakíthatod és elmozdíthatod az eredeti helyéről stb

Ha elnyeri végleges állapotát az alkotásod összeragasztod – a digitális scrapbook második nagy előnye, hogy az eredeti – összeragasztás nélküli – állapotot is megtarthatod, tehát később is lehetőséged van arra, hogy módosíts, esetleg a fotót kicserélve egy új oldalt készíts belőle. Ugyanakkor készíthetsz egy összeragasztott verziót is, amit annyi példányban és olyan méretben hívatsz elő ahogy Neked tetszik!

Ugyanilyen oldalt készíthetsz magadnak is a saját fotóddal. Később pedig, ha lelkesen gyakorolsz és kísérletezel, saját egyedi elrendezéseket is kitalálhatsz! A dvd-n a fentin kívül még jónéhány készletet is találsz, oldalamon pedig rendszeresen jelennek meg más témájú készletek is.

oldal

Szeretnél Te is ilyen összeállításokat készíteni? Várlak szeretettel a Régi Idők online digitális scrapbook tanfolyamon.

Kattints ide!

 

 

Régi idők tanfolyam – Mi is az a gyorslap?

A Régi Idők online digitális scrapbook tanfolyam egyik fő pillére az a gyorslap-csomag, amely segítségével Te magad is – kezdő képszerkesztőként – összeállíthatsz akár egy fotókönyvet is.

Két félét találsz találsz a csomagban. Díszesebbet, ebből összesen 12 db van. Itt a bemutatón csak 4 db van, de a többi is hasonlóan van kidolgozva

gyorslapbemutato

valamint egy egyszerű, dekoráció nélkülit, sok hellyel a fotók részére, összesen 7 db-ot

gyorslap2bemutato

Valamennyi oldalterv párba rakható a másikkal, ugyanazt a hátteret használtam hozzájuk.

A gyorslapokat a lehető legkönnyebb használni. Ha már végignézted az ingyenes  képeslap szerkesztő e-mail sorozatomat, akár már most elboldogulnál velük 🙂

Ha még nem, akkor meg fogod érteni, ha elolvasod mi is ez a gyorslap:

A gyorslap, azaz quickpage az eredeti angol elnevezése alapján, mindössze egyetlen rétegből áll. Ezek előre elrendezett, díszített oldalak, amelyhez csak a saját fotódra van szükséged.

Ezt a réteget képzeld el úgy, mint egy olyan fóliát, melyre festve van ott ahol a papírok és díszek láthatók. Ezeket a díszeket már nem lehet levenni, elmozdítani, viszont lehetőséget van még rátenni valamit vagy írni rá.

A képek helyén átlátszó a képzeletbeli „fóliánk”. A képet alá kell helyezni, hogy a keret befedje.

Ez így fog kinézni a képszerkesztő programban. Az átlátszóságot szürke négyzetháló jelzi:

1

Nem kell mást tenni, mint – új rétegként – egy fotót a fólia alá helyezni, arra a helyre ahol ez átlátszó. A fotó tájolására figyelj. Ez lehet álló vagy fekvő. Alkalmazkodni kell a kerethez:

2

De bizonyos esetekben lehetőséged van arra is, hogy fekvő fotó helyére illessz egy állót, ha a kép témája azt megengedi. Így:

06-1024x727

Egyes gyorslapokon van elég hely hosszabb szövegek írására is. Ha megnézed, ezen a képen három féle szöveg szerepel három féle betűtípussal:

  • címfelirat – a többinél nagyobb méretű betűtípussal
  • kenyérszöveg hosszabb, olvasásra szánt tartalmi rész (a kiadványszerkesztésben kenyérszövegnek nevezzük, mert nyomdászok ezzel keresték a kenyerüket leginkább, hisz mindig ebből van a legtöbb 🙂 )
  • címke vagy képcím – ami általában kisebb betűmérettel van formázva itt a képre nyomtatva szerepel, de lehet a kép alatt is

A tanfolyamon a szöveg formázásának titkaiba is bevezetlek:

19oldal

Búcsúzóul mutatok még egy elkészített gyorslapot. Ez az egyik kedvencem:

14oldal

Ha érdekelnek Régi Idők – online digitális scrapbook tanfolyam további részletei, kattints ide!

Régi Idők tanfolyam – fotók javítása

A régi papírképeket bizony sokszor megviseli az idő és a helytelen tárolás. Foltosak, karcosak, gyűröttek, szakadtak, megfakultak lehetnek.

Ezeket a hibákat régebben csak fotórestaurátorok tudták javítani. Az eredeti képek restaurálásához ma is igen komoly szakértelem szükséges, a restaurátorok leginkább múzeumok számára dolgoznak.

Digitalizált papírképek javításával vagyis retusálásával azonban nagyon sok fotó-stúdióban foglalkoznak. Tehát először beszkennelik a képet, utána képszerkesztő programmal javítják. Ez már járhatóbb út, bárki elviheti javíttatni családi fotóit. Az ára 500-10.000,- Ft között mozoghat attól függően hogy mennyire károsodott az eredeti fénykép.

Ha viszont Te magad értesz képszerkesztő programhoz, akkor nyert ügyed van, ha még szkennerrel is rendelkezel, vagy igénybe tudod venni például a munkahelyeden, akkor pedig semmi akadálya nincs annak, hogy saját kezedbe vedd az ügyet!

A Régi Idők online digitális scrapbook tanfolyam nagy része a fényképek korrekciójáról szól és speciálisan a régi fotóknál előforduló, fent felsorolt problémák orvoslását tanítom meg Neked. Meg fogsz lepődni, mert néhány perc alatt is látványos eredmény érhető el.

Mint például ennél a megfakult színes fotónál:

fotojavitás2

Más esetben viszont akár egy órát is el lehet szöszmötölni egy fotón. A retusálás művelete sok gyakorlást igényel. A tanfolyamon bemutatom, hogy mikor milyen eszközöket érdemes használni és azok hogyan működnek, de a technikára minden egyes új képnél újra és újra Neked kell ráérezned. Aggodalomra viszont semmi ok, egyáltalán nem bonyolult, ha már az elvet érted.

Ennél a fotónál egy szakadás következtében eltűnt egy lényeges részlet a fotóból, pontatlanul illesztették össze, kicsit elcsúszott a két rész, valamint foltok, gyűrődések is vannak az eredeti képen. Az összes hibát el lehet tüntetni. Az alábbi fotón még lehetett volna dolgozni, de már így is nagyon szembetűnő a különbség:

fotojavitás

Ezekhez a javításokhoz az ingyenes GIMP képszerkesztő programot használjuk és a Régi Idők online digitális scrapbook tanfolyam keretében lépésről-lépésre bemutatom a módját és még sok minden mást is.

Karácsonyra meglepheted szeretteidet egy-egy ilyen javított fotómásolattal, de akár egy könyvet is szerkeszthetsz belőlük, mert ahhoz is biztosítom a tudást számodra és olyan kellékeket, amellyel rengeteg időt nyerhetsz! 🙂

Vasárnap éjfélig kedvezményes áron jelentkezhetsz!

Kattints ide!

Régi Idők – online digitális scrapbook tanfolyam. De mi is ez?

weboldal2

Szeretem az online tanfolyamokat. Főképp azért , mert

  • nem kell utazni
  • magam oszthatom be az időmet
  • mindezek mellett lehetőségem van kérdezni is

Elég sokfélén részt vettem már.

Vannak olyanok

  • amelyeket egy fórum keretei közt tartanak meg – ennek előnye, hogy jobban ösztönöz a párbeszédre, hátránya hogy utólag nehezebb az információkat rendszerezni
  • amelyek csak videókat tartalmaznak – kezdőknek ez a legjobb, mert minden lépés lényeges például a képszerkesztés esetén, az információt is könnyebben befogadjuk ha több érzékszervünkre hat, ha látjuk és halljuk is egyszerre hátránya, hogy elég hosszúak, ha már tudom a lényeget, csak néhány apróságot felejtettem el, felesleges végignézni
  • amelyek csak (képes) leírást tartalmaznak – ha már foglalkoztam hasonlóval akkor azonnal értek mindent, gyorsan követhető, ha viszont most próbálkozom először elképzelhető, hogy lesz amit nem értek, mert egyetlen kép alapján nem látom át az egész folyamatot, vagy mert ami nekem még új, az anyag szerzőjének már evidens, nyilván nem ír le minden alkalommal le mit miért csinál, melyek a minden lépésnél ismétlődő mozdulatok. A csak szöveges leírás pedig maximum puskázásra jó, ha bizonyos adatokat nem akarok fejben tartani.
  • weboldalra van felépítve, magam válogathatok a leckék közül – ez jó, de hiányzik a közösségi élmény
  • facebook oldalon zajlik – jó a párbeszéd és aktív a kommunikáció, de maga a tudásanyag nem rendezhető áttekinthető rendszerbe
  • email-ben kapom a leckéket – nagyon jó, hogy naponta/hetente emlékeztetnek arra, mit vállaltam, de kevésbé keresem vissza a régieket
  • dvd-n kapom az anyagot – akkor is tudom használni, ha nincs internet, de kicsit hiányzik a dolog „élő” jellege

Mindezen tapasztalatokat felhasználva az általam indított online tanfolyamon összevontam az összes rendelkezésre álló eszköz előnyeit, hogy a lehető legnagyobb támogatást adjam Neked célod eléréséhez.

  • Van egy weboldal, ahol rendszerezve vannak a leckék és egyéb információk, mindent könnyen meg fogsz találni
  • Van egy dvd, melyet elővehetsz akkor is, ha nincs internet, vagy évekkel később, ha már nem lesz aktív ez a tanfolyam.
    dvd
    Mit fogsz találni ezen?
     – Tanfolyami anyagot, tehát képernyővideókat és kinyomtatható lépésről-lépésre leírásokat. Egy menü segítségével tudsz navigálni. (olyan mint egy egyszerűbb weboldal)
    – A teljes készletet – rengeteg papír, kiegészítő, díszítő elem, keretek, keret csoportok és természetesen a sablonok, amelyek segítségével nagyon egyszerűen el tudsz majd készíteni akár egy teljes fotókönyvre való képet.
    – Mellékletek – checklista, táblázatok, segítség az emlékeket őrző könyv tartalmi felépítéséhez.
    – Meglepetés készletek – retro és vintage stílusban a korábbi évek alkotásaibó
    l
  • Van email értesítés, ha te is szeretsz levelet kapni, erről le is iratkozhatsz, ha mégsem 🙂
  • És van egy titkos facebook csoport, ahol még sok-sok információt találsz és lehetőséged van a párbeszédre
  • Van lehetőség arra, hogy tőlem kérdezz. Kérdezhetsz a weboldalon – hozzászólás formájában, a facebook oldalod, de ha nem szeretnéd hogy mások is lássák – akár emailben is. Igyekszem mielőbb hasznos tanácsokkal szolgálni.
  • Vannak videók és képes-szöveges leírások, vannak jegyzetek, checklisták és még egy táblázatot is megosztok Veled, amelyet akkor tudsz majd használni, ha a saját fotókönyvedet tervezed 🙂

Ha szeretnél jelentkezni – vasárnap éjfélig még kedvezmény is van – a következők fognak történni

  • Először egy űrlapot kell kitöltened, add meg neved, emailcímed, a címet ahová a dvd-t küldhetem és ha más a számlázási cím (pld el tudod számolni a cégedben), akkor azt is. Ezt az űrlapot a tanfolyam hirdetési oldalának alján találod.

    Kattints ide!

  • Két munkanapon belül jelentkezem és megbeszéljük a részleteket.
  • Előreutalás után egy-két napon belül biztosítom az online hozzáférésedet a weboldalhoz és ha szeretnéd a facebook oldalhoz is, egy hét múlva pedig a dvd-t is megkapod.